Hamarosan itthon is elérhető lesz a szolgáltatóknál az iPhone 4, gondoltam, emlékezzünk 2007 nyarára és az iPhone 2G-re, amit akkoriban csak iPhone-nak neveztünk.
Az Apple iPhone 2007. június 29.-én látta meg a napvilágot. 1.0.2-es rendszerrel érkezett, és pár hónapig még 4GB-os modell is elérhető volt belőle. Ez a készüléktípus Magyarországra sohasem érkezett meg hivatalosan, de 2007 augusztusára már itthon is találkozhattunk vele. Több nagyobb hírportál is beszámolt róla, és tesztelte az eszközt.
Nézzünk meg pár hivatalos Apple reklámot:
3 évvel ezelőtt nem csak az volt forradalmi, hogy az Apple egy telefonnal rukkolt elő, hanem maga az érintőkijelző is újdonságnak számított, és ehhez a kijelzőhöz nem is akármilyen szoftver társult. Ez az, ami magával ragadta a közönséget:
Valamikor szeptember közepe fele kaptam meg én az iPhone-t, amit képtelen voltam letenni egy Nokia 3210 után. Az első dolog, ami lenyűgözött maga az érintőkijelző, az UI volt. Hihetetlen, hogy 3 évvel ezelőtt erre képes volt az Apple. Olyannyira, hogy a többi készülékgyártó körülbelül mostanra hozta be ezt a lemaradást.
Szoftver verziók
Első körben megelégedtünk egy szimpla, letisztult, egyszerű UI-val. Az ikonokat nem lehetett átrendezni, nem lehetett képernyőmentést sem csinálni. Ezeket fokozatosan fejlesztette (és fejleszti most is) az Apple, és adta nekünk az újabb “fícsöröket”, lásd például az MMS-t, amiért az egész világ sírt, és mikor megkaptuk, nem is használtuk egyáltalán. (Az emberek 80%-a nem használja az MMS küldést manapság sem.)
1.0.2
2.0
3.0
1.0.2 – 2.0-ig.
Érdemes megnézni a 3 évvel ezelőtti teszteket. Anno handras adta körbe több mobilos lapnak az iPhone-t.
http://mobilarena.hu/teszt/fuggetlen_iphone_teszt/bevezeto.html
Hihetetlen, hogy akkoriban bőven elégvolt egy Email kliens, Safari, iPod, és maga az érintőkijelző, hogy a “varázslatot” megkapjuk az iPhone-tól.
Lassan, de biztosan megérkezett a 2.0, és vele együtt a AppStore, illetve az iPhone 3G. Mára az AppStore teljesen átvette ezt a “varázslatot”, és csak arra várunk, hogy jobb és újabb programok jelenjenek meg. A 2.0 volt az a rendszer is, ahol a dev-team bemutatkozott és egy olyan rést mutatott be az iPhone-ban, amivel élete végéig lehet jailbreakelni és függetleníteni a rendszert.
A 2.0 megjelenése után újabb fél évig bíbelődött az Apple, majd jött a 3.0. Ez még komolyabb áttörést hozott az iPhone rendszerébe. Megjelent egy újabb modell, az iPhone 3GS. Itt legfőképpen a navigációra illetve a gyorsaságra épített az Apple. Az emberek először kétkedve fogadták az újabb modellt, de szerintem mára már a 3GS van többségben. Az eredeti iPhone pedig kezdett eltűnni rivaldafényből.
Napjainkban pedig megjelent az iOS 4.0, amit az iPhone 2G-re (és iPod Touch 1G-re) sajnos nem portoltak már. Így az Apple véglegesen lemondott erről típusról. Az az igazság, hogy az iPhone 2G hozta be azt a varázslatot és újdonságot, amit most is használnunk a többi eszközön, és ezért hatalmas tiszteletet érdemel. Sajnálatos módon azóta sem tudott az Apple akkora újdonságot bemutatni, mint az iPhone. Ugyanakkor talán épp ez a tulajdonsága teszi manapság is egyedülállóvá ezt a készüléket.






