szept 13

Gyári HDR-fotózás bekapcsolása 3G/3GS-en

By jadeye 4.1, HDR, SHAtter Hozzászólások kikapcsolva

HDR fotózásra alkalmas appok eddig is voltak az AppStore-ban, de a 4.1-es frissítéssel a gyári szoftverben is elérhetővé vált a HDR-fotózás, igaz, gyárilag csak az iPhone 4 esetén.

A HDR-fotózás röviden úgy működik, hogy a készülék három fotót készít: egyet alulexponálva, egyet normál expozícióval, egyet pedig túlexponálva, majd a három képből rakja össze a HDR fotót. De lássunk egy mintát, hogyan is néz ez ki:

Hogy mi ebben a jó tehát? A normál expozíciós képet alapul véve, a túl világos részeket az alulexponált, míg a túl sötét részeket a túlexponált képből véve vegyíti a normál képpel, ami eredményeképp sem beégett, sem túl sötét részek nem lesznek, hanem kapunk egy olyat, amin a legtöbb részlet rendesen látszik. Emellett természetesen a normál expozíciós képet is külön lementi a készülék, hogy legyen lehetőségünk választani.

Kisebb hátránya a dolognak viszont annyi, hogy a három kép elkészítése miatt a fotózás hosszabb időt vesz igénybe, így gyorsan mozgó “célpontok” esetén a képen ezek a “célpontok” elmosódottak lehetnek, mint például egy elhaladó autó, vagy repülő madarak, stb. Ugyanakkor ilyen esetben sincs gond, hiszen a normál expozícióval készült kép is külön lementésre kerül, így ha a HDR-képen bemozdult valami, akkor még mindig választhatjuk a nem HDR képet is.

Ezt a funkciót az Apple azonban nem tette elérhetővé a 3G vagy a 3GS esetén. Természetesen a jailbreak megjelenésével erre is lesz módszer, amit most meg is osztanánk veletek. (Azok számára, akik azzal az egyszerű feladattal nem tudnak megbirkózni, hogy mit jelent egy boolean-típusú változó, valamint nem férnek hozzá Mac-hez, nem javasoljuk, hogy vacakoljanak vele, tapasztalat ugyanis, hogy csak nagyobb problémát okoz, ha nem értenek hozzá.)

Teendők:

  • iPhone 3G esetén másold le ezt a fájlt a készülékről: /System/Library/CoreServices/SpringBoard.app/N82AP.plist
  • iPhone 3GS esetén pedig ezt: /System/Library/CoreServices/SpringBoard.app/N88AP.plist
  • Adj hozzá egy új kulcsot “hdr-image-capture” névvel, boolean típussal, “true” értékkel a “capabilities” szekció alatt, ez XML nézet esetén így kell kinézzen (az alapértelmezett persze a bináris plist, ahol ez így nem látszik…):
    <key>hdr-image-capture</key>
    <true/>
  • Mentsd el a fájlt, és másold vissza a készülékre, felülírva az aktuálisat, és ügyelve a fájl jogaira
  • Indítsd újra a készüléket
  • Próbáld ki az új funkciót a Camera app elindításával

Egyetlen hátránya a fentieknek, hogy jailbreak szükséges hozzá, ami pedig a 4.1 esetén jelenleg csak nemhivatalos PwnageTool segítségével érhető el custom firmware használata mellett, kizárólag régi iBoot-os 3GS esetén. Mi nem ajánljuk a nemhivatalos PwnageTool használatát, másrészt ez amúgy is csak a 3GS-sel rendelkezők kisebb részét érinti. Akinek új iBoot-os a készüléke, annak nem fog felmenni a custom firmware, kár próbálkozni. Emellett a gyári 4.1 telepítése frissíti a baseband-et is, így akinek fontos a függetlenítés, annak ismételten felhívjuk a figyelmét, hogy egyelőre NE frissítsen a 4.1-re!

Remélhetőleg ezen a héten már meg fog jelenni a 3G-re is a frissített PwnageTool, és akkor a 3G-sek már tudnak majd a baseband frissítése nélkül jailbreak-elt 4.1-re frissíteni. Sajnos a többieknek viszont egyelőre várni kell, amíg például egy, a “SHAtter”-re alapuló jailbreak meg nem jelenik.

szept 03

Ilyen fotókat készíthetünk HDR-rel

By szucsadam HDR Hozzászólások kikapcsolva

Bevallom, a tegnapelőtti keynote-on a HDR-es 4.1 bejelentésének örültem a legjobban, hiszen nagyon várom már az új digitális fényképezőgépemet (iPhone 4 inside), tekintve hogy a mostani gépem már épp tönkremenőben van, és már nem veszek újat, mivel az iPhone 4 minősége nekem tökéletes lesz a blogolásra. Hát még HDR-rel.

A HDR bekapcsolásával az iPhone három képből ollóz össze egyet, így az alulexponált részek világosabbak, a beégett részek pedig sötétebbek lesznek, több részlet marad meg a képen, akár árnyékból fényes felületet fotózunk, akár a hátulról besütő nap teszi kihívássá a normális kép készítését.

Időmilliomos Apuka már le is tesztelte a HDR-t, a fejlesztőknél ugyanis már ott van az iOS 4.1-es bétája, itt van néhány kép tőle és más forrásból, hogy lássátok, milyen jó is lesz ez nekünk. A rendszer egyébként elmenti a HDR-es és a sima képeket is, a végén azt tartod meg, amelyik tetszik.

Minden esetben a második kép a HDR-es:

szept 02

Vendég Blogger: iPhone 4 HDR teszt

By admin HDR, iPhone 4 Hozzászólások kikapcsolva

@ottoolah írt nekem az “éjjel” még egy emailt, hogy neki már sikerült letesztelni ezt a HDR dolgot, nézzük is meg mire jutott:

Az iPhone felhasználók jövő héten tölthetik le az iOS 4.1-t, a fejlesztők ma megkapták tesztelésre. Jópofa új funkciót kap a 4. generációs iPhone: automata HDR (High Dynamic Range) képek készítését. Az iPhone három különböző expozícióból montíroz össze automatikusan egy képet, ezáltal megnöveli a szenzor használható dinamikatartományát.

Ezzel azt érjük el, hogy a képen alulexponált részek világosabbak, így részletgazdagabbak, a beégett részek pedig sötétebbek, tehát színhelyesebbek lesznek. Az iPhone a HDR képe mellett az eredetit is elmenti, így azt tarthatjuk meg, amelyik jobban tetszik.

Az első képen nézzük meg az ég kékjét, a BMW rendszámát, és az autóm levegőbefúvóját, egyik sem látszik a normál képen, csak a HDR-en:

iPhone 4

HDR:

iPhone 4

A második képen a HDR megmutatja a lámpa formáját és hogy milyen a külvilág az ablak mögött:

iPhone 4

HDR:

iPhone 4

A harmadik képen a világosabb utcakép mellett azt is látjuk, hogy a HDR három expozíciója alatt az autó bemozdult, ezért elmosódott szellemképet eredményezett. Az eredeti képen ugyanaz az autó élesen látszik.

iPhone 4

HDR:

iPhone 4

A kompozit HDR képeket elég ízlésesen és egyúttal konzervatívan készíti el az algoritmus. Nem céljuk a sokak által kedvelt, és még többek által utált szürreális HDR effektezés, ahhoz ezután is számítógépre lesz szükségünk. Bizonyos extrém sötét és világos felületeket kombináló témák esetén azonban jól jöhet a használata. A HDR funkció egy érintéssel ki és bekapcsolható. Nem érdemes állandóan bekapcsolva hagyni, mert néhány másodperccel lelassítja a fényképezőgép működését.

Az képek teljes méretben ebben az albumban találhatók meg.

preload preload preload