dec 05

Újabb Siri port? Mi kihagynánk.

By jadeye 5.0, 5.0.1, Siri, cydia, iPhone 4, tweak Hozzászólások kikapcsolva

Kérünk mindenkit, hogy mielőtt bármit is tenne a készülékével, gondosan olvassa el az alábbi cikkben foglaltakat. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért, vagy adatvesztésért nem tudunk felelősséget vállalni.

A kínai illetőségű CD Team kiadott egy Siri portot. Persze a dolog azért nem olyan egyszerű, hogy csak telepíted Cydiából, de ezen felül több aggály is felvetődött, amit érdemes megfontolni, melőtt feltelepítenénk bármit is.

Először kezdjük egy videóval, ami azt bizonyítja, hogy működik a dolog, aztán nézzük, hogy mik vele a problémák:

Maga a port nem teljesértékű. Ez azt jelenti, hogy egy külső szerverhez kapcsolódik, mint korábban a Siri proxy esetén leírt megoldás esetén. Ez utóbbi saját, otthoni proxy esetén teszi lehetővé, hogy olyan feladatokra is hasznájuk a Sirit, amit az alapból nem támogatna. Ebben az esetben ez a külső szerver oldja meg az Apple felé történő authentikálást (azonosítást) is, hogy az elfogadja a Sirit egyébként nem támogató készülékről érkező kérést, és visszaküldje a választ. A portolásnál ugyanis a legfőbb nehézséget az jelenti, hogy az Apple ellenőrzi a készülék egyedi azonosítójának felhasználásával létrehozott tokent, és amennyiben az nem megfelelő, akkor elutasítja a kérést, és a Siri nem tud a szerverhez csatlakozni. A másik nehézség, hogy ez a token 24 óránként lejár, így azt újra kell generálni. A tokent leegyszerűsítve úgy kell elképzelni, mint egyfajta jelszót, ami ebben az esetben 24 óra hosszat érvényes.

A dolog másik hátulütője, hogy a CD Team által a szerverükön használt azonosító(k)ról érkező kéréseket az Apple valószínűleg naplózza, és amikor észreveszik, hogy irreálisan sok kérés érkezik az adott azonosítóval (akár különböző nyelvi beállításokkal is), az könnyen vezethet ahhoz, hogy rövid távon kitiltják az így használt UDID-et, és így meg is szűnik működni.

A közösen használt azonosító miatt pedig a Siri azon része valószínűleg használhatatlan lesz, ami lehetővé teszi, hogy a Siri a nevünkön szólítson, vagy hogy üzenetet küldhessünk a feleségünk/férjünk számára (például a “send message to my wife” lehetősége), hiszen nem fogja tudni, hogy az ezt használó számtalan készülék közül kinek ki a felesége, vagy kit hogyan hívnak.

De ami talán még inkább aggályos, az az, hogy így rengeteg adatodhoz hozzáférnek, hiszen a megoldásuk működéséhez az általuk üzemeltetett proxy szükséges. Ez azt jelenti, hogy az internetes forgalmad része vagy egésze, illetve a Siri által hozzáférhető adataid mind monitorozhatóak lesznek általuk.

Ezt az ismertebb jailbreakes fejlesztők is külön kiemelik, és nem is ajánlják az ilyen “portolások” használatát:

chpwn
Please note: if you use a proxy to access Siri, you may be sending your Email, SMS, Calendar, Contacts, Location, etc though that server.
2011.12.05. 8:24
chronic
anyone who is so desperate to use Siri that they allow their personal data to go through a server using a “port” deserves whatever happens
2011.12.05. 9:22

A port egyébként jelenleg csak az iPhone 4-et támogatja, tehát 3GS esetén egyelőre felesleges is küzdeni vele. Alapból deb fájlként került közzétételre, így Cydiából nem volt telepíthető, de azóta pár repo-ba is felkerült. Viszont a csomag mérete közel 110MB.

A fenti információk alapján mi nem javasoljuk a telepítését, és a használatát. Persze lehet vitatkozni azon, hogy ‘na majd pont X vagy Y adataira lennének kíváncsiak’ a kínai kollégák, vagy hogy ‘mégis mit kezdenének vele’, de talán jobb az óvatosság.

Akit ezek ellenére is érdekel, az keresgéljen, mi csak tippet adunk arra, hogy mit.

(Ennél a cikknél minden más, OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)

Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Újabb Siri port? Mi kihagynánk. by Jadeye
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

nov 13

Az alábbi cikket handras írta a blogján, de átvennénk tőle egy az egyben, mert fontos lehet azoknak, akik Telenorral használnak iPhone 4S-t:

Sokan írták, hogy az IOS 5.0.1 update nem oldja meg a Telenoros SIM problémát iPhone 4S-ben. Arról van szó ugyebár, hogy a független iPhone 4S egész egyszerűen nem hajlandó működni ha Telenoros SIM kártya kerül bele, viszont más kártyákkal tökéletesen működik, de megmagyarázhatatlan módon ha az ismerősünk Telenoros kártyája kerül a készülékbe, azzal simán felcsatlakozik a hálózatra a készülek.

Kicsit utánatúrtam a fórumokban, és úgy néz ki megvan a megoldás.

Akinek jelentkezik a fenti probléma az sétáljon be a Telenorhoz, és kérjen SIM cserét, de nagyon fontos, hogy 128 KB-os kártyára cseréljék a meglévő kártyát. Az ügyfélszolgálatos meg tudja nézni a rendszerben, hogy melyik kártyájuk 128 K-s, ilyet kérjünk. Ennyi.

A telefonokat nem érdemes cseréltetni, egyértelműen nem a készülékkel, hanem a régebbi kártyákkal van a gond, azoknak akiknek kicserélték az újabb kártyára a meglévőt, megoldódott a probléma.

Remélem tudtam segíteni.

Neked van ilyen problémád?

Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Az iPhone 4S-ek és a Telenor SIM-ek problémája by Jadeye
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

nov 10

Kérünk mindenkit, hogy mielőtt bármit is tenne a készülékével, gondosan olvassa el az alábbi cikkben foglaltakat. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért, vagy adatvesztésért nem tudunk felelősséget vállalni.

A 9to5mac korábban már írt az elrejtett panorámakép-mód bekapcsolásáról, amit mi szintén közzétettünk, most ismét náluk láttuk a tippet egy újabb rejtett funkció előcsalogatásához. Ez a funkció gépelés közben a billentyűzet feletti sorba kiteszi az automatikus javítás által felajánlott lehetőségeket, így onnan azonnal kiválaszthatjuk, amelyikre szükségünk van:

Bekapcsolásához még jailbreak sem szükséges. A következőket kell tenni:

  1. Töltsd le az iBackupBot alkalmazást, ez mind Mac OS X, mind Windows esetén elérhető.
  2. Készíts egy backupot iTunes-szal a készülékedről.
  3. Nyisd meg az iBackupBot appot, és válaszd ki benne a friss backupot.
  4. Keresd meg benne a Library/Preferences/com.apple.keyboard.plist fájlt, és nyisd meg. (Ha nem vetted meg az iBackupBot-ot, és így nincs regisztrációs kódod, akkor majd nyomj egy Cancel-t az előugró ablakban, amikor azokat kéri.)
  5. Add hozzá a következőt:
    <key>KeyboardAutocorrectionLists</key><string>YES</string>
  6. Mentsd el a fájlt, és restore-olj ebből a backupból az iBackupBot segítségével.

Az iBackupBot egyébként több dologra is használható természetesen még ezen kívül, ezzel kapcsolatban hamarosan lesz egy hosszabb cikkünk is róla.

Ti mit gondoltok? Be fogjátok kapcsolni, vagy egyáltalán nincs rá szükségetek? De egy próbát azért megér? Vagy macerás a backupból való visszaállítás miatt, és egyszerűbb jailbreakkel, manuálisan, vagy majd ha valaki kiad hozzá egy patch-et, amit csak telepíteni kell?

(Ennél a cikknél minden más, OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)

Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Újabb elrejtett funkció az iOS5-ben: autocorrect keyboard bar by Jadeye
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

nov 09

iOS 5.0.1: már a küszöbön

Az iOS 5.0.1 már a második beta verziónál tart, és ahogyan azt már egy hete megírtuk, ez a frissítés elsősorban azokat a szoftveres hibákat javítja, amik miatt a készülék készenléti ideje jelentősen csökkenhetett.

  • Tipp: ezeknek a hibáknak a lehetséges, átmeneti megoldásáról az alábbi cikkben írtunk bővebben, és noha ez elsősorban az iPhone 4S-re vonatkozik, többsége alkalmazható a korábbi verziós készülékek esetén is: Tippek, ha gyorsan merülne az iPhone 4S

A másik fontos újítás az első generációs iPad-ek tulajdonosait érinti pozitívan, mert az 5.0.1-ben az Apple végre ezeken a készülékeken is hivatalosan elérhetővé teszi a Multitasking Gestures funkciót.

Időközben az Apple a legújabb beta buildet elérhetővé tette az AppleSeed programban résztvevők számára is, tehát ezzel is egyre közelebbivé vált a hivatalos megjelenés. (Az AppleSeed programban sajnos nem lehet csak úgy részt venni, jelenleg meghívásos alapon működik csak. A programban résztvevőknek folyamatos visszajelzést kell küldeniük a tesztelt szoftverekről az Apple-nek, és természetesen köti őket a titoktartás is.)

Untethered jailbreak?

Untethered jailbreak gyakorlatilag a 4.3.4 megjelenése óta nincs, csak a régi iBootos iPhone 3GS-ekre. Más készülékek esetén csak az úgynevezett tethered jailbreak van. Ez azt jelenti, hogy jailbreak után a készülék csak számítógép segítségével tölt be a legtöbb esetben.

Persze a jailbreaket fejlesztő csapatok közben szorgosan dolgoznak azon, hogy a tetheredből hamar untethered legyen, és így senki ne legyen feleslegesen a géphez kötve. Ezt megoldani készült el a semi-tether patch is, ami azt tenné lehetővé, hogy ilyenkor a készülék visszakapcsolható legyen, de a jailbreak betöltése nélkül.

Két napja viszont pod2g twitteren írta, hogy talált egy olyan hibát, amivel elérhető lehet az untethered jailbreak, de egyelőre még sok munka van vele, hogy valóban működjön is:

pod2g
Hey jailbreaking friends, I’ve found a bug that can untether iOS 5. Don’t expect a release soon, but I’m gonna work hard in it.
2011.11.07. 9:15

Kiadási dátum ebben az esetben tehát semmiképp sincs még.

Dilemma: készenléti idő, vagy untehered jailbreak?

A fenti dilemmát a következő tweet okozza, amiben pod2g arról ír, hogy az 5.0.1 elég sok biztonsági javítást fog hozni, hiszen a Charlie Miller által talált hiba elég súlyos, így azt az Apple mindenképp javítani fogja, és ez sajnos problémát okozhat az untethered esetén is:

pod2g
Note about 5.0.1 : don’t update if you plan on jbking : the bug Charlie MILLER found can simplify exploits dramatically and will be closed.
2011.11.09. 8:35

Charlie Miller egyébként a következő videót tette közzé, amiben bemutat egy olyan hibát, amivel egy megfelelő alkalmazás aláíratlan kódot is tud futtatni az adott készüléken:

A videóban az látszik, hogy az alkalmazás alapállapotban nem csinál semmi rosszat, de ha szerveroldalon elérhetővé válik számára a megfelelő kódrészlet, azt letöltve képes annak a futtatására, és gyakorlatilag bármit meg lehet tenni a készülékkel, mintha csak jailbreakelve lenne.

Ennek az eredménye rövid távon az lett, hogy Millert az Apple szinte rögtön kirúgta a fejlesztői programból, és eltávolította a Store-ból a kérdéses alkalmazást is.

Összegezve

Ha untethered jailbreaket szeretnél belátható időn belül, akkor célszerű tartózkodnod a hamarosan megjelenő 5.0.1-től. Arról nincs szó egyelőre, hogy 5.0.1-re mikor érkezhet majd untethered, de az valószínűsíthető, hogy a fenti biztonsági hiba javítása ismét nehezít majd a dolgon.

Persze ahogyan korábban a PDF patch esetén, most is biztosan lesz valaki, aki az 5.0.1-ben alkalmazott frissítésekből készít egy csomagot, így a javítások az 5.0 esetén is elérhetőek lesznek. (Köszi a tippet Majestic-nek!)

Az SHSH-k mentése továbbra is hasznos lehet, noha ezek működésében is történt változás, de ártani nem árthat, ha letöltöd az 5.0-hoz is őket.

Mérlegeld tehát azt, hogy mi a fontosabb: a javított készenléti idő, vagy a jailbreak, és dönts ez alapján, frissítesz-e majd, ha elérhető lesz az 5.0.1-es verzió hivatalosan is.

(Ennél a cikknél minden más, OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)

Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Hamarosan érkezik az iOS 5.0.1 – készenléti idő javítása vagy untethered jailbreak? by Jadeye
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

nov 08

Megkérünk mindenkit, hogy bármelyik csomag telepítése előtt gondosan olvassa el az alábbi cikkben foglaltakat. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni. Mindenki saját felelősségére telepít bármit.

Elkészültünk az 5.0-hoz frissített carrier- és logófixekkel. De mielőtt mindenki nekiállna azonnal telepíteni őket, pár fontos információ a 4.3.3 esetén írt cikkünk alapján, kiegészítve az új információkkal.

A Cydia használatához a készüléket jailbreakelni kell, viszont 5.0 esetén továbbra is csak a régi iBoot-os 3GS-ek esetén van untethered jailbreak, minden más esetben csak (semi-)tethered van, tehát újraindításkor általában gépre kell dugni a készüléket.

Az iBoot verzióját ez alapján tudod megnézni: Hasznos információk #2 – iBoot

A tethered, semi-tethered, és untethered jailbreak közti különbségekről itt írtunk részletesen, ha vannak kérdéseid, először ezt olvasd el: Gyakori kérdések: mi a különbség a tethered és untethered jailbreak közt?

Melyik típusú fix mire jó?

A frissített T-mobile-os és Vodafone-os logófixek egészen 4.2.1-ig visszamenőleg kompatibilisek a korábbi rendszerekkel, a Telenor Carrier Fix 5.0 viszont -ahogyan a nevéből is látszik- kizárólag csak az 5.0-val kompatibilis jelenleg a CommCenter patch miatt. (A Telenor Carrier Fixből majd szintén készítünk 4.2.1-ig visszamenőleges kompatibilitással rendelkezőt!)

Az iPhone-os Logo Fix csomagok csak a T-mobile vagy a Vodafone hálózatán használt iPhone 3GS és iPhone 4 készülékek esetén használhatóak. Semmi mást nem tesznek, mint a szöveges kiírást cserélik le a grafikus logókra. Az Apple az 5.0-ban változtatott a fájlok nevén, így a korábbi Logo Fix csomagok hiába másolták fel a grafikus logókat, azokat a rendszer a fájlnevek különbözősége miatt nem volt hajlandó használni. Így ezt most frissítettük.

A Carrier Fix a Telenorral használt, 4.2.1-es vagy annál frissebb firmware-rel rendelkező készülékekhez szükséges, típustól függetlenül. Kézzel ugyan meg lehet adni a beállításokat ilyenkor is a Settings (Beállítások) / General (Általános) / Network (Hálózat) / Cellular Data Network (Mobil adathálózat) alatt, de például a “Hívásátirányítás aktív” üzenet ettől még boldogan felugrik. Mivel a Telenor nem forgalmaz iPhone-t, így az iOS-ben egyáltalán nincs Telenor_hu.bundle, amiben a beállítások lennének. Ezért ez a csomag felmásolja azt a készülékre, létrehozza a fájlrendszerben a linkeket hozzá, stb, és még patcheli hozzá a CommCentert is (5.0 esetén a CommCenterClassic fájlt), mert másképp nem fogadná el a rendszer a nemhivatalos carrier bundle-t. Ez azért van így, mert a 4.0 megjelenésével az Apple egy belső aláírást tett a szolgáltató beállításait tartalmazó plist fájlba, ami aláírás hiányában az adott beállításokat a rendszer figyelmen kívül hagyja. Ez az aláírás azonban nem másolható át egy másik fájlból, mert ezeket a plist fájl tartalma alapján generálják, így a beállításokban való egyetlen karakternyi változás is érvénytelenné teszi az adott plist-et, így azt a rendszer nem tölti be.

(Ha iPhone 3G-t használsz Vodafone-nal, akkor arra is igaz, amit fentebb a Telenor kapcsán írtunk, hiszen a 3G esetén Vodafone Carrier Bundle sincs, de ez az egész az 5.0 kapcsán mindegy, mert iPhone 3G-re nincs 5.0.)

Az iPad-re készült Logófix mindhárom szolgáltatóhoz tartalmazza a grafikus logókat. Ez a csomag csak iPad-en működik, és iPad-en csak ez működik!

Melyik verzióra van szükséged?

  • T-mobile, bármely iPhone, 4.2.1 és afelett: T-mobile Logo Fix 4.2+
  • Telenor, iPhone 3GS, i4, 5.0 és afelett: Telenor Carrier Fix 5.0 (korábbi verziókhoz, vagy iPhone 3G-hez használd a stable source-ban lévő 4.2+ jelű verziót!)
  • Vodafone, iPhone 3GS, i4, 4.2.1 és afelett: Vodafone Logo Fix 4.2+
  • Vodafone, iPhone 3G, 4.2.1: Vodafone HU Carrier 4.2.1 3G-hez (ezt értelemszerűen nem frissítettük, mert 3G-re nincs 5.0!)
  • iPad WiFi+3G, bármely szolgáltató: Magyar Logófix iPad-hez

Ha a készüléked független (vagy függetlenített), és így vegyesen használod a magyar szolgáltatók kártyáit, akkor akár mindhárom szolgáltató fixét felteheted egyszerre, mert nem okoznak egymásnak problémát. Ha viszont a készüléked nincs függetlenítve, és így nem használod más szolgáltató kártyával, akkor bőven elég csak a saját szolgáltatódhoz tartozó fixet feltenni, a többiét értelmetlen. (Ha már van fent egy fix, azt nem szükséges lecserélned erre, mert nincs ezekben semmi új!)

Honnan telepítheted?

A frissített csomagokat egyelőre az unstable repo-ban (unstable.szifon.com) találjátok. Az unstable-ben lévő csomagok telepítéséhez szokás szerint előtte még a stable repo-t is hozzá kell adni a Cydiához!

A csomagok jelenleg beta állapotúak. Ez azt jelenti, hogy teszteltük őket, így nem lehet bennük semmi hiba, de ha esetleg mégis bármi problémát tapasztaltok, azt kérjük, jelezzétek, és javítjuk.

A csomagok telepítése után minden esetben indítsátok újra a készüléket a biztonság kedvéért!

Frissítés: gondok iPhone 4 esetén

A visszajelzéseitek alapján iPhone 4 esetén valamiért nem működik a logófix sem T-mobile, sem Vodafone esetén. Noha a fix a megfelelő fájlokat írja felül, a rendszer mégsem tölti be a grafikus logót, de ez csak az iPhone 4 esetén van így, 3GS-en ugyanazokkal a fájlnevekkel működik. Dolgozunk rajta, a türelmeteket kérjük!

(Ennél a cikknél minden OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)

Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Magyar carrier- és logófixek: frissítve iOS 5.0-hoz by Jadeye
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

preload preload preload