márc 22

A 9to5Mac már feltette magának néhányszor a kérdést, hogy miért romlott meg az Intel és az Apple kapcsolata. Emlékezzünk, amikor megtörtént a Nagy Váltás, Otellini, a csipgyártó CEO-ja a tiszta szobák fehér jelmezében parádézott az Apple színpadán, ezzel is jelezve, hogy milyen nagy jelentősége van a két vállalat egymásra borulásának. Aztán jöttek az új Macintoshok a legújabb Intel-csipekkel, a csúcs meg talán az volt, amikor bemutatták a MacBook Airt, amiben egy korábban sosem látott processzor dolgozott. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az Intel direkt az Apple kedvéért fejlesztene, ami visszaadta az almások saját gépük egyedi voltába vetett hitét.

Azóta persze a processzor már felbukkant olyan konkurens gyártók kínálatában is, mint a Lenovo, de mégsem ez a legnagyobb gond. Sokkal inkább, hogy most már az összes többi laptopgyártónál elérhető csipek sem kerülnek be a MacBookokba, az előnyből tehát pár év alatt konkrét hátrány lett.

Jellemző, hogy amikor novemberben megvettem a MacBook Prómat 2,53 gigahertzes Core 2-essel, egy kommentelő még lúzerséggel vádolt, amiért a várható modellfrissítés előtt két hónappal vásároltam. Mindenki azt hitte ugyanis, hogy az Intel év elején bejelentett mobil Core i3-asai, Core i5-ösei és Core i7-esei azonnal felbukkannak az Apple laptopjaiban, ehhez képest eltelt négy hónap, és semmi.

PuruttyaIrto hozzáállása természetesen attól függetlenül értelmezhetetlen volt, hogy időközben a várakozásokkal ellentétben nem történt meg a modellváltás, hiszen a számítástechnikában ostobaság várni, mert akkor az egész életünket várakozással tölthetnénk.

Ennek ellenére legalábbis furcsa, hogy az Intel új generációs processzorai a januári premier óta képtelenek megjelenni az Apple gépeiben, pedig már több mint negyed év telt el. Ha most bejelentenék az új MacBook Prókat, azok már nem is számítanának forradalminak a csipek szempontjából, csak behoznák lemaradásukat a konkurenciához képest.

Hogy mi lehet a késlekedés oka? Nem tudom. A 9to5Mac értesülései szerint azonban leginkább arról lehet szó, hogy az Apple valamiért másodrendű gyártó lett az Intel szemében. A lap a Digitimesra hivatkozva arról ír, hogy a csipgyártó a legnagyobb partnereknek biztosít elsőséget, és az Acerhez hasonló tömegtermelők bizony több processzort adnak el, mint az Apple. Éppen ezért az almásoknak mostantól jóval többet kell várniuk egy-egy új technológia megjelenésére, mint korábban.

Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy fogják ezt Steve Jobs torkán lenyomni, és hogy miként akadályozzák majd meg középtávon, hogy az Apple despotikus vezetője egy rossz pillanatában felvásárolja az Intelt, és felrobbantsa az összes üzemet viccből.

feb 03

Egy hónap múlva új Mac Prók jöhetnek

By mcs core, mac_pro, pletyka Hozzászólások kikapcsolva

Bár az Intel Atom szerencsére nem került bele egyetlen Apple-gépbe sem, ez még nem jelenti azt, hogy a processzorgyártó legerősebb csipjei is kimaradnak a Macintoshokból. Sőt, ha elfogadtok egy jóslatot, szerintem egy-két hónapon belül új processzor kerül az egyik Macbe, konkrétan a Próba.

Az Intel ugyanis körülbelül egy hónap múlva piacra dobja hatmagos processzorát, a Core i7-980X-et, ami alaposan átrendezi majd a piacot. Ez a csip ugyanis 50 százalékkal nagyobb teljesítményre képes, mint a jelenlegi rekorder, már amennyiben olyan alkalmazásról beszélünk, ami normális optimalizáláson esett át, és ezért megérzi, ha sok mag kerül alá. Összességében ugyanis már 24 logikai szálat lesznek képesek mozgatni a Mac Prók, ha beléjük kerül a két darab, HyperThreadinggel ellátott Xeon, szóval visszatér a brutális asztali gép teljesítményelőnye az iMachez képest.

A híroldalak szerint az Apple az elsők közt kapja meg a csipet, így várhatóan körülbelül egy hónap múlva bejelenthetik az új Mac Prókat. Handrás biztos nagyon boldog lesz.

preload preload preload