iphoneblog | apple | iphone | blog

Volt korábban az a teszt, ami pusztán a JavaScript-teljesítmény alapján bizonyította, hogy az iPad Apple A4-es processzorának nyers ereje fele-harmada a netbookokban használt Intel Atom csipjeinek. Akkor is azt írtam, hogy ezeknek a benchmarkoknak nincs jelentőségük, mert a lényeg a felhasználói élmény: ha az iPad sokkal gyorsabbnak, közvetlenebbnek tűnik, akkor kit érdekel a processzor valódi ereje?

És be is futott a bizonyíték a korábbi állításomra: kipróbálták az egyes eszközök böngészőit, és kiderült, hogy az iPad Safarija SOKKAL gyorsabban tölt be egy-egy weboldalt, mint a Lenovo S10e netbookjának Safarija, vagy Chrome-ja. Egészen pontosan feleannyi ideig tartott a a tabletnek, mint netbooknak a művelet.

Vagy egy-egy rövidebb skála is, ez azt mutatja, hogy az oldalak újratöltése mennyi időt vesz igénybe. Ebben a tesztben már jobban szerepel a netbook a nagyobb memóriájának hála, de ez a kevésbé fontos mutató (leszámítva az Apple keynote-okat, amikor az Engadget, a Gizmodo, az Appleblog és még jónéhány oldal percenként frissülve, élőben közvetíti az eseményeket, ami elég sok refresh-sel jár).

Tegnap kaptam egy remek linket. A GSMArena oldalán a legismertebb alacsony fogyasztású csipek teljesítményét hasonlították össze, arra voltak kíváncsiak, hogy az egyes termékek milyen teljesítményre képesek.

A teszt persze nem teljesen korrekt: az Apple A4-es egy ARM-alapú, ultra alacsony fogyasztású processzor, amit mobiltelefon-méretű eszközökbe, esetleg tabletekbe szánnak, miközben a Via C7-es és az Intel Atom N270-es igazi számítógépcsip, amikkel főleg netbookokban találkozhatunk. Ennek megfelelően utóbbi kettő fogyasztása a sokszorosa az Apple A4-esének, ám amint az a JavaScript-teszten is látszik, teljesítményben is két-két és félszeresét hozzák az iPad processzorának (ami a kategória-külünbséget figyelembe véve nem is olyan sok).

És akkor állítsuk szembe ezt a grafikont azzal az érzéssel, amit az egyes eszközök váltanak ki belőlünk.

Tegnap egy kollégám, aki eddig asztali pc-ket és egy Core 2-es MacBookot használt, kétségbeesve hozta oda hozzám a netbookját, amit most vett a lányának. "Valami baja van" - mondta, és megmutatta, milyen lassan indulnak el az alkalmazások, milyen sokat kell várni egy ablak felugrására, milyen nehézkes az átméretezés. Nézegettem egy kicsit, aztán kénytelen voltam kimondani: a netbook bizony ilyen szar. Igen, van, aki el mer adni ilyen teljesítmény-rendszer-kombinációt 2010-ben A kollégám nem akarta elhinni, hogy ez lehetséges, így felkerestünk a szerkesztőségben egy régi netbook-tulajdonost, aki megerősítette, hogy a géppel nincs semmi gond, az maximális teljesítményen üzemel.

Ezzel szemben aki már fogott a kezében iPadet, az el van ájulva a teljesítményétől. Még a szkeptikusok is, akik ellenzik a koncepciót, elmondják, hogy a grafikus felület gyönyörű, a készüléken futó programok csodálatosan néznek ki, és az egész munkamenet villámgyors. Ehhez jön még hozzá az alacsony fogyasztású processzor miatt döbbenetesen nagy, akár 12-14 órás üzemidő, míg Atommal a HP Slate például csak kábé feleennyit tudott volna, ha nem fújják le az egész projektet.

Szóval egy benchmark az egyik oldalon, egy gyönyörű, villámgyors rendszer hosszű üzemidővel a másikon.

Optimalizáció. Méretre szabás. Szoftver és hardver egysége. Ezek azok a jelszavak, amik természetesen megakadályozzák az Apple-t abban, hogy minden területen piacvezető legyen, de amik segítik abban, hogy bizonyos szegmensekben éllovasként tűnjön fel, és hogy olyan forradalmi termékeket dobjon piacra, amit a piac csak sok éves késéssel tud követni. Ilyen volt annak idején a Mac, majd az iPhone, és ilyen most az iPad is. 

Bennfentes információk szerint az Apple vezetői sűrűn látogatják az AMD főhadiszállását, a pletykák szerint azért, mert az Apple a csipgyártó új processzorait vizsgálja a jövő Apple desktopjai és notebookjai számára.

A lépés nem előzmény nélküli, érezhetően feszültebb a légkör az Apple és partnerei között, elmúltak már azok az idők, amikor egymás hátát veregette az Intel és az Nvidia vezetője. Az Nvidiát az Intel eltiltotta attól, hogy az Intel a Core i családhoz integrált grafikus gyorsítót készítsen, ráadásul az Intel és az Apple között sem tűnik felhőtlennek a viszony, miután legutóbb a pletykák szerint a cupertinóiak nem kapták meg időben azt a processzormennyiséget, amire szükségük lett volna.

Az AMD-nél ilyen viták kisebb valószínűséggel fordulnának elő, hiszen a videokártyákat készítő ATI is a vállalathoz tartozik, más kérdés persze, hogy egy ilyen szövetség megint csak lehetetlenné tenné az integrált nvidiás grafikus gyorsítók alkalmazását (most mérem csak fel, szegény Nvidia mekkora szarba került).

A szakértők persze egyetértenek abban, hogy nem egy teljes átállásról, csak részleges cseréről lenne szó, hogy az olcsóbb AMD-s rendszerek segítségével az Apple nagyobb hatékonysággal vehessen részt az árversenyben: alul jöhetnének az AMD konfigurációi, felül és középen meg tovább uralkodhat az Intel. Arra azonban mindenképpen jó a hír, hogy az Intellel folytatott tárgyalásokon az Apple pozícióját erősítse.

Más kérdés, hogy valójában mekkora esély lehet egy ilyen lépésre. Az Apple nem gyárt akkora tételben az olcsóbb kategóriában, hogy érdemes legyen a néhány Mac mini kedvéért két gyártóval tárgyalni, két rendszerre optimalizálni, két platformot támogatni. Mert feljebb semmi keresnivalója a cégnek: az AMD ugyan tényleg jó ár-érték-arányt kínál, de a gyártó sajnos már évek óta nem tud beleszólni a valódi teljesítményharcba, a Core i5-ösökkel, Core i7-esekkel szerelt iMacekben, MacBook Prókban tehát elképzelhetetlen a csere.

Jelen helyzetben a pletykák ellenére én kétféle forgatókönyvet tudok elképzelni.

1: amikor az Apple bejelentette, hogy átáll Intelre, minden informatikához értő a homlokához kapott, és azt kérdezte magában: arra a halott szörnyre, arra a kivénhedt uszályra? Miközben az AMD épp a csúcson volt, és ontotta magából a jobbnál jobb termékeket? Steve Jobs azonban azt mondta, látta az Intel terveit, és biztos abban, hogy jó döntést hozott. A bejelentés után nem sokkal aztán elterjedtek a béna Pentium 4-eseket leváltó Core 2-esek, majd megérkeztek a Core i7-esek, és az AMD egyszerűen láthatatlanná vált.

Ebben a helyzetben tehát könnyen elképzelhető egy olyan forgatókönyv, hogy Jobs most meg az AMD terveibe nézett bele, és azért döntött a szövetség mellett, mert látja, hogy a kisebbik processzorgyártó nagyot fog durrantani.

2: az Apple gépei tele vannak AMD-s (atis) grafikus gyorsítókkal, a társaság szakemberei azért találkozgatnak, hogy ezekről egyeztessenek, valakinek meg nagyon megindult a fantáziája. 

A 9to5Mac már feltette magának néhányszor a kérdést, hogy miért romlott meg az Intel és az Apple kapcsolata. Emlékezzünk, amikor megtörtént a Nagy Váltás, Otellini, a csipgyártó CEO-ja a tiszta szobák fehér jelmezében parádézott az Apple színpadán, ezzel is jelezve, hogy milyen nagy jelentősége van a két vállalat egymásra borulásának. Aztán jöttek az új Macintoshok a legújabb Intel-csipekkel, a csúcs meg talán az volt, amikor bemutatták a MacBook Airt, amiben egy korábban sosem látott processzor dolgozott. Egy pillanatra úgy tűnt, mintha az Intel direkt az Apple kedvéért fejlesztene, ami visszaadta az almások saját gépük egyedi voltába vetett hitét.

Azóta persze a processzor már felbukkant olyan konkurens gyártók kínálatában is, mint a Lenovo, de mégsem ez a legnagyobb gond. Sokkal inkább, hogy most már az összes többi laptopgyártónál elérhető csipek sem kerülnek be a MacBookokba, az előnyből tehát pár év alatt konkrét hátrány lett.

Jellemző, hogy amikor novemberben megvettem a MacBook Prómat 2,53 gigahertzes Core 2-essel, egy kommentelő még lúzerséggel vádolt, amiért a várható modellfrissítés előtt két hónappal vásároltam. Mindenki azt hitte ugyanis, hogy az Intel év elején bejelentett mobil Core i3-asai, Core i5-ösei és Core i7-esei azonnal felbukkannak az Apple laptopjaiban, ehhez képest eltelt négy hónap, és semmi.

PuruttyaIrto hozzáállása természetesen attól függetlenül értelmezhetetlen volt, hogy időközben a várakozásokkal ellentétben nem történt meg a modellváltás, hiszen a számítástechnikában ostobaság várni, mert akkor az egész életünket várakozással tölthetnénk.

Ennek ellenére legalábbis furcsa, hogy az Intel új generációs processzorai a januári premier óta képtelenek megjelenni az Apple gépeiben, pedig már több mint negyed év telt el. Ha most bejelentenék az új MacBook Prókat, azok már nem is számítanának forradalminak a csipek szempontjából, csak behoznák lemaradásukat a konkurenciához képest.

Hogy mi lehet a késlekedés oka? Nem tudom. A 9to5Mac értesülései szerint azonban leginkább arról lehet szó, hogy az Apple valamiért másodrendű gyártó lett az Intel szemében. A lap a Digitimesra hivatkozva arról ír, hogy a csipgyártó a legnagyobb partnereknek biztosít elsőséget, és az Acerhez hasonló tömegtermelők bizony több processzort adnak el, mint az Apple. Éppen ezért az almásoknak mostantól jóval többet kell várniuk egy-egy új technológia megjelenésére, mint korábban.

Most már csak arra vagyok kíváncsi, hogy fogják ezt Steve Jobs torkán lenyomni, és hogy miként akadályozzák majd meg középtávon, hogy az Apple despotikus vezetője egy rossz pillanatában felvásárolja az Intelt, és felrobbantsa az összes üzemet viccből.