Rengetegszer merül fel a kérdés, hogy van-e bármi hátránya a jailbreaknek, vagy hogy vannak-e olyan szabályok, amiket esetleg be kell tartani ezzel kapcsolatban. Most ezeket foglalnánk össze egybe.
Sok tévhit kering a jailbreak kapcsán, ezeket most nem részleteznénk újra, hiszen korábban már írtunk erről egy cikket, tételesen felsorolva a leggyakoribbakat, és hogy egyáltalán miért lehet érdemes jailbreakelni. Elsőként tehát azt ajánlanánk, hogy amennyiben valakinek sok dolog nem tiszta a témában, az előbb vessen egy pillantást a korábbi írásunkra: Jailbreak – tények és tévhitek
Most, hogy a legalapabb kérdéseken túl vagyunk, jöjjenek a valóban fontos szabályok, amiket érdemes betartani.
Összes tartalom, beállítás törlése
A leggyakoribb hiba, amibe szinte kivétel nélkül mindenki belefut, és a vége bizony restore. Jailbreakelt rendszeren ezt az opciót nem szabad használni, mert ez (leegyszerűsítve) olyan fájlokat is töröl ilyenkor, amik szükségesek a jailbreakelt rendszer működéséhez, és így az már be sem tud tölteni.

Megoldás: restore. Az adatainknak úgyis lőttek, hiszen eleve ez volt a cél, hogy töröljünk mindent, tehát amiatt nem is kell, hogy fájjon a fejünk. Ugyanakkor problémát okozhat, hogy ilyenkor (SHSH hiányában) mindig csak a hivatalosan elérhető legújabb rendszerre tudunk restore-olni, amire nem feltétlen van jailbreak. Ha egy iOS verzióhoz van SHSH-nk, akkor arra a verzióra bármikor tudunk restore-olni, még akkor is, ha azt az Apple már nem írja többet alá. (Ez alól értelemszerűen kivétel az iPhone 2G és az iPod Touch 1G, mert ezeknél a restore-hoz nem kell SHSH, de a fenti opció használatakor ezek is összeomlanak.)
Tehát mindig mentsük az SHSH-kat, ezek fontosságáról, működésükről, és mentésükről az alábbi cikkben írtunk bővebben: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella?
Visszaállítás backupból
A backupokról először is tudni kell, hogy az aktuálisnál korábbi verziós rendszer backupját bármikor fel lehet tenni újabb verziós rendszerre, de visszafelé ez nem igaz. Tehát például egy 4.3.2-es készülék backupja nem fog felmenni egy olyan, másik készülékre, amin csak 4.3.1, vagy bármi más, 4.3.2-nél régebbi rendszer van. Fordítva viszont ezzel nincs gond, mert az iOS lefelé kompatibilis. Az ilyenkor visszatett korábbi verziós backup fájljainak egy részét az iOS automatikusan frissíti a készüléken az új verzióra.

Ugyanakkor jailbreakelt készülék esetén nem javasolt, hogy korábbi verziós, jailbreakelt rendszer backupját visszaállítsuk. Tapasztalatok szerint ugyanis ilyenkor felléphetnek különféle hibák, amelyek a rendszer, vagy akár csak egyes alkalmazások működésében okozhatnak gondokat. A hibák megjelenése nem szükségszerű, de sokkal magasabb rá az esély, mintha manuálisan tennénk vissza az adatokat.
Erre csak akkor van szükség, ha a korábbi rendszerünk jailbreakelt, és vagy újabb verzióra frissítettünk, vagy valami miatt összeomlott a rendszer, és azt gyanítjuk, hogy azt egy általunk telepített Cydiás csomag okozhatta. Ebben az esetben ugyanis a backup visszaállítása a hiba visszaállítását is eredményezheti. Ha viszont nincs hiba a rendszerünkben, és ugyanarra az iOS verzióra restore-olunk, amiről a backup is készült, az általában problémamentesen visszaállítható, noha szintén nem javasolt.
Ha a backup egy olyan készülékről készült, ami nem volt jailbreakelve, akkor az a backup visszaállítható, akár jailbreak előtt, akár utána, és persze jailbreak nélkül is.
Jailbreakelt készülék backupjának visszaállítása nem jailbreakelt készülékre viszont szintén nem ajánlott.
Megoldás: egyes adatok szinkronizálása, mások manuális visszarakása. Az adatainkat először le kell menteni a készülékről, vagy ha ezt nem tettük meg, akkor ki kell szedni a backupból. A szükséges fájlok megléte után pedig azokat felmásolva azokat a megfelelő helyekre, a készülék már használni is tudja őket.
A szinkronizálással csak a korábban már beállított, és a géppel szinkronizált adataink kerülnek vissza. Amit nem állítottunk be szinkronizálásra, azt értelemszerűen nem fogja tudni visszatenni a gépről, mert nem lesz miből. Valamint azokat sem fogja, amiket nem is lehet külön szinkronizálni, így az SMS-ek, vagy mondjuk a híváslista sem kerül vissza.
Az adatainkat a következő cikk alapján tudjuk a készülékről manuálisan lementeni, majd később visszaállítani: Hogyan mentsük az adatainkat manuálisan?
Cydiás csomagok nyakra-főre
Nem kell csodálkozni, ha az agyonmódosított custom firmware-ek, vagy az ész nélkül, tucatszám telepített kiegészítések hatására a készülék mammutléptekre vált, vagy akár össze is omlik rajta a rendszer. Meg kell találni az ideális egyensúlyt, és csak a számunkra valóban szükséges kiegészítéseket telepíteni, mert egyes kiegészítők akkor is használhatják a készülék erőforrásait, ha azokat egyébként épp nem is használjuk (daemonjuk fut a háttérben, foglalják a helyet a memóriában, stb).
Ha egy mások által összetákolt, Cydiás csomagokkal előre megtömött, custom firmware telepítése után közvetlen ez fogad, már gyanakodhatunk, hogy valami nem oké:

Egyes kiegészítők még egymásra is hathatnak, és össze is akadhatnak egymással, amelyeknek több mellékhatása is lehet. Az így kialakuló hibákból számtalan lehet, ezeket felsorolni nincs mód, de az alábbi képeken lévő hibákat legtöbbször az ész nélkül telepített, vagy hibásan működő, bugos csomagok okozzák:

Másik probléma lehet, ha egy adott firmware-verzióhoz való csomagot egy más verziós rendszerre telepítünk. Ebben az esetben könnyen lehet, hogy (csomagtól függően) a készülék már be sem tölt, vagy csak az adott csomag nem működik. Legtöbbször az adott csomag nem ok nélkül nem való arra a rendszerre, vagy csak a fejlesztőnek nem volt még ideje frissíteni, és ezért nem működik. A más verziós rendszerre valókból keressünk az aktuális rendszerünkre valót, a nem frissített csomagok esetén pedig meg kell várni, míg a fejlesztő frissíti azt az új verzióra. Más opció csak ritkán van.
Megoldás: a legtöbbször az, hogy leszedjük az utoljára telepített csomagot, és reménykedünk, hogy az okozta, és így az eltávolítása meg is oldja – már ha egyáltalán eljutunk a Cydiáig ugye. Ha már a Cydiát sem tudjuk elérni, de telepítve van az OpenSSH az eszközön (alapból természetesen nincs telepítve), és fut is, akkor parancssoros felületen is eltávolíthatjuk az utoljára feltett csomagot, ha tudjuk a csomagnevet.
Persze legtöbbször sok fáradalomtól és felesleges kínlódástól szabadítjuk meg magunkat, ha inkább az adatbázisainkat mentjük le ilyenkor a készülékről (ha tudjuk), és egyszerűen restore-oljuk.
(Ennél a cikknél minden más, OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)
Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Aranyszabályok, ha jailbreakeltél by Jadeye
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!