ápr 21

Tényleg kémkedik utánad az iPhone?

By jadeye 3.1.3, 4.0, apple, hirek, jailbreak Hozzászólások kikapcsolva

Tegnap óta ismét hangos az internet attól, hogy az iOS készülékek folyamatosan rögzítik az aktuális GPS-koordinátákat. Most ennek a hátteréről írnánk pár szót, mert sok félreértés terjed már most is az egész kapcsán. Leírjuk azt is, hogy milyen lehetőségek vannak mindennek az elkerülésére, vagy hogy mivel és hogyan nézheted meg, mit rögzített rólad és a mozgásodról az almás készüléked.

Elsőként nézzük az egész előtörténetét. A dolog maga egyáltalán nem új keletű, mert a tegnap ismét előcincált consolidated.db adatbázisfájl már a 4.0-val került a készülékre. Hogy az Apple miért vezette be ezt pontosan, arra a választ a 4.0-ban bemutatkozott Multitasking és a Background Location szolgáltatások adják meg: hiszen ezekkel vált lehetővé, hogy a GPS app akkor is működjön, és szóljon, hogy fordulj jobbra, ha közben zenét hallgatnál, vagy bejött egy hívás.

Aggályok

Felmerül a kérdés, hogy miért is aggályos esetleg a consolidated.db fájl tartalma? Mert tele van GPS-koordinátákkal, amelyhez időbélyegző is társul. Emellett más adatokon túl rögzíti a mobilszolgáltató hálózati kódját, de még a WiFi-kapcsolatok esetén a routerek MAC címeit is. Az adatrögzítés gyakorisága azonban nem folyamatos, hanem változó, így egy-egy rögzített pozíció között néha eltérő a köztes idő. Tehát nem lehet azt mondani, hogy mondjuk minden 5. percben történne rögzítés, mert ez lehet néha gyakoribb, de akár sokkal kevésbé gyakori is.

Az viszont tény, hogy ezeket az adatokat exportálva az időpontok ismeretében viszonylag pontosan ábrázolható időben egy térképen a mozgásod, beazonosítható, hogy egy nap hol töltöd a legtöbb időt (munkahely és otthon), és az időbélyegzők alapján az is látható, hogy ezt mikor teszed.

A probléma nem elsősorban az adatrögzítés, noha az is aggályos, hanem inkább az, hogy mindezt tiszta szövegként, így ebben az értelemben könnyen hozzáférhető módon, tehát bármi titkosítás nélkül tárolják. Ez persze változhat egy következő iOS-verzióban.

Hol található az említett fájl?

iOS 4.x-et futtató, jailbreakelt készülékek esetén a fájlt a:

/private/var/root/Library/Caches/locationd/consolidated.db

útvonalon találhatod meg a fájlrendszerben. Ha a készülék nincs jailbreakelve, akkor pedig a számítógépen, a backup fájlok közül lehet kibogarászni.

Az iOS 3.x-es rendszereken nincs consolidated.db fájl, de helyette hasonló adatokat tárol az ugyanott megtalálható h-cells.plist. Viszont amíg ezek nem hozzáférhetőek 3rdparty alkalmazások számára, addig az iOS 4.0-ban bevezetett Multitasking and Background Location Services miatt ezek hozzáférhetővé váltak az egyes külső alkalmazások számára is.

Miért rögzíti ezeket az adatokat a készülék?

Ennek oka elsősorban a fentebb említett Multitasking és Background Location Services:

  • következő alkalommal, amikor megnyitsz bármi alkalmazást, már hamarabb magára találjon a GPS;
  • ha használod a Find my Phone funkciót, akkor értelemszerűen szükséges lehet;
  • valószínűleg bármi GPS-t igénylő app használatakor is rögzítésre kerül az aktuális pozíció.

Néha azonban jelentős eltérések lehetnek a rögzített és a tényleges pozíció között, ennek az oka az lehet, hogy a GPS-nek nem volt rálátása a műholdakra, a mobiltornyok alapján történt helymeghatározás pedig sokkal pontatlanabb.

(A mobilszolgáltatók egyébként folyamatos helyzetadatokkal rendelkeznek az összes aktív előfizetésről, ami a hálózatukban mozog, hiszen a készülékek folyamatosan kommunikálnak az egyes adótornyokkal. Így a mobiltornyok alapján bemért pozíciók gyakorlatilag mindig rendelkezésére állnak a szolgáltatóknak, noha ezek felhasználásához bírósági és hasonló engedélyek vagy határozatok szükségesek, amiket például nyomozati szempontokból szoktak csak kiadni.)

Veszélyben vannak-e ezek az adatok?

A készüléken az adatok a sandboxing miatt jailbreak nélkül közvetlenül nem hozzáférhetőek, tehát ha nincs jailbreakelve a készülék, akkor nem lehet ezt a fájlt csak úgy hirtelen lemásolni róla. Ellenben backup ilyenkor is készíthető róla iTunes-szal, még egy idegen készülékről is, aminek nem marad nyoma az adott készüléken.

Arról nincs információ, hogy a készülék ezeket az adatokat rendszeresen továbbítaná az Apple felé, ez alól viszont egyértelmű kivétel, ha a Find my Phone funkció aktiválva van a készüléken.

A számítógépen lévő backup már más kérdés, mert aki hozzáfér a gépedhez, az a backuphoz is hozzáfér, abból meg könnyen kibogarászható, hogy pontosan melyik fájl kell.

Mit lehet tenni mindez ellen?

Első opció lehet, hogy teljesen kikapcsolod a Location Services-t, és csak akkor használod, amikor valóban szükséges. A Location Services melletti gomb OFF-ra állítása ugyanis az összes ilyen jellegű helymeghatározást is kikapcsolja – legalábbis a feladata ez.

Másik lehetőség a számítógépen található backup védelme. Erre maga az iTunes biztosít lehetőséget, csak tegyél pipát az “Encrypt iPhone backup” opcióhoz, és adj meg egy jelszót. Ebben az esetben hiába fér hozzá bárki is a backuphoz, a jelszó nélkül azt elég nehezen fogja tudni feltörni.

Ha attól tartasz, hogy ezeket az adatokat az Apple felé továbbítaná a készülék, akkor a mobilinternet letiltása is szóba jöhet, noha következő csatlakozáskor, vagy WiFi-n ugyanúgy elküldheti, ha ezt tenné, de erre semmi konkrét bizonyíték nincs, és ezt konkrétan tiltják is a törvények. Persze ahogy pár sorral korábban írtam, ez alól értelemszerűen kivétel a Find my Phone funkció, de ebben az esetben sem folyamatos a GPS-feed, mert csak akkor kérdezi le a készüléktől a helyzetét, ha épp a térképen akarnánk megjeleníteni.

Ha iOS 3.x-et használsz, ott még nem volt meg ez a consolidated.db fájl, így ebben az esetben szintén nem tudják ezt megszerezni tőled, sem a backupban nem található ilyesmi, helyette a h-cells.plist fájlt kell keresni.

Ha egy-egy restore után mindig a “set up as new iPhone” opciót használtad, és nem tetted vissza backupból, akkor az említett consolidated.db sem került vissza a készülékre, így mindig csak a legutóbbi restore-ig visszamenőleg fog adatokat tartalmazni az erről készült backup.

Cydiás megoldások

Az elmúlt, alig 24 óra alatt született már több Cydiás megoldás is – avagy itt egy újabb indok, ami miatt mégis érdemes lehet jailbreakelni a készüléket.

Az első csomag a BigBoss source-ról telepíthető untrackerd, amely időnként egyszerűen kitörli ezeket az információkat az adatbázisból. A másik lehetőség a pushfix source-on található Location Blocker kiegészítő, ami pedig az összes adatot a /dev/null-ba küldi, tehát itt elvileg már eleve nem is kerülnek azok bele az adatbázisba.

Nézd meg, mit mentett eddig rólad a készülék!

Pete Warden és Alasdair Allan készített egy alkalmazást, ami a számítógépeden található backupból olvassa ki az adatbázist, és jeleníti azt meg a térképen, interaktívan. Ennek köszönhetően visszajátszhatod időben, hogy mikor és hol tartózkodtál épp.

Ezzel kapcsolatban a Mac-es alkalmazást itt tudod letölteni, Windows-ra nincs: http://petewarden.github.com/iPhoneTracker/

Frissítés #1

Ahogyan kiskacsi írta hozzászólásban, az így gyűjtött információk valóban rendszeresen elküldésre kerülnek az Apple felé, és az általa linkelt cikkből az is kiderül, ezeket az információkat az Apple azért gyűjti, hogy legyen egy adatbázisa a világ WiFi-hálózatairól, és azok elhelyezkedéséről. Így később ezek alapján tud bemérni a készülék téged, ha épp nincs GPS benne, vagy csak lefedettség nincs (WiFi-geolocation).

Ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ezek miatt is érdemes elolvasni a felhasználási feltételeket minden termék esetén, és odafigyelni, mire kattintunk rá, mert azzal, hogy használjuk a terméket, vagy egyes funkciót, azzal ráutaló magatartással hozzájárulásunkat adjuk az adatgyűjtéshez. Ugyanez a helyzet az iTunes esetén is, hiszen az iTunes rákérdez, hogy engedélyezzük-e a diagnosztikai információk elküldését az Apple számára, és ha ott igent nyomtunk, akkor elküldi nekik.

Frissítés #2

Újabb találgatásokat vetettek fel sokan, így már akörül folyik a vita, hogy ez az egész most végül bug, vagy feature. A Daring Fireball egyik szerzője, John Gruber egyenesen bugnak nevezi az egészet. Egy meg nem nevezett “madárkára” hivatkozva azt mondta, hogy a fájlból az adatokat egy bug vagy csak sima figyelmetlenség miatt nem törlik. Szerinte ezt a “hibát” az Apple javítani fogja egy újabb szoftverfrissítésben.

Az Apple részéről egyelőre nincs hivatalos állásfoglalás, de reméljük, hogy hamar abbamaradnak a felesleges összeesküvéselmélet-gyártások, és most nem lesz szükség külön keynote-ra, ahol Steve elmondja, hogy mi a pontos helyzet.

(Ennél a cikknél minden más, OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)



Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Tényleg kémkedik utánad az iPhone? by Jadeye
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

máj 10

Jó estét mindenkinek! Remélem a fenti szavak mindegyike érthető… ez nem az a leírás amit bátran ajánlok bárkinek. Ismertek mindig próbálom minél egyszerűbb nyelven elmondani, de ezt már nem nagyon lehet.

Igen, adhatnék lépésről lépésre leírást, igen nagyon sokan ki is próbálnátok és elrontanátok a telefont. Nem, ebbe nem szeretnék belemenni. Nem egyszerű a dolog.

UnTethered jailbreak:

Ezt ugye mindenki ismeri, amikor a Blackra1n-el kell be bootoltatni a telefont, ergo minden rebootnál vagy kikapcsolásnál lemerülésnél számítógép kell a telefon bekapcsolásához – Ezt a Spirit jailbreak megoldja, de ehhez vagy restorolnod kell 3.1.2 -re vagy pedig 3.1.3 -ra, ami egyenlő a függetlenítés elveszítésével. Nos, erre van megoldás!


A 3.1.3 restornál egy bizonyos pontnál le lehetett húzni a kábelt így a baseband megmaradt. De, ha rossz helyen húztad le a cabelt, akkor vagy ugrott a baseband-ed, corrupt lett, vagy pedig simán befrissült és onnantól megint ugrott a függetlenítésed. Mindkettő NAGYON rizikós folyamat amit magam is véghez vittem többször is. (Az enyém corrupt lett)

last-ditch effort

Mivel az emberek ezt a módszert használták a dev-team kitalált egy sokkal biztonságosabb megoldást, ami ugyan nem olyan egyszerű, de 100% -os baseband védelemmel jár. Ezt nevezik: last-ditch effort -nak!

Röviden a 3.1.3 -as ipsw fileból kivesszük a baseband frissítést így a 3.1.3 eredeti, DE már átalakított ipsw-t fel lehet tolni az új ibootos telefonra baseband frissítés nélkül. Ezt az Apple engedélyezi! Nem kell SHSH mentés!

Bővebben: http://wikee.iphwn.org/howto:removellb

Tehát ezzel a módszerre felkúszhat egy baseband frissítés nélküli 3.1.3, így lehetőségünk van frissíteni. Ehhez persze kell egy eredeti sim kártya amivel be tudjátok aktiválni.

Miután beaktiváltátok jöhet a Spiritjb és a BlackSn0w RC2 (http://cydia.pushfix.info source)

BaseBandCrash

Amikor a baseband nem megfelelően kommunikál velünk, pl: ad térerőt, de mégse tudsz beszélni. Ekkor valami szoftveres vagy hardware-s hiba lehet. Ez nálam úgy jelentkezett, hogy nem ment a függetlenítés. Szépen megcsináltam mindent 3.1.3 régi baseband spirit stb, de a blacksn0w RC2 nem ment.

Ekkor van szükség a BBUpdaterExtreme -re!

BBUpdaterExtreme

Réges-régen mikor még a 2G 1.1.1, 1.1.4 -es időszak volt, akkor használtuk a BBUpdaterExtreme parancsot, amivel a baseband-et lehetett írni. Ez persze megszűnt a 3G eljövetelével mivel az Apple nem engedi már módosítani a baseband-et visszafele.

Amikor én szórakoztam a cabeles megoldással, mivel nekünk a szifon.com-nak ez a dolgunk :) akkor a baseband-em corrupt lett. Ez azt jelenti, hogy nem működött a telefon kommunikációs része. Mivel nem írhattam be a 3.1.3 baseband-et, ezért egy másik megoldást kellett keresnem, ez pedig visszavezetett a régi szép időkre. :)

A BBupdaterExtreme használata: http://hackstor.blogspot.com/2010/03/crash-blacksn0w.html

Végeredmény:

Konklúzió:

Az untethered, tehát újraindításkor nem kell számítógép jailbreak és függetlenítés 3.1.3 alatt lehetséges, de rendkívül körülményes jelenleg. Többször gondold át megéri-e neked ebbe beleugranod.

Természetesen továbbra is fennáll, hogy ha mégse menne a dolog, vagy szakemberre bíznátok kérjétek a segítségünket.

http://szifon.com/szoftveres-javitas-iphone-szerviz/

ápr 01

Geohot már az Apple-nek dolgozik! :-(

By jimny 3.1.3, 3GS-jailbreak Hozzászólások kikapcsolva
Úgy látszik Jobsnál betelt a pohár. Geohot közölte, hogy kapott egy „visszautasíthatatlan ajánlatot” és felhagy a jailbreakkel. Továbbiakban már csak az Apple-nek dolgozik „Kiemelt biztonsági szakértő”-i pozícióban (Senior Security Advisor). Így már nem adja ki a 3.1.3-as untethered jailbreaket sem, amiről korábban készített egy videót. Nem tudni, hogy anyagilag „motiválták-e” vagy jogi lépésekkel szorították sarokba.
Sajnálattal fogadom a hírt, mivel Geohot komoly eredményeket ért el a jailbreak terén, marad a Dev Team, remélhetőleg aktívabbak lesznek, mint az elmúlt időkben.

márc 30

Safari Exploit

By admin 3.1.3, 3.2, jailbreak Hozzászólások kikapcsolva

Lassan itt a tavasz, sőt tulajdonképpen már 1 hete, hogy napsütésre ébredek, kinyitom az ablakot és egy kellemes normális hőmérséklet tör be.  Tavasziasan itt az ideje az iPAD-nek a 3.2 -nek az új jailbreaknek… jaj elszaladtam..

Szóval jön jön és jön a 3.2, mivel kiadták a végleges GM SDK -t hozzá. Úgy gondolom az iPAD 3.2 -vel jelenik már meg, vagy pedig rögtön rá kell tolni. Szóval az iPAD megjelenésével jön az újabb szoftver! Mit tartalmaz? Arról egyelőre hiteles információink nincsenek, szerintem a napokban úgy is lesznek majd erről hírek.

El is érkeztem a jailbreak címszóhoz. Ha 3.2, akkor 3.1.3/3.2 jailbreak. VAN/LESZ :)

Már többféle jailbreak van a kezünkben. Emellett én hiszem, hogy van 1-1 függetlenítés is, de majd meglátjuk. Jelenleg 2 féle jailbreak van, ha hihetünk a videóknak. Első körben láthattuk Geohot “új” untethered jailbreak-ét, kiadási dátum még nincs de egy demó videót egy fergeteges zenével karöltve megnézhetünk itt:

Csodálatos! Eszméletlen! Hihetetlen! Bocsánat elragadott a zene… :)

De, hogy ne feleslegesen írjam ezt a postot mutatok egy másik videót is:

Neeeem ez nem GeoHot keze… ez kérlek szépen a SAFARI exploitunk! :) Ez az amit a srácok felfedeztek a pwn2own-on és nyertek vele 15.000$ -t. Többet kerestek mint Geohot a donate gombal!!! :)

Ezt a videót @MuscleNerd twitter postjában találtam, ergo hiteles videó és meg is felel a “szabályzatnak” így azt mondhatom jailbreakben teli gazdag áprilisnak nézünk elébe. :)

Tehát ezek a jailbreakek leginkább az új 3GS tulajoknak lesznek akik új ibootal rendelkeznek, vagy pedig már 3.1.3 -al vették meg a készüléküket és szeretnék jailbreakelni. Természetesen akik eddig a blackra1nt illetve a redsn0wt használták és a bootoláshoz és számítógép kellett, azok is frissíthetnek majd erre az újra, így ők is egy teljes értékű jailbreaket kapnak.

Ui: Lesz új iTunes valószínűleg az ipad megjelenésekor adják ki, óvatosan frissítsetek!

márc 25

Wifi Probléma javítása #1

By admin 3.1.3 Hozzászólások kikapcsolva

Amióta a blackra1n illetve a blacksn0w napvilágot látott Geohot képtelen volt javítani azt a hibát, amikor a wifi nem áll fel egy reboot után. Az, hogy ez mikor, kinél, és miért van így ne firtassuk, ez egy igen egyszerű bug, de nem lett javítva. Jelen állás szerint Geohot nem foglalkozik a dologgal, így pár ember neki látott kijavítani ezt a hibát, és mostanra sikerrel is jártak!

Tehát ez egy csomag, amit a http://cydia.pushfix.info source-ról tudsz telepíteni. Telepítés után kapsz egy alkalmazást, ami 2 parancsot futtat le indítás után, és ezzel fixálja a wifit. Ez nem végleges megoldás, minden újraindítás után el kell indítani a programot, hogy javítsa a wifit. Egyelőre nem rakom fel a szifon source-ba, biztos lesz sok-sok update, a végleges verzió természetesen felkerül majd.

Miért jobb megoldás?

Első körben ez még csak egy béta csomag, tehát ha működik, akár véglegesen is lehet javítani a hibát és későbbiekben a program sem kell, illetve így nem kell a network reset – ergo nem vesznek el a wifi beállításaid.

márc 25

Safari Exploit :)

By admin 3.1.3 Hozzászólások kikapcsolva

Ezen még @Musclenerd is meglepődött. Tegnap kezdődött a #pwn2own verseny, ahol különböző emberek különböző tárgyakat törhetnek fel, köztük van az Apple iPhone is. Az érdekesség itt kezdődik:

Tehát Vincenzo Lozzo és Ralf Philipp Weinmann -nak sikerült egy olyan exploitot találniuk a safariban amivel kimásolták az SMS adatbázist. Ez azt jelenti, hogy hozzá fértek a safarin keresztül az iPhone komolyabb részéhez is. Jelenleg ez a hiba minden készüléken jelen van, addig ameddig nem frissíti az Apple a Mobile Safarit. Elképzelhető, hogy újra safarin keresztül fogunk jailbreakelni? :) Vicces lesz!

Régebben csak ennyi volt a jailbreak:

márc 22

Custom 3.1.3 Blacksn0w függetlenítés

By admin 3.1.3 Hozzászólások kikapcsolva

Update #1

Kiadták a “nem hivatalos” Blacksn0w RC2 -őt. Ez egy csomag amivel 3.1.3 alatt tudjuk függetleníteni a 05.11.07 -es baseband -et.

Cydia source: http://cydia.pushfix.info

Még nagyon tesztelős stádiumban van, de msft.guy létrehozta azt amire GeoHot lusta. Ez patch tulajdonképpen működésre bírja a 3.1.3 alatt is a blacksn0w-t, ha neked egy régebbi 05.11.07 baseband van fenn.
Ez a patch azoknak jó, akik az eredeti szolgáltatóval használják a telefonjukat és custom 3.1.3 -al frissítettek, így ők most függetleníteni tudnak. Azok akik véletlen be frissítettek gyári 3.1.3 -ra azoknak EZ NEM MŰKÖDIK!

Bővebb információ és letöltés erre: http://msftguy.blogspot.com/

márc 18

Lehetséges újabb Jailbreak / iPAD!

By developer 3.1.3 Hozzászólások kikapcsolva

Ismertek minket, fölösleges pletykáknak nem adunk helyet, de ha már valaminek van valóság alapja azt leközöljük. P0sixninja -ról eddig nem nagyon halhattatok. Annyit kell tudni róla, hogy ő is sokat tett az eddigi jailbreak megoldásokért, és lehet a jövőben rá alapozhatjuk az új jailbreak-et, akár iPAD -re is.

Olvassátok most az ő történetét…

Őrült összezavartság

Itt az ideje néhány pletykát letisztáznunk, melyek a napokban forogtak.

Néhány ember a chronic-dev-et/greenpois0n-t kamunak ítélte, és azt állította, hogy csak elveszik az emberek pénzét.
Valójában mi mindig a safe disclose elvét alkalmaztuk az általunk talált bugok esetében.

A 24kpwn sebezhetőséget, amit megtaláltunk, ugyancsak visszatartottuk néhány hónapig, mielőtt nyilvánosságra került. A 3GS megjelenéséig akartuk titokban tartani, de ki kellett adnunk, mivel valaki elkezdte árulni az interneten.

A legújabb USB sebezhetőséggel, tulajdonképpen ugyanaz a helyzet. A sebezhetőséget hónapokkal azelőtt megtaláltuk, és vártunk az iTouch 3G megjelenésére. Sajnálatosan a folyamat nagyon lassú volt, mivel csak a csapat egyik tagja fért hozzá az eszközhöz, viszont neki más, való életbeli feladatai voltak. Ez az oka annak, hogy elindítottam az adományozást. Amikor megkaptam az eszközt, én voltam az első, aki a kulcsokat kidumpolta az eszközről, és egy héttel később – ahogy én gondolom – ez ahhoz vezetett, hogy Geohot elkészítette a blackra1nt.

Most ismét ugyanaz a story. Azt kell hogy mondjam, hogy legalább 1 sebezhetőségünk van, amit már titkolunk egy pár hónapja, mivel várunk az iPad-re. De ez ügyben semmi többet nem mondhatok, csak annyit, hogy untethered.

Amikor a greenpois0nt bejelentettük, 7 hónap telt el. Sajnálatos módon a chronic dev tagjai is nagyon elfoglaltak, az iskolával és a munkával. Mivel feltehetően nekem volt a legtöbb programozási ismeretem, és szabadidőm, elvállaltam a project vezetését és száz és száz órákat fektettem a fejlesztésbe. Az első verzió, ami 100% ARM assemblyben készült, – a legtöbb élvezetet nyújtotta, amellett hogy semmi élvezet nem volt benne – a legutolsó verzióig – egy csodálatos iboot hacker készleten és egy payload frameworkon át, a greenpois0n fejlesztése soha nem állt le. – Amellett hogy több hónapig csak én foglalkoztam vele egyedül.

Nagyon bánt hogy néhány ember azt a munkát kamunak tekinti, amelybe én minden időmet, örömömet, véremet és könnyeimet fektettem. Én nem szeretem a támogatást, viszont ezt meg kellett lépnem. Az egyedüli ok, ami miatt emellett döntöttem, hogy rengeteg ember támogatott ebben, sőt ,azok a fejlesztők is, akik a hőn szeretett jailbreakelt alkalmazásaitokat csinálják.  Ők hittek bennem, és elsőként támogattak. Nem akarok senkit sem kényszeríteni hogy adományozzon. Én csak segítséget szeretnék kérni, hogy teljes munkaidőben – ami azt hiszem mindenkinek jó lenne – foglalkozhassak a feladattal. Köszönöm az eddigi adományokat, amennyiben szkeptikusok vagytok még, az is rendben van.

jah és a link, amit majdnem elfelejtettem:

http://greenpois0n.chipin.com/ipad

márc 07

Avagy néhány megfontolandó érv, amiért érdemes jailbreak-elni

A 3.1.3 megjelenésével egyes oldalakon ismét felvetődött a jailbreak kérdése, aminek kapcsán sok hozzá nem értő hozzászólás is felkerült az egyes cikkekhez vagy a fórumokba. Ebből egyértelműen az látszik, hogy a jailbreak-től idegenkedők legtöbbször sosem jailbreak-elték még a készüléküket, és emiatt ok nélkül tartanak a dologtól. Vagy csak szimplán meghajolnak Sztív akarata előtt, és elfogadják, hogy Sztív jobban tudja náluk, hogy mi kell nekik, vagy mit lehet. Kivételek persze mindenütt akadnak, és ez most nem is róluk szól természetesen.

Először is lássuk, mik a leggyakoribb tévhitek.

Tévhit 1.: a jailbreak csak a warez miatt történik, mégpedig hogy vásárlás nélkül, lopott app-okat telepíthessünk a készülékre; vagy azért, hogy függetleníthessük a készüléket.
Miért tévhit: a jailbreak-esek többsége ettől még ugyan úgy megveszi az adott app-ot. Mert ettől még a fejlesztőket támogatjuk. A gond az Apple korlátozó hozzáállásával van. Azt is jó lenne észrevenni, hogy (jóformán) maga az AppStore ötlete is a jailbreak kapcsán elérhetővé vált Installer (majd Cydia) ürügyén vetődött fel Sztívéknél. A függetlenítéshez meg ugyan szükséges a jailbreak, de számos jailbreak-elt telefont ugyan úgy az eredeti szolgáltatóval használnak, függetlenítés nélkül.

Tévhit 2.: a jailbreak elrontja a telefont, kockázatos, adatvesztéssel jár (esetleg lila lesz tőle a telefon, és megolvad), vagy garanciavesztéssel jár…
Miért tévhit: a jailbreak-nek önmagában nincs kockázata, hiszen a gyári firmware-t bármikor vissza lehet tenni, és akkor olyan, mintha mi sem történt volna. Adatvesztést nem okoz, mert előtte a biztonság kedvéért csinálunk egy backup-ot iTunes-szal; illetve a redsn0w is úgy működik, hogy fájlokat ad hozzá a telefon fájlrendszeréhez, tehát nem vesz el belőle semmit. Persze problémák még egy normális, gyári firmware esetén is akadhatnak, ezért kell mindig mindenről backup-ot csinálni rendszeresen. Garancia tekintetében meg annyi, hogy mielőtt visszavinnénk a szervizbe, restore gyári firmware-rel, és a jailbreak-nek nyoma sem marad.

Tévhit 3.: a jailbreak-től belassul a telefon, elveszti a stabilitását, folyton fagy, magától újraindul, zabálja az akkut, stb.
Miért tévhit: a jailbreak önmagában nem okoz ilyesmit. Az azonban igen, ha a felhasználó ész nélkül “szanaszéjjel hekkeli” a készüléket. Itt is meg kell találni az egyensúlyt. Ha túl sok kiegészítőt vagy patch-et telepítünk fel, akkor nem kell csodálkozni, hogy akadhatnak problémák, hiszen a legtöbb dolog hat egymásra, ahogyan egy asztali OS esetén is. Ha valaki nem áll neki ész nélkül mindent össze-vissza telepítgetni, akkor ilyesmitől nem kell tartania.

***

Miért jó nekünk a jailbreak – avagy a száraz tények

Sokan úgy gondolják, hogy ha már ennyi pénzt kifizettek az eszközért, legyen lehetőségük kihasználni annak teljes kapacitását, ami csak a “vasból” kihozható. Az Apple pedig elég sok mindenben korlátozza a felhasználót. Az alábbi összefoglaló vázlatos, csak rövid “ízelítőt” ad az esetleges lehetőségekről az olvasó számára.

Magyar UI lokalizáció
Vannak itthon sokan, akik szeretnék, ha a telefonjuk magyarul szólna hozzájuk. Lehet vitatkozni rajta, hogy mennyire intuitív és érthető az angol felület egyébként, vagy hogy illene beszélni angolul; de a felhasználónak teljes szíve joga, hogy az anyanyelvén használhassa a terméket. Az Apple még mindig nem készült el a magyar nyelvvel, míg alternatív forrásból ez gyakorlatilag már a jailbreak megjelenése óta elérhető.

Alkalmazások
Gondoljunk csak arra, hogy az AppStore-ba az Apple nem enged be bármi alkalmazást. MMS támogatás is már régóta létezett az összes iPhone-ra (SwirlyMMS), mire az Apple végre alapfunkcióvá emelte, de kijelentve, hogy az a 2G-n nem működik. Ugyanígy lehetséges a videórögzítés is, mind 2G-n, mind 3G-n, de alapból ez sem elérhető. Tethering sem volt gyárilag jó ideig, de Cydia-ban ott volt a PDAnet. Vagy próbáljunk csak meg a híváslistából csak egyetlen hívást törölni. Vagy bluetooth-on küldeni/fogadni fájlokat. “There’s no app for that in the AppStore”, azaz az AppStore-ban ilyet sem fogunk találni. Ugyan ez a sors érte el a napokban a WiFi-s appokat, illetve korábban az erotikus jellegű tartalmakat is kiollózta az Apple.

Témák
Az egyik legnagyobb kritika a személyre szabhatóság terén jött elő. Alapból van a gyári kinézet, és kész. Lehetőség sincs ezen változtatni. Jailbreak után viszont erre is van lehetőség. Rengeteg téma közül választhatunk, de mi magunk is csinálhatunk saját témát. Lecserélhetjük az egész UI kinézetét, saját hangokat adhatunk hozzá, élő ikonokkal (LiveWeather, RealTime), háttérképet tehetünk a SpringBoard ikonjai mögé… Vegyük észre, hogy ez utóbbit az Apple is beépítette az iPad-be!

Patch-ek
Rengeteg olyan funkció érhető el, amit az Apple alapból nem kapcsolt be. Így például a %-os akku kijelzés, ami gyárilag csak a 3GS-en lenne, pedig ugyanúgy működik az összes készüléken. Az Emoji ikonok sem lennének használhatóak, csak japánra állítva. Ezen felül a rendszer viselkedése is megváltoztatható, több ikon helyezhető a SpringBoard-ra, a Dock-ra, a Status Bar is kijelezhet egy csomó mindent. Valamint lehetséges az alkalmazások háttérben való futtatása is. Vannak carrier- és billentyűzet-fixek is, amik szintén a használhatóságot hivatottak javítani.

Reklámok és személyes adatok – PinchMedia, AdMob, és társai
Jailbreak nélkül az egyes alkalmazások egyéni azonosításra is alkalmas adatokat (pl UDID) is el tudnak küldeni. Ugyanígy a weboldalak nagy részét kitöltő reklámokkal sem tudsz mit kezdeni jailbreak nélkül. Utána viszont lehetőséged van például a hosts-fájllal vagy a PrivaCy-val szabályozni az ilyen, nem kívánt funkciókat, letiltani az ilyen adatgyűjtő vackokat, illetve megtisztítani a weboldalakat a reklámoktól. Az iWiW esetén például az oldal által generált forgalom több, mint 70%-a csak és kizárólag a reklámok letöltéséből keletkezik, ami nem csak a letöltött adatmennyiséget növeli, és így a havi korlátunkat csökkenti fölöslegesen, de ez a felesleges adatforgalom egyben az akkut is ugyan úgy fogyasztja.

Függetlenítés
Amennyiben függetlenítésre van szükséged, és nem tudod gyárilag függetleníttetni a szolgáltatóval, úgy ahhoz mindenképp szükséges a jailbreak.

***

Konklúzió: mindenki azt csinál a készülékével, amit akar, de egyben az esetleges kockázat is az övé. De ha nem esünk túlzásokba, akkor katasztrófától sem kell feleslegesen tartani.

feb 23

Untethered Jailbreak? Új 3GS Jailbreak?

By admin 3.1.3, 3GS-jailbreak Hozzászólások kikapcsolva

Reggel röppent fel a hír, hogy esetleg egy új jailbreak jöhet az új iboot-os 3GS-hez. http://gull1b0ard.blogspot.com/ – on láthatjuk, hogy egy Új iBoot-os 3GS telefont, ami blackrain vagy egyéb segítség nélkül bebootol. Nagyon sok helyen írták, hogy ne higgyünk nekik, sajnos én sem hiszem, hogy egy ismeretlen ember csak úgy csinálna egy GUI-t meg egy javítást az egészhez. A videó is egy kicsit sarkít, ugye nem lehet látni rendesen, hogy mit is csinál, elképzelhető hogy a háttérben futtat valamit amivel elindítja a telefont.

Még nem szeretnék levonni sem pozitív, sem negatív következtetést, meglátjuk.

(Ui: Ha esetleg valaki ismer Pesten Galériás ismerőst, kérem jelezze nekünk emailben, megköszönnék a kapcsolatot.)

preload preload preload