ápr 10

Még a Smartmobil konferencián futottunk össze Kuttner Viktorral, aki az Illion IT Group képviseletében beszélt a konferencián a Zuzzoo alkalmazásról. Az erről készült videó megtalálható a Smartmobilról szóló írásunkban. Ebben a cikkben most nem a Zuzzoo-ról ejtenénk szót mégsem, hanem a Steve Jobs életrajz iBooks változatának megjelenéséről kérdeztük admin kollégával Viktort.

***

Miért az Illion IT Group küldte be a könyvet az iBookstore-ba, holott a HVG könyvek a kiadója?

Ahhoz, hogy egy eBookot feltölthessünk az iBookstore-ba, jelenleg amerikai cégre van szükség, vagy pedig egy szintén amerikai kiadóra, aki levesz némi jutalékot a publikálás és értékesítés után. A HVG-nek viszont nem volt erre amerikai partnere, így kerültünk mi a képbe, és segítettük ki őket.

Na de ha egyszer az App Store esetén már lehet magyar céget is regisztrálni, miért kell mégis amerikai cég a könyvekhez?

A könyvek esetén sajnos egyelőre csak így működik a dolog, tehát mindenképp kell egy amerikai cég, akin keresztül ez intézhető. Ennek talán jogi okai vannak – hasonló lehet ez is ahhoz, ahogyan annak idején magyar iTunes Music Store sem volt. Az App Store esetén is nehéz volt annak idején a magyar cégek és fejlesztők regisztrációja, minden esetben szinte komoly harcot kellett vívni Cupertino-val, mostanra meg már gyakorlatilag egy hét alatt megvan az egész. De szerintem a könyvkiadás is könnyebb lesz majd idővel, most még nagyon az elején járunk. Eddig iBooks Author sem volt, és mindenki úgy oldotta meg az ePub fájl előállítását, ahogy tudta.

Ugyanakkor az ingyenes kiadványok esetén nincs ilyen megkötés, tehát ott nemhogy amerikai, de semmilyen más cég sem kell mögé, sem ISBN szám, sem más.

Igen, ez így van. Ha ingyenes fiókot hozunk létre hozzá, akkor gyakorlatilag elegendő mindösszesen csak egy Apple ID az egész regisztrációhoz, és már mehetnek is fel a kész könyvek az iBookstore-ba. Persze egy-egy kiadvány megjelenését még megelőzi az, hogy az Apple átnézze azt, de gyakorlatilag sokkal egyszerűbb az egész, mintha fizetős könyvet szeretnénk feltenni. Viszont az ingyenes fiókot később nem lehet fizetőssé alakítani, így ha később mégis szeretnénk valamiért pénzt kérni, akkor eleve a fizetős tartalmakhoz való fiókot kell létrehozzunk, amiben ettől függetlenül publikálhatunk ingyenes kiadványokat is.

A Steve Jobs életrajz kapcsán azt tapasztalhattuk, hogy a print változat megjelenése után csak hónapokkal később lett elérhető az iBook verzió. Miért alakult ez így, milyen nehézségeitek voltak a feltöltéssel, és kiadással kapcsolatban?

Kicsit arra emlékeztet a dolog, mikor az első iPhone-os alkalmazást akartuk feltölteni az App Store-ba. Az első verziót a könyvből még decemberben töltöttük fel, de márciusig folyamatosan alakítgatnunk kellett, hogy megfeleljen az Apple elvárásainak. Jóformán mindenféle, legtöbbször csak apróságnak tűnő dologgal is vissza tudják dobni. Nagyon komoly minőségi szabályzata van annak, hogyan kell egy fizetős könyvnek kinéznie, és ezt bizony keményen megkövetelik.

Többször visszadobták a könyvet a legkülönfélébb indokokkal. Így például azzal is, hogy a tartalomjegyzékben megjelenő kis kép nem egyezik meg azzal a képpel, ami annak a fejezetnek az elején van, ahova a tartalomjegyzék kérdéses pontja mutat. Gyakorlatilag kis apróságok, szőrszálhasogatás, amik megkövetelésével végül a mondhatni tökéletes kiadványt préselik ki a kiadóból.

Az App Store esetén ugye úgy van, hogy érkezik egy visszaigazolás, ha az adott alkalmazást az Apple elfogadta, és értékesítésre kész. A könyv esetén viszont nem ez volt a helyzet.

A könyvek esetén úgy tűnik, teljesen más a helyzet, vagy csak a rendszer nem működött megfelelően. Azt, hogy a mi cégünkön keresztül kikerült az értékesítési csatornába a könyv, mi is csak onnan tudtuk meg, hogy elolvastuk a cikket nálatok, hogy egyébként kint van, és elérhető végre. De az Apple-től azóta sem kaptunk róla értesítést.

Magyarországról akkor tehát elég nehéz ezt intézni. De hogy működnek ezek a dolgok Amerikában?

Nagyon érdekes ez az egész a kiadási rendszer, mert nagyon kevés olyan kiadó van, aki tud feltölteni könyvet az iBookstore-ba. Amerikában is szinte minden író egy kiadócégen keresztül tölti fel a könyvét, akik ráadásul elég komoly jutalékokat tudnak ezek után elkérni, akár 20% körül is.

Elképzelhetőnek tartjátok, hogy másoknak is tudtok segíteni akkor így a kiadásban?

Természetesen! Ha egy írónak, vagy magyarországi kiadónak szüksége van erre, akkor tudunk segítséget nyújtani neki.

***

Ha te is kedvet kapnál saját iBook elkészítéséhez, javasoljuk, olvasd el korábbi cikkeinket, amiket az iBooks Author kapcsán írtunk:

Windows vagy Linux esetén pedig összesen ePub formátumba kell konvertálnod a kész könyved, amiben például a Calibre lehet a segítségedre.

dec 23

iPaden terjednek a magyar mesék a világban

By szucsadam appstore, interjú Hozzászólások kikapcsolva

Folytatódik fejlesztői interjúsorozatunk, ezúttal egy igen érdekes kezdeményezésre bukkantunk az AppStore-ban. Mesemasina néven indult egy csapat, ami magyar kortárs meséket (Zeke László írásait) juttat el az AppStore-ba. A mozgatható képek mellett híres színészek (Németh Kriszta, Kálloy Molnár Péter) olvassák fel a szöveget - ezúttal egy kisfiúról, aki felkészül a rádióevésre.

 

A válaszoknál N.K.: Németh Kriszta, színész és mesemondó, Z.L.: Zeke László, jogász és meseszerző, L.B.: Lövey Bálint, programozó, fejlesztő.

Hányan dolgoztok a Mesemasinában?

L.B.: A Mesemasina egyik állandó tagja én vagyok, mint fejlesztő, másik Németh Kriszta színésznő, aki a hangját adja a mesékhez. Legfontosabb külső tagunk pedig Zeke László, az ő kreativitása nélkül most nem itt ülnénk.

Miről szól a mesétek?

N.K.: A "B és a rádió" mese egy Borzontorz nevű kisfiúról szól. Egyfelől könyv, hiszen például iPaden ott a mese teljes szövege, ez lehetővé teszi, hogy akár maguk a szülők olvassák fel saját kis Borzontorzaiknak. Ugyanakkor használhatják úgy is, mint mondjuk egy hangoskönyvet, ilyenkor Péter vagy az én felovasásomban hallgathatják meg a mesét. Közben el is játszhatják a történetet, hiszen a szereplők, a tárgyak mozgathatók, például az egyik rádión ugyanúgy kereshetünk állomást, mint az igazin, vagy - ami a kedvencem - egy másik oldalon kipukkanthatjuk a gondolatbuborékokat. És akkor ennyiben egy kicsit mozgókép is, mert minden oldalon pislognak, lebegnek, moccannak Laci illusztrációi.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

dec 13

Aki a csillagok mozgását programozza be az iPhone-ba

By szucsadam interjú Hozzászólások kikapcsolva

Kisebb kihagyás után folytatódik fejlesztői interjúsorozatunk, ezúttal Rusznyák Gábor, a Sunflower Software Management Kft. vezető fejlesztője és oktatója mutatkozik be, mesél jelenlegi projektjeiről és egy meglepetésről.

Mióta foglalkozol programozással?

1982-ben ültem először számítógép elé, és nemsokára rájöttem, hogy elsősorban nem a játékok, hanem a gép felépítése és programozása az, ami érdekel. Elsőre meglehetősen misztikus volt az egész, ezért volt igazán vonzó. Kezdetben az iskolai HT1080Z gépekre sikerült szereznem némi plusz gépidőt, majd következő nyáron megvettem a ZX Spectrum gépemet. Erre már írtam sok kis programot, terveztem kiegészítő hardvereket, ezek egy része meg is jelent akkoriban a Mikroszámítógép Magazinban. Később a PC korszak jött, szinte minden programnyelvvel, ami azon előfordult, és nem az MS talált ki.

Ártatlanul és álságosan megkérdezném, mi volt a gond az MS-sel?

Akkoriban még csak a Visual basic volt a piacon, és az egy megjegyezhetetlen, átgondolatlan nyelvnek tűnt, ezért döntöttem a Delphi mellett. Később a C típusú nyelvek jöttek (C, C++, Java, PHP, Action Script), így már nem kanyarodtam vissza a Microsoft felé. Aztán 2 éve vettem egy Windows Mobile készüléket, és kitaláltam, mi lenne, ha fejlesztenék rá. A fejlesztőrendszer árától visszahőkölve ez elmaradt, később a telefont is eladtam. Aztán később a Windowsból is elegem lett: a Vista tette be végképp a kaput. Azt kipróbáltam, majd letöröltem, és úgy döntöttem, keresek valami mást. Azóta is csak nézem, a gyermekeim hogyan kínlódnak a Win7-tel, én Macet használok.

Megosztom Facebookon! Megosztom iWiWen! Megosztom Twitteren! Megosztom Google Buzzon! Megosztom Google Readeren! Megosztom Tumblren!

jún 02

Steve Jobs: a pc olyan, mint a teherautó

By szucsadam interjú, jobs Hozzászólások kikapcsolva

Ismét vendége volt Steve Jobs a Wall Street Journal D: All Things Digital konferenciának, amit idén már nyolcadszor rendeztek meg. Az Apple vezérét Walt Mossberg és Kara Swisher kérdezgette, a kínosabb kérdéseket általában kerülve.

Lássunk néhány érzékeny területet, amit futólag megkerültek.

A Flash-sel kapcsolatban Steve Jobs úgy fogalmazott, hogy aki bölcsen választ, rengeteg munkát spórol meg magának. Kiemelte, hogy ők tették közismertté a 3 1/2-es floppy-t, és hogy először ők hagyták ki az optikai meghajtót egy hordozható gépükből. Elviselik, hogy őrültnek tartják őket ezért, de választaniuk kell. A Flash-nek szerinte megvolt a nagy időszaka, ami leáldozott, a HTML5 pedig emelkedik fel.

Az iPhone 4 elveszítésével kapcsolatban megerősítette, amit eddig hallottunk, kiegészítve azzal, hogy ez egy nagyon színes és jópofa történet, a nyomozás még folyik az üggyel kapcsolatban. Azt még ugyanis nem tudni pontosan, hogy a dolgozójuk elveszítette a telefont, vagy ellopták tőle.

Mossber rákérdezett, hogy lesz-e több szolgáltatós modell az új iPhone-ra, Jobs annyit válaszolt, "talán igen".

A Foxconn üggyel kapcsolatban ugyanazt fogalmazta meg, amit egy nappal korábban egy emailes érdeklődőnek (egyben megerősítette, hogy valóban ő írja az emaileket), egyrészt azt állította, rajta vannak az ügyön, embereik vannak a gyárban, másrészt azt, hogy az eddigi haláleseteket összeadva még jóval az éves átlag alatt vagyunk. Úgy tűnik, meg kell várni az egy évet, hogy eldöntsük, a minden napra jutó öngyilkossági kísérlet híre vajon normális-e.

A versennyel kapcsolatban kiemelte, soha nem érezték, hogy ugyanazon a piacon harcolnának a Microsofttal, szerinte talán ezért is veszítettek. Azt, hogy a részvények értékében megelőzték a redmondiakat, a vezér szürreálisnak nevezte.

A Google már más tészta. Jobs szerint a Google döntött úgy, hogy versenytársa lesz az Apple-nek, nem pedig fordítva, "nem mi kezdtünk el belépni a kereső business-be".

Amikor az iPad és a pc-k kapcsolatáról volt szó, Jobs megjegyezte: "ha agrárnemzet lennénk, autó helyett teherautót használnánk. De ahogy az emberek bevonultak a városokba, autókba kezdtek szállni. Szerintem a PC olyami, mint a teherautó. Kevesebb embernek van rá szüksége."

A munkájával kapcsolatban Jobs azt mondta, neki van a legjobb állása a világon. A legzseniálisabb emberekkel dolgozhat együtt, akik a legmagasabb szinten képesek együttműködni. Egyetlen bizottságot sem alakítottak a cégen belül, minden reggel három óra meetinggel kezdődik. "Hogy a legjobb embereid legyenek, hagyni kell, hogy nagy ötleteik legyenek" - nagyjából ez Jobs hitvallása a munkáról. A korábban hallott munkamoráljával összevetve ezt kiegészíteném azzal, hogy ha nincsenek nagy ötletei, akkor kínozd meg a végletekig, hátha kiesik valami mégis belőle.

ápr 28

Tévézzünk az iPhone-on

By szucsadam interjú Hozzászólások kikapcsolva

Mindannyian tudjuk, hogy forint per perc alapon vagy havidíjért a szolgáltatóktól lehet kérni mobiltévés szolgáltatást, ami azonban nem élvezhető például az iPhone-on. Akár ingyenes appokon keresztül tévézhetünk azonban mi is, egy ideje például a magyar free toplista mezőnyében található egy ilyen program. A Duna Mobil pont az, aminek hangzik, a Duna tévé két csatornájának műsorát nézhetjük rajta.

És működik, 3G-n és wifin ugyanazt a - felejthető - minőséget hozva. Ez felvetette bennem a kérdést, vajon miért nincs minden csatornának már rég egy ilyen ikonja az asztalomon, miért maradt ki ebból Maunika, így megkerestem a Duna Mobil készítőit, a projektigazgató Sallai Péter vázolta nekünk a helyzetet.

Hogyan működik a program?

A rendszer magja egy stream konvertáló megoldás, amely a DunaTV műsorfolyamát az Apple által egyedüli stream formátumként támogatott HTTP live streaming formára konvertálja. A műsorfolyam áll egy 280 kbit/sec sebességű teljes streamből, ekkora sávszélesség ugyanis már élvezhető, és még 3G hálózatokon is folyamatosan nézhető, valamint egy 64kbit/s csak hang streamből. Alacsony sávszélesség esetén erre vált át az alkalmazás. Ez egyébként egy Apple-előírás, ilyen streamnek lennie kell.

Hogy jött az ötlet?

2009-ben kezdtünk iPhone fejlesztéssel foglalkozni, egy teljesen más témájú alkalmazást készítve - nyár elején tervezünk kijönni vele, reméljük a mobil TV-hez képest is sokkal nagyobb durranás lesz. Eközben vált világossá számunkra, hogy a mobil TV technológiailag megoldható iPhone-on, és készítettünk egy alapszintű technológiai demót is. A Duna Televízióval már több éve együtt dolgozunk, mi készítettük és üzemeltetjük a dunatv.hu honlapot és az ezen látható videó streaming megoldást. Ők nagyon nyitottan álltal a témához, ennek alapján készítettük el számukra a Duna Mobilt.

Vajon mások miért nem követték ezt az utat?

Egyrészt abszolút nincs benne a vezetők fejében a mobil témakör. A web adta lehetőségekkel már lassan barátkoznak a társaságok, de a most trendi mobil és social media megoldásokban, ahogy mi látjuk, még kevésbé gondolkoznak. Valószínűleg az sem ebben az irányba alakította a bennük kialakult képet, hogy a DVB-H nem lett sikertörténet, így a mobil TV-hez gondolatban bukott gigaprojektek kapcsolódnak. Valószínűleg meg sem fordult a fejükben, hogy sokkal kisebb projekt méretben is lehet ténylegesen működő megoldást készíteni.

Gondolom, hogy a szerzői jogi kérdések is belelógnak a képbe.

Igen, a nem saját gyártású műsorok esetén a szerzői jog problémákat okoz. Gondolom észrevetted, hogy a "Duna Mobil"-ban a filmek nagyrésze helyett csak egy tájékoztató üzenet jelenik meg, hogy "Hamarosan interneten sugározható adásunk következik". Ez azért van, mert a nem saját gyártású műsorok esetén a TV társaságnak szerződést kell kötnie a jogtulajdonossal, hogy pontosan milyen módokon és feltételek mellett játszhatja le az adott műsort. Mivel a mobil és internet témakör kevéssé van benne a gondolkodásban, a szerződésekben szó sem esik ilyen típusú lejátszásról, így ezek a külső műsorok általában nem játszhatóak le mobilon.

De már az is remek hír, ha egyáltalán elmozdulnak ebbe az irányba. Erre mozdul mindenki szerinted?

Sajnos a szerzői jogi problémákat csak hosszú idő alatt és nehezen lehet átlépni, ezért a Duna Mobilnál mi is az élő adás mellett a régebbi saját videók megnézhetőségét alakítjuk ki. E mellett tervezünk olyan szolgáltatást is, amely lehetővé teszi a videók letöltését, majd későbbi megtekintését, otthon wifi-hálózaton keresztül letölthetjük, így utazás közben nem terheli a mobil adatforgalmat.

Persze az élő adás megtekintése sem kis adatforgalmat generál.

Ahogy az internet csomagok mérete nő, úgy lesz egyre elterjedtebb ez a szolgáltatás. A Duna Mobil 2GB-os csomaggal körülbelül havi 20 órányi TV-zést tesz lehetővé, ami ideális például az ingázók körében, akik naponta akár több órát töltenek tömegközlekedésen. A fenti nehézségek ellenére, úgy érezzük itthon be kellett indítani ezt a szolgáltatást, és nem hiszem, hogy hosszú ideig a Duna TV lesz az egyetlen, aki iPhone-on mobil videó alkalmazást nyújt.

Az ingyenes alkalmazás fejlesztésének költségei megtérülhetnek a reklámokon keresztül?

Reklámok szempontjából sem elhanyagolható ez a kör. Az iPhone felhasználók igen sok jó tulajdonsággal rendelkeznek marketing szempontból - fiatalok, jómódúak, figyelnek a dizájnra, hajlandóak csúcstechnológiára költeni -, valamint a mobil TV-zésnek megvan az a nagy előnye, hogy általában akkor nézi az ember, ha nincs jobb dolga (utazás közben, várakozáskor), így a figyelem sokkal koncentráltabb, nem jellemző a háttér TV-zés jelensége. Ezen túl nagyon könnyen megoldhatóak a korábbi nézett műsorok alapján a célzott reklámok alkalmazására.

ápr 25

A nagyobb programhibákat átengedi az Apple

By szucsadam interjú Hozzászólások kikapcsolva

Kenderesi Norberttel, a BitKnights egyik alapítójával beszélgettünk arról, miért mehet jobban egy alkalmazás, ha drága, milyen hibákat enged át az Apple és miért kell megóvni a hülyéket a letöltéstől.

Mióta foglalkoztok iPhone-nal?

Tavaly február óta fejlesztünk iPhone-ra. A BitKnights Kft-t tavaly júliusban alakítottuk egy barátommal Simon Barnával, aki korábban főleg adatbázisokkal foglalkozott. Az egész abból indult, hogy engem mindig is vonzottak az új dolgok, és miután megvettem az első iPhone-mat, ki akartam próbálni, hogy milyen lehet fejleszteni rá. Szinte elsőként próbálkoztunk egy angol-magyar szótárral, érdekes módon akkoriban volt kint egy ilyen alkalmazás Magyarországon a toplistán, amit mindenki szidott, teszem hozzá jogosan. Szóval ezzel kezdtünk akkoribban és mivel a feltöltése napján top 25-ös, másnap pedig már top 10-es alkalmazás volt, így hamar eldőlt, hogy komolyabban is belevágunk.
[...] Bővebben!

ápr 09

Exkluzív interjú az Év Alkalmazása díj nyerteseivel

By szucsadam interjú Hozzászólások kikapcsolva

Valószínűleg ők a világ legbátrabb és legtürelmesebb emberei, akik a BKV-vel próbálnak együtt dolgozni, de a legjobbak is, hiszen tegnap megnyerték az iPhone vs. Android konferencia Év Alkalmazása díját a BpMenetrenddel, mint legjobb iPhone-os alkalmazás készítői. Ezúton is gratulálunk (a fődíjhoz, az iPadhez is). Szotyival beszélgettünk.

Mióta létezik az iMind?

Ez egy fejlesztő cég (2001 óta). Egyetemi csoporttársak alapították. Főleg egyedi és webes fejlesztésekkel foglalkozunk. Nagyon sok projektünk volt már, nehéz lenne kiemelni belőle. Most készül az új weboldalunk és ott már szebben és jobban lehet látni majd őket.
[...] Bővebben!

márc 31

Napi egymilliós bevétel az iPhone-os terepautózással

By szucsadam interjú Hozzászólások kikapcsolva

Ismét egy magyar sikerről számolunk be, sokatoknak ismerős lehet az Alpine Crawler World játék neve, ami nemcsak a magyar, de az amerikai AppStore-ban is az elsők között állt.

A csapatot nem volt könnyű felkutatni, kiderült ugyanis, hogy a kiadóként feltüntetett 3DMagic Kft. tényleg csak a kiadással foglalkozott, de közben maguk is fejlesztenek, a sikerjáték programozói pedig nem szeretnék vállalni magukat, legfeljebb annyit, hogy pécsiek.
[...] Bővebben!

márc 10

Interjú: Kulcs-Soft #2 – iPhone fejlesztés!

By admin interjú Hozzászólások kikapcsolva

Múlthét Pénteken találkoztunk utoljára Viktorral egy linkedin találkozón. Akkor szólt, hogy szeretne bővebben beszélni arról, hogy ők március végén indítják az újabb iPhone fejlesztés tanfolyamot. Kapva kaptunk az alkalmon, tegnap ismét összeültünk egy interjú eréig. Mivel az előző sokkal hosszabb lett, ezt már megpróbáltok bizonyos keretek közé tenni, és a kettőt össze fűztük. Egy picit beszéltünk a Kulcs-Soft App-Store-ban való helyzetéről, majd pedig az iPhone tanfolyamról. A tanfolyam 4 napos és március végén kezdődik, lehet náluk és nálunk is jelentkezni rá. Bővebb információ az interjúban.

MP3/iPhone Stream interjú letölthető innen: LiNK (5mb /7 perc)

márc 08

Interjú: SanomaBP

By admin interjú Hozzászólások kikapcsolva

A SanomaBP-nél jártunk csütörtökön. Szépvölgyi Tamás, Sövényi Zoltán és  Tinnyei István volt jelen, tulajdonképpen a  Sanoma “mobile csapata” ;)

Mint tudjátok a nagy sikerű mozi24/tv24, FN.hu-t is a Sanoma készítette, pár nappal ezelőtt pedig megjelent az Olcsóbbat alkalmazásuk is. Első körben a legújabb programjukról beszéltünk az Olcsóbbat-ról,majd a régebbi programok is szóba kerültek, és végül az iPhone Coffee-ről is szó esett.

Hogy ne csak száraz tények legyenek, elmondanám, egy mindenre kiterjedő beszélgetést “interjút” kaptunk, emellett Tamás körbe is vezetett a Sanoma épületében és még a barátnőm is kapott újságokat :) A fejlesztők nagyon komolyan veszik az iphone fejlesztést amellett, hogy eddig minden programjuk ingyenesen megtalálható az AppStore-ban. Azt is megtudtuk, hogy Android Platformra is tervezik ezeket a programokat. Összességében mi remekül éreztük magunkat ebben a 2 órában, és reméljük lesz még ilyen alkalom!


MP3/iPhone Stream interjú letölthető innen: (10,2mb /14 perc)

Olcsóbbat – új iPhone alkalmazás a Sanomától

Még vásárlás előtt a boltban ellenőrizheted iPhone-odon a kiszemelt termék árát a legújabb magyar alkalmazással. Ingyenesen letölthető árösszehasonlító applikáció jelent meg az App Store-ban. A Sanoma legújabb fejlesztésével az Olcsóbbat internetes site ár és üzlet adatbázisát lehet iPhone-on elérni.

Az árösszehasonlító alkalmazással gyakorlatilag bármilyen  – jellemzően műszaki – termék árát lehet összehasonlítani több online áruház kínálatában, így az alkalmazás felhasználója valóban a legolcsóbb áron tudja majd megvásárolni a kiszemelt terméket.

Az Olcsóbbat gyakorlatilag az összes nagy online áruház árait tartalmazza. A termékekről részletes adatlapok és nagyítható képek nyújtanak tájékoztatást, és a legolcsóbb árat kiválasztva egy kattintással eljuthatunk a legjobb árat ajánló online shop honlapján, ahol akár azonnal meg is rendelhetjük a kiválasztott terméket.

A felkínált és kiemelt termékkategóriák mellett a szabad szavas keresővel természetesen bármilyen konkrét termékre vagy márkára rá lehet keresni.  Az alkalmazásban árgrafikonon követhető a kiválasztott termékek árának változása és természetesen email-en, Facebook és Twitteren is megosztható a kiszemelt termék ára.

A Sanoma Budapest Zrt. Olcsóbbat alkalmazása a MOZI24, a TV24 és az FN.hu után már a cég negyedik iPhone-os fejlesztése.

Az Olcsóbbat letölthető innen:

Olcsóbbat
preload preload preload