okt 03

Békülne a Samsung

Az Apple és a Samsung között az utóbbi hónapokban valóságos jogi háború tört ki. Az Apple kezdeményezésére a dél-koreaiaknak el kellett halasztaniuk az ausztrál értékesítés megkezdését, majd a bíróság Németországban tiltotta be a Galaxy Tab 10.1 árusítását, aztán Hollandiában is tilalom lépett életbe a Galaxy S telefonok ügyében. Persze a Samsung sem hagyta annyiban a dolgot, mert bejelentette, hogy (a még be sem mutatott) új iPhone 5 árusítását rögtön blokkolni fogja Dél-Koreában.

Egy kívülálló nehezen tudja eldönteni, jogilag ki áll jobban, de a Samsungnál most békülékenyebb hangot ütöttek meg. A Wall Street Journal szerint a dél-koreaiak az ausztrál árusítás érdekében titokban egyezséget ajánlottak az Apple-nek. Részletek nem ismertek, de valószínűleg komoly pénzösszegről lehet szó.

Az Amazon a múlt héten mutatta be 200 dolláros, fapados Androidos táblagépét. A Samsung sem akar lemaradni, így érthető a békülékenyebb hangvétel. Nem lehet tudni, vajon az Apple elfogadja-e az ajánlatot, de így elsőre nem tartom valószínűnek. Mindenesetre a pereskedéssel az Apple eddig elérte a célját: az egyik legnagyobb konkurensének készüléke nem került piacra, így az iPad dominanciája tovább tart. Kíváncsian várom az újabb fejleményeket.

Az meg, hogy a Samsung mennyire másolja az Apple dizájnelemeit, na az már egy másik kérdés:

Így terjed az Apple-pletyka

A világ egyik legtitokzatosabb cége az Apple, és elég nagy óvatossággal kezelik a még be nem mutatott termékeket. Ebből kifolyólag igen komoly pletykahegyek alakulnak ki, se szeri, se száma a „tutinak vélt” információknak.

A PCmag elkészített egy infógrafikont, hogyan is kel szárnyra egy pletyka. Négy forrást különböztetett meg, a hír igen hamar továbbgyűrűzik, beterítve a világsajtót és a blogokat.

Szemléletes egy ábra, sok valóságalappal.



Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Békülne a Samsung. Így terjed az Apple-pletyka by jimny
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

aug 11

Tegnap este a Twitter és a Facebook attól volt hangos, hogy valaki feltett egy videót, amin a német hivatalos Apple.com oldalán az iPhone 5 oldalát nézegeti. Eléggé hihetőnek tűnik a dolog, de természetesen addig semmi sem biztos ameddig az Apple be nem jelenti az új iPhone-t!

Az Apple betiltatta a Galaxy Tab EU-s árusítását!

Már jó ideje tart a jogi harc az Apple és a Samsung között. Az Apple készülékek lemásolásával vádolja a Samsungot (van benne valami), a Samsung pedig visszaperelt. Az Európai Unióban úgy látszik, az Apple-nek áll a zászló, mivel tegnap egy német bíróság designelemek másolása miatt elrendelte a 10.1 colos Galaxy Tab árusításának tilalmát (Hollandia kivételével). A hasonló designelemek a következők voltak: forma, user interface (tökazonos menük), csomagolás. A döntés ellen a Samsung fellebbezni fog, meghallgatás négy héten belül ugyanannál a bírónál lesz…

Az Apple hasonló győzelmet aratott Ausztráliában is, ott el kellett halasztani az árusítás megkezdését. A csatának inkább a boltokban kellene eldőlnie, de ha a Samsung tényleg másolt, akkor vállalni kell a következményeket és elő kell állnia önálló termékkel.

Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Az iPhone 5 weboldala? Az Apple betiltatta a Galaxy Tab EU-s árusítását by jimny
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

máj 26

Múlt hónapban az Apple beperelte a Samsungot az iPhone lemásolása miatt, szerintük ugyanis a Galaxy S kísértetiesen hasonlít az iPhone-ra, a designt arról koppintották. Kétségtelen, igen nagy hasonlóság van a két telefon között. (Katt a képre a nagyításért!)

Anno a Samsung bemutatta a Galaxy Tab 10.1-et, majd az iPad 2 megjelenése után áttervezte a készüléket, hogy a „nem megfelelő részek” javításra kerüljenek.

Lucy Koh bírónő döntése alapján a Samsungnak át kell adnia bevizsgálás végett a még meg nem jelentetett Samsung Galaxy S 2, Galaxy Tab 8.9, Galaxy Tab 10.1, Infuse 4G és a Droid Charge készülékek egy-egy mintapéldányát. (Ezek közül a Galaxy S 2 és az Infuse 4G időközben megjelent.) Az Apple-nél viszont nem tekinthetik meg ezeket, csak a cég külsős jogászai vizsgálhatják meg a készülékeket.

A bírói döntésnek igen komoly hatása lehet a Samsungra és a többi „másoló” cégre. Kénytelenek lesznek átgondolni termékfilozófiájukat, ha nem akarják, hogy a legfőbb konkurens idő előtt információkat szerezzen új fejlesztéseikről. Nem véletlenül védi az Apple annyira készülőben lévő termékeit…



Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Bajban a Samsung az iPhone lemásolása miatt by jimny
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

szept 24

Samsung Galaxy Tab – iPad killer?

By admin Galaxy tab Hozzászólások kikapcsolva

Mivel a mai nap folyamán kaptam egy Samsung Galaxy S-t tesztelni, gondoltam körbenézek mégis mit írnak róla. Ekkor botlottam bele ebbe a videóba, amit nem tudok post nélkül hagyni. Első 3 perc iPad-másolás teljes mértékben, a 4. perctől kezd érdekessé válni a dolog. A videó végére egy pozitív értékelést kapott nálam a Tab, de…

Nézzétek meg a videót, végig:

… gagyi. Műanyag a hátulja, rondák az ikonok, nem szép. Hiányzik a minőség belőle. Az már egy harmadik dolog, hogy a videó alatt kb 70% iPad-copy. Ettől függetlenül a készülék olcsó, mármint az iPad-hez képest, és azért a pénzért ad is valamit. Mi a véleményetek?

preload preload preload