jan 22

Sokaknak közületek valószínűleg első “műtétük” a nemrég megjelent iOS5 – iPhone 4S illetve iPad 2 jailbreak használata. Mások rég vették A5-alapú készüléküket, és a régi eldobása óta nem jailbreakeltek. Ha az emlékezeted kissé berozsdásodott a jailbreakre való várakozás ideje alatt, vagy éppen teljesen új vagy a témában, mindenképp hasznos lehet Neked az alábbi kis összeállítás. Íme egy kis lista kedvcsinálónak a legfontosabb alkalmazásokról, kiegészítőkről, amelyeket az iPhone-odra, iPad-edre telepíthetsz, hogy még jobban kihasználhasd az eszközöd lehetőségeit.

MobileSubstrate: a módosítások lelke

A MobileSubstrate nem igazán egy alkalmazás, inkább egy beépülő (programozói körökben a “dinamikus könyvtár” néven ismert technológia szép példája), amely az iOS grafikus kezelőfelületébe, a SpringBoardba helyezi el magát, és egy szabványos rendszeren keresztül lehetőséget nyújt a fejlesztőknek, hogy az operációs rendszer, illetve csaknem bármilyen más alkalmazás viselkedését módosítsák, vagy új funkcionalitást adjanak ahhoz. Mi több, a MobileSubstrate még a programhibás tweakek nagy részétől is meg tud minket védeni: a sokszor bosszankodva emlegetett “Safe Mode” (biztonságos mód) nélkül akár az egész rendszer elszállhatna egy-egy program nem megfelelő működésétől, és lefagyhatna, vagy magától újraindulhatna, ami akár adatvesztést is eredményezhet extrém esetben. Érdemes megemlíteni, hogy a MobileSubstrate készítője maga Saurik, az iPhone Dev-Team jeles tagja, a Cydia fejlesztője.

Libactivator: szó szerint minden mozdulatodat lesi

A Libactivator nevű alkamazás- és tweakgyűjtemény az ismert cydiás fejlesztő, Ryan Petrich műve. Segítségével számtalan különböző mozdulat és egyéb eljárás segítségével kapcsolhatunk be és ki akár alapértelmezett, akár külső fejlesztők által készített funkciókat. Például hozzárendelhetjük a Home gomb háromszori megnyomásához egy alkalmazás indítását.

SBSettings: beállítások gyors elérése

A Beállítások alkalmazás meglehetősen kényelmetlen, ha gyors változtatásokat szeretnénk végrehajtani. Elindítani a – néha meglepően lassan betöltődő – alkalmazást, három-négy szinten át elnavigálni a megfelelő menüpontig, majd be- illetve kikapcsolni: nem a legkellemesebb megoldás. Ennek kiküszöbölésére fejlesztette ki BigBoss az SBSettings nevű tweaket. Telepítés után a SpringBoard státuszsorának (a képernyőn legfelül: itt található például a térerőjelző, az óra, az akku) jobbra vagy balra történő húzásával aktiválhatunk egy legördülő ablakot, amelyen gyors ki/bekapcsolásra alkalmas kapcsolókat találunk. Másik lehetőségünk, hogy a Beállítások appban bekapcsolva magába a Notification Centerbe integráljuk a funkcióit, ebben az esetben csak le kell húznunk az értesítések ablakát a képernyő tetejétől lefelé irányuló mozdulattal, és már használhatjuk is. A program beállításai közt megadható, hogy mely funkciókat kívánjuk így elérni; az alapértelmezettek között van például a repülős üzemmód illetve a Bluetooth vezérlése.

Winterboard: témák szabadon

Anno az iPhone-t sok kritika érte a fekete hátterű, testre nem szabható főképernyő miatt. Az iOS 4 kiadása után már beállíthatunk háttérképet a 3GS és újabb készülékek esetén, ám a rendszer kinézetét ez nagyban nem befolyásolja. Aki nagyon vágyik a különböző témákra, és nem sajnál rá pár megabájt RAM-ot, az telepítheti a Winterboard nevű témakezelőt (szintén Saurik fejlesztése), amely az operációs rendszer grafikájának legrészletekbemenőbb módosítását is engedélyezi.

Számos más, “alapvetőnek” már nem igen mondható alkalmazás, kiegészítő és hack található még a Cydiában, köztük fizetősek is. Aki kíváncsi a részletekre, annak mindenképp érdemes megtekintenie a cikk valamivel bővebb angol eredetijét.

Ha pedig kérdéseid vannak, vess egy pillantást mindenekelőtt a Gyakran Ismételt Kérdések cikkre!

jan 21

Zephyr: iOS multitasking mozdulatokkal

By H2CO3 ajánló, cydia, iOS5, jailbreak, tweak Hozzászólások kikapcsolva

Ha már 4S-re is elérhető lett a jailbreak, sokakban felmerülhetett, hogy mire lehet mindez jó. Az ismert Cydia fejlesztő és hacker, chpwn, nemrég készített el egy érdekes Cydia tweaket, melynek segítségével különböző mozdulatokkal, gesztusokkal tudjuk vezérelni az iOS készülékeinken a háttérben futó alkalmazások közötti váltást, a multitasking vezérlését.

A Zephyr nevű kiegészítő egy olyan funkcionalitást épít almás kedvenceink operációs rendszerébe, amely alapvetően csak iPadre érhető el. Az egyujjas mozdulatsorokkal vezérelhető multitasking viszont ennek a tweaknek a segítségével már minden iOS 5-öt támogató készüléken megvalósulhat.

Igaz ugyan, hogy egy kis plist manipulációval az iPades gesztusok is engedélyezhetők iPhone-ra, viszont a négyujjas jobbra-balra húzás a kis képernyőn kényelmetlen lehet.

A program két fő funkcionalitással rendelkezik. Az első az, hogy a nyitott alkalmazások között ujjunkat balra vagy jobbra csúsztatva tudunk váltani, egy szép, valósághű animációval. A második lehetőség pedig ujjunk felfelé húzására bukkan elő (szó szerint), ugyanis ekkor a rendszer saját multitasking képernyőjét hozza fel.

Aki vizuális típus, annak álljon itt egy videó, ahol maga a fejlesztő demózza az alkalmazást:

Elérhető a BigBoss repóból, 2.99 dollárért.

jan 20

Mióta csak decemberben pod2g-nek köszönhetően megjelent a “corona” csomag, és így elérhetővé vált az untethered jailbreak az A4-es vagy korábbi készülékek esetén 5.0.1-re, mindenki azt várta, mikor lesz már végre a legújabb generációra is, így az iPhone 4S-re és az iPad 2-re. Sokak szerencséjére a fejlesztők összefogtak, és közös erővel eljutottak odáig, hogy leküzdjék a hardveres frissítés okozta nehézségeket, így már csak a lehetséges hibák javítása van hátra, és érkezhet a jailbreak a legújabb készülékekre is.

@pod2g a blogjában “dream team” (álomcsapat) névvel illette az összefogásból kialakult társaságot, ami kicsit ironikus elnevezés, hiszen a csapat tagjainak épphogy sok álmatlan éjszakát okozott a problémák megoldása.

Hogy fog kinézni ez az új jailbreak?

A corona A5-ös verzióját a Chronic Dev Team egy egyszerű alkalmazással kombinálja, ami a többség számára megfelelő lesz, és készül belőle Mac-re és Windows-ra való verzió is. A cél itt az, hogy a lehető legegyszerűbb legyen a használata, lehetőség szerint egy “egykattintásos” jailbreak.

Az iPhone Dev Team egyelőre egy parancssoros felülettel (command-line interface, CLI) rendelkező megoldást készített el, cserébe viszont sokkal jobban átláthatóak majd az esetleges hibák, így ez elsősorban a fejlesztők számára lehet hasznos. Persze amint az összes hiba javításra került, érkezik majd egy frissített redsn0w is, ami már tartalmazni fogja mindezt, így a megszokott felületet használva lehet majd jailbreakelni az új készülékeket is.

Különbség még a Chronic Dev megoldásával szemben, hogy a redsn0w az iTunes saját összetevőin keresztül kommunikál majd az eszközzel, ezzel is csökkentve az esetleges hibák lehetőségét, amik ilyenkor a különféle számítógép-konfigurációk esetén hajlamosak előfordulni.

Paypal támogatás

Maga a jailbreak és a függetlenítés ingyenes, és az is marad. Ugyanakkor aki szeretné, az támogathatja a projektben résztvevők munkáját, vagy köszönetét fejezheti ki tetszőleges Paypal támogatás elküldésével, amelyet az egyes tagok között a saját belső megállapodásuk alapján szétosztanak. Erről itt találhat részleteket, akit érdekel: http://is.gd/39YMWg (vagy itt, ha nem nyílna meg).

Mivel fog működni?

Az új jailbreak a következő eszközöket és firmware-verziókat fogja támogatni:

  • iPhone4S: 5.0 (9A334), 5.0.1 (9A405), és a második kiadású 5.0.1 (9A406)
  • iPad2: 5.0.1 (9A405)

Azon iPhone 4S tulajdonosok, akik egy valamikor szoftveres függetlenítésben reménykednek, nincsenek egyszerű helyzetben. Ha lehetséges, maradjanak 5.0-n. Ha már frissítettek 5.0.1-re, akkor már nincs lehetőség visszatenni az 5.0-t, így akkor legalább arra kell ügyelniük, hogy a készülékükön a 9A405-ös verzió legyen fent. Ha esetleg már a 9A406 van fent (vagy 5.1 beta), akkor még egy restore segítségével visszatehető a 9A405, ami visszateszi az 1.0.13-mas basebandet, aminél *elképzelhető*, hogy nagyobb az esély a függetlenítésre, mint egyébként. Ugyanakkor a downgrade ismét előhozhatja az akku problémákat azoknál, akiknek ezzel gondjuk volt.

Figyelem: a baseband downgrade-je kizárólag csak az iPhone 4 és 4S készülékek esetén, és csak abban az esetben lehetséges, ameddig az Apple hivatalosan aláír egy adott firmware-verziót, mert itt speciálisan kezeli az Apple és a készülék a baseband frissítését!

Egyéb információk

A jelenlegi megoldásokban használt hiba korábban még nem került felhasználásra, így előre nem látható hibák is elképzelhetőek, amelyek csak a tömeges alkalmazás esetén fognak előjönni. Így a fejlesztőcsapat azt javasolja, hogy mindenképp legyen mentés a készülék adatiaról, mert noha ők igyekeznek minden hibalehetőséget előre kizárni, ettől még elképzelhető, hogy akadhatnak gondok.

Mikor jelenik meg?

Amint a tesztelés alapján azt lehet mondani, hogy a hibák javításra kerültek. pod2g szerint akár órákon belül. Mindenesetre amint megjelenik, arról lesz külön cikkünk.

jan 14

Pod2g a következőket írta a blogján még 12-én az A5 jailbreak kapcsán:

@planetbeing escaped from the sandbox with the help of @saurik. Thanks to their awesome work, there should be nothing left blocking for the A5 jailbreak.

Now it should be a matter of days. Still no precise ETA of course.

We all want this to be finished ASAP, we’re getting tired!

Tehát @planetbeing-nek @saurik segítségével sikerült megoldani a sandboxing adta korlátokat. A sandboxing leegyszerűsítve arra való, hogy egy adott alkalmazás csak a saját működéséhez szükséges erőforrásokhoz férhessen hozzá, de mondjuk két alkalmazás ne láthassa egymás adatait. Ez volt az utolsó nagyobb akadály az A5-ös jailbreak kapcsán. Így várhatóan már csak napok kérdése, hogy kiadható legyen a jailbreak, ugyanakkor továbbra sem tett közzé pontos dátumot.

A másik fontos dolog, hogy akik a Corona csomag segítségével tették untethered-dé a készülékükön a jailbreaket, az iBooks alkalmazással kapcsolatban tapasztalhattak hibákat, amelyek szintén a sandboxing kapcsán jelentkeztek. Így ez a csomag is frissült, és Cydiából már telepíthető is kell legyen a frissítés.

Közben már az 5.1-es verzió jailbreakje kapcsán is vannak hírek. Ebből a legfrissebb az, hogy a beta 3-mas változatba az Apple már bezárta azt a két hibát, ami a Corona csomag számára lehetővé teszi az untethered-re való patchelést:

unimp0rtanttech
latest iOS 5.1 beta already patched the bugs corona uses
2012.01.13. 15:45

Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lenne másik exploit majd az 5.1-re, de ameddig nem jelenik meg a hivatalos verzió, addig nem is lehet tudni, hogy az esetleg esélyes “versenyzőket” szintén nem javítják-e ki.

Addig egy valamit lehet tenni: aki jailbreakelni akar, és még nem frissítette a készülékét 5.0.1-re, az tegye meg mihamarabb, máskülönben már az 5.1-et fogja tudni majd csak feltenni, aminek esetén egyelőre ugye kérdéses még minden.

jan 04

Még tegnap este írta pod2g twitteren, hogy egész jól haladt az A5-ös processzorral szerelt készülékek, tehát az iPhone 4S és az iPad 2 jailbreakjének fejlesztésével, és így akár már egy héten belül is várható annak kiadása, már ha minden szerencsésen alakul:

pod2g
I made a step today for the A5. With some luck we could expect a release in a week.
2012.01.03. 20:11

A másik fontos dolog, hogy itt is bátran lehet frissíteni a készülékeket 5.0.1-re, mert a megoldása azon is fog működni:

pod2g
Yes, upgrade your 4S and iPad 2 to 5.0.1.
2012.01.03. 21:28

Ez nem jelenti azt, hogy valóban lesz ezen a héten jailbreak az említett eszközökre, hiszen ha mégsem alakulnának szerencsésen a dolgok, akkor még várni kell. Pontos kiadási dátum tehát továbbra sincs. Mindenesetre ez a hír már határozottan pozitív.

Az iPhone 4S-re ez lesz a legelső jailbreak, az iPad 2 esetén pedig eddig mindössze csak a 4.3.3 esetén volt lehetséges a törés, semmi más esetben nem, de így akkor ez hamarosan változni fog. Kérdés persze még az is, hogy mennyire lesz hosszú életű ez a megoldás, és mikor fog az Apple ismét közbelépni, javítva azt a hibát, amit ebben az esetben kihasználtak. (Az iOS 5.1 közben továbbra is csak a második beta verziónál tart, ami viszont január 31-ével lejár, bár ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy az 5.1 addig megjelenne.)

Persze a jailbreakelt készülékeket használók egy része már így is korlátozva van valamilyen szinten, hiszen a feltört készülékeken nem működik az OTA (over-the-air, tehát a készüléken, a Settings [Beállítások] appból történő) szoftverfrissítés. No persze aki jailbreakeli a készülékét, az tisztában is van azzal, hogy mindaddig nem is lenne érdemes frissítenie, ameddig az újabb szoftververzióhoz meg nem jelennek az új eszközök, amelyek már képesek azt is feltörni; és hogy az esetleges problémák elkerülése végett a feltört rendszert nem is érdemes frissíteni, hanem csak restore-olni.

Az alábbi kérdésben szeretnénk titeket megkérdezni, hogy számotokra mit jelent a jailbreak, ti miért töritek fel a készüléketeket, vagy feltöritek-e egyáltalán? A válaszadás teljesen anonim, így azt, hogy milyen választ adtál, rajtad kívül senki nem fogja tudni, tehát bátran lehet őszintén válaszolni! ;)

Note: There is a poll embedded within this post, please visit the site to participate in this post's poll.

jan 03

Kérünk mindenkit, hogy mielőtt bármit is tenne a készülékével, gondosan olvassa el az alábbi cikkben foglaltakat. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni.

Az alábbi leírásra @chpwn egyik tweetje hívta fel a figyelmünket, így most ezt közzé is tennénk magyarul, néhol kiegészítve, azok számára, akik szeretnének megküzdeni egy saját Siri proxy létrehozásával. Ez a proxy egy iPhone 4S adatai segítségével képes lesz kiszolgálni a nem-4S készülékekről érkező Siri-s kéréseket:

chpwn
Here’s a great tutorial by “methoddk” on how to use an iPhone 4S to give Siri access to another device, using Spire: http://t.co/DPHOFqbR
2011.12.31. 10:52

A Siri proxy használatakor viszont tudni kell azt, hogy egyszerre csak egy eszközt képes kiszolgálni, tehát nem használhatod a Sirit egyszerre a 4S-eden és más eszközödön, mert az Apple szervere egyszerre csak egy készülék kérését fogadja el, hiszen normál esetben egy készülék nem is kezdeményezhet több lekérést azonos időben, hanem csak egyet.

Mi idő hiányában nem próbáltuk ki magát a leírást, de ha valaki belevág, annak a tapasztalatait várjuk a hozzászólásokban.

A következőkre lesz szükséged:

  • Alapkövetelmény, hogy figyelmesen végigolvasd az alábbi leírást. De tényleg.
  • Alapszintű linuxos parancssori ismeretek. Ha ez neked kínai, akkor inkább ne is kezdj bele, mert nem fogja senki elmagyarázni, mi az a Terminal, vagy hogy melyik parancs mi, és miért, vagy miért úgy.
  • SSH kapcsolódás a készülékedhez a fájlok felmásolásához és a jogok beállításához. (WinSCP vagy Cyberduck megteszi.)
  • Egy domain név vagy dyndns, ami a saját szerveredre mutat, és amire a nem-4S készülékeid Siri-kérései irányítva lesznek, és így akkor bárhol használhatod a Sirit rajtuk. (A leírásnak nem célja ezt is részletesen tárgyalni, de ha egy otthoni géped fogod erre használni, a routerben be kell tudd állítani a portforwardot.)
  • Egy működő Ubuntu telepítés fix IP címmel (virtuális gép is megteszi).
  • SiriProxy (westbaer megoldása)
  • Egy iPhone 4S ugyanazon a Wi-Fi hálózaton.
  • Egy jailbreakelt nem-4S eszköz, amint legalább 5.0 van, és feltetted rá az OpenSSH-t az SSH-n keresztüli eléréshez.
  • SBSettings. Ezzel ugyanis ki-be tudod kapcsolni az SSH-t az adott készüléken.

1. lépés: a Spire telepítése a nem-4S készülékre

Ez talán a legkönnyebb része ennek a leírásnak. Viszont bizonyosodj meg róla, hogy Wi-Fi-re kapcsolódik a kiválasztott készüléked, mert ez egy ~100MB-os csomag. A telepítése teljesen értelemszerű, csakúgy, mint bármi más Cydiás csomag esetén:

  1. Ha a készülékeden be van állítva, hogy bizonyos idő után a képernyőt zárolja, azt kapcsold ki. Ezt a Settings (Beállítások), General (Általános) fül alatt az Auto-lock (Automatikus lezárás) opció alatt teheted meg. Ez azért szükséges, mert a csomag letöltése jó pár perc lesz, és ha ilyenkor lezár a készülék, az okozhat gondot a letöltésben.
  2. Indítsd el a Cydiát, és hagyd, hogy frissítsen.
  3. Menj a Search fülre, és keresd meg a Spire csomagját.
  4. Nyomj rá az Install-ra, és várd meg, míg feltelepül a csomag.
  5. A folyamat végén nyomj rá a Reboot Device gombra, ekkor a készülék újraindul.

Az újraindítás után menj a Settings (Beállítások) alatt a General (Általános) menüponthoz, és ellenőrizd, hogy megjelent-e a Siri, és kapcsold be. Persze ezzel még nem vagyunk készen, most készítsük el hozzá a szervert.

2. lépés: a SiriProxy telepítése

Elsőként bizonyosodj meg róla, hogy a szerverednek fix IP-je van, és a routeredben megfelelően be van állítva a dyndns, majd állíts be portforwardot a 443-mas port esetén a szervered IP-jére.

A SiriProxy telepítéséről plamoni írt a GitHubon, és mivel ez egy jó leírás, így most azt is átmásoljuk ide, magyarul, és persze frissítve methoddk javaslatai alapján.

  1. Legyen feltelepítve az Ubuntu 11.10-es verziója, az összes frissítéssel, és SSH-val, illetve ha virtuális gépről van szó, akkor az adott virtualizációs szoftver kiegészítőivel együtt.
  2. Az iPhone-odon állítsd be DNS-szervernek az Ubuntu által használt fix IP-t (előtte jegyezd fel, hogy mi volt!), példaként legyen ez most 192.168.2.131, de te bármit megadhatsz a szerverednek.
  3. Telepítsd a szerveren a szükséges csomagokat:
    sudo apt-get install dnsmasq ruby build-essential openssl libreadline6 libreadline6-dev curl git-core zlib1g zlib1g-dev libssl-dev libyaml-dev libsqlite3-0 libsqlite3-dev sqlite3 libxml2-dev libxslt-dev autoconf libc6-dev ncurses-dev automake libtool bison subversion
  4. Most a dnsmasq.conf fájlt kell módosítanod:
    sudo vi /etc/dnsmasq.conf
  5. A vi-ben a következőket kell megadnod (a 192.168.2.131 a szerver fix IP-je, amit az elején megadtál, ha mást adtál meg, akkor értelemszerűen azt írd ide):
    /address=
    A <enter> address=/guzzoni.apple.com/192.168.2.131
    <esc> :wq! <enter>
  6. Ezután újra kell indítani a dnsmasq-t:
    sudo /etc/init.d/dnsmasq restart
  7. Következő lépésként fel kell telepíteni az RVM-et:
    bash < <(curl -s https://raw.github.com/wayneeseguin/rvm/master/binscripts/rvm-installer)
  8. Majd be kell állítani az elérési útvonalát:
    [[ -s "$HOME/.rvm/scripts/rvm" ]] && . "$HOME/.rvm/scripts/rvm"
  9. És azt is, hogy ezt minden belépéskor beállítsa a rendszer:
    echo '[[ -s "$HOME/.rvm/scripts/rvm" ]] && . "$HOME/.rvm/scripts/rvm" # Load RVM function' >> ~/.bash_profile
  10. A következő a Ruby telepítése, ez több percet is igénybe vehet:
    rvm install 1.9.3
  11. Tedd alapértelmezetté ezt a verziót:
    rvm use 1.9.3 --default
  12. Klónozd le a SiriProxy repo-ját (ez itt eltér plamoni leírásától, tehát ha az eredetit követed, erre mindenképp figyelj oda!):
    git clone git://github.com/westbaer/SiriProxy.git
  13. Lépj be a SiriProxy könyvtárába:
    cd SiriProxy
  14. Telepítsd a SiriProxy-t, ez 1-2 perc is lehet:
    rake install
  15. Hozd létre a .siriproxy mappát a home mappádban:
    mkdir ~/.siriproxy
  16. Másold át a minta konfigurációs fájlt:
    cp ./config.example.yml ~/.siriproxy/config.yml
  17. Generáld a szükséges tanúsítványokat:
    Figyelem!
    17.1.) Ha az internetszolgáltatódtól fix IP-t kapsz, akkor csak ennyi a teendőd, és ezután lépj rögtön a 18. lépésre:
    siriproxy gencerts
     
    17.2.) Ha viszont dinamikus IP-t kapsz, akkor ezt kell követned:
    17.2.1.) Szerkeszd át az openssl.cnf fájlt, hogy engedélyezze a dual common names használatát:
    sudo vi /etc/ssl/openssl.cnf
     
    17.2.2.) A vi-ben görgess addig, ameddig azt nem látod, hogy:
    commonName = Common Name (eg, YOUR name)
    commonName_max = 64

    17.2.3.) Ezt módosítsd arra, hogy:
    0.commonName = Common Name (eg, YOUR name)
    0.commonName_default = www.domain1.com
    0.commonName_max = 64
    1.commonName = Common Name (eg, YOUR name)
    1.commonName_default = www.domain2.org
    1.commonName_max = 64

    17.2.4.) Mentsd el, és lépj ki a vi-ből:
    <esc> :wq! <enter>
     
    17.2.5.) Generáld a szükséges tanúsítványt. Ehhez az alábbi parancsokat egyenként kell megadnod. Ami nagyon fontos, hogy mikor kéri, a Common Name-nek elsőként a dynDNS vagy no-ip-s domaint kell megadnod, és a guzzoni.apple.com címet csak másodiknak:
    openssl genrsa -des3 -out ca.key 4096
    openssl req -new -x509 -days 365 -key ca.key -out ca.crt

    openssl genrsa -des3 -out server.key 4096
    openssl req -new -key server.key -out server.csr

    openssl x509 -req -days 365 -in server.csr -CA ca.crt -CAkey ca.key -set_serial 01 -out server.passless.crt
    openssl rsa -in server.key -out server.key.insecure

    mv server.key server.key.secure
    mv server.key.insecure server.passless.key
  18. Telepítsd ezt a tanúsítványt az iPhone 4S-re és a nem-4S készülékekre is. Ezt megteheted például úgy, hogy elküldöd emailben, és megnyitod a készüléken, mire az fel kell ajánlja a telepítést.
  19. Hozd létre a szerveren SiriProxy bundle-t:
    siriproxy bundle
  20. Indítsd el a szervert:
    rvmsudo siriproxy server

Miután az összes lépést végrehajtottad, és elindítottad a szervert az ‘rvmsudo siriproxy server’ paranccsal, látnod kell, hogy a szerver elindult, és kiírta, hogy “Starting server on port 443″. Ha ez megvan, akkor jöjjön egy kis ellenőrzés, hogy minden rendben legyen:

  1. Bizonyosodj meg róla, hogy az iPhone 4S-re feltelepítetted a generált ca.pem tanúsítványfájlt, és hogy a készülék a szerverrel azonos Wi-Fi hálózaton van.
  2. Ellenőrizd, hogy beállítottad-e a DNS-nek a szerver IP címét az iPhone 4S-en! Ha nem, akkor ezt tedd meg most: ezt a Settings (Beállítások), Wi-Fi alatt teheted meg a hálózatod neve mellett jobb oldalt lévő kis kék nyílra tappintva.
  3. Nézd meg a Settings (Beállítások) alatt azt is, hogy be van-e kapcsolva a Siri a 4S-eden, ha nincs, akkor kapcsold be, majd nyomd le hosszan a Home gombot, és mondd azt, hogy “Test Siri Proxy”. Ekkor a szerveren látnod kell, hogy a terminálban történik valami, és a készüléknek válaszolnia kell, hogy “Siri Proxy is up and running!”.

Van egy videó is minderről a vizuális típusok számára:

Ha mindez sikerült, akkor továbbléphetsz. Ha nem kaptál választ a proxytól, akkor valami nem jó. Ilyenkor menj végig a szerver és a készülék vonatkozó beállításain, és ellenőrizd, hogy nem hagytál-e ki valamit, hogy jók-e a hálózati beállítások, hogy a szerver IP címe van-e megadva a 4S-en, mint DNS, vagy hogy feltelepítetted-e rá a tanúsítványt. Esetleg indítsd újra a készüléket.

3. lépés: a nem-4S készülék beállítása

Most, hogy az iPhone 4S boldogan kapcsolódik a SiriProxy-hoz, és működik is a dolog, jöhet a nem-4S készülék beállítása. Persze itt is függ a dolog attól, hogy fix IP-t kapunk-e a szolgáltatótól, vagy dinamikusat:

  1. Emlékszel még a ca.pem tanúsítványfájlra? Ha még nem telepítetted fel a nem-4S készülékedre, akkor azt tedd meg most.
  2. Ezután menj a Settings (Beállítások) appban a Spire menüponthoz, és állítsd be a Proxy Host értékét:
    2.1.) ha fix IP-t kapsz, akkor ezt add meg: “https://guzzoni.apple.com”, és egyúttal a /etc/ mappában található hosts fájlban is állítsd be, hogy ez a cím a szolgáltatótól kapott fix IP-re mutasson (például: 1.2.3.4 guzzoni.apple.com);
    2.2.) ha dinamikus IP-t kapsz, akkor add meg a saját dynDNS vagy no-ip címedet (amit a routeredben is korábban már beállítottál), és ebben az esetben a hosts fájlt nem kell módosítani.
  3. Menj a készüléken a /var/mobile/Library/Preferences mappába, és másold le az asztalodra a com.apple.assistant.plist fájlt. (Windows felhasználóknak itt plist szerkesztőre lehet szükségük.)
  4. Nyisd meg a fájlt, és keresd meg benne a Root > Accounts > [hosszú, hexa karaktersorozat] értéket, és add hozzá az alábbi kulcsokat, hogy úgy nézzen ki, ahogyan a képen. A képen a hosszú hexa kulcs a csupa F, ez minden eszköz esetén egyedi. Az így létrehozott új kulcsok esetén nem számít, milyen értéket adsz meg, így hagyhatod elvben üresen is:
     
  5. Másold vissza a készülékre a fájlt.

4. lépés: ha nem rontottál el semmit…

Akkor bizony úgy tűnik, kezd valósággá válni a dolog. A biztonság kedvéért most újból ellenőrizd az iPhone 4S segítségével, hogy működik-e a SiriProxy (“Test Siri Proxy”). Ha az rendben megy, akkor itt az ideje, hogy kipróbáld a nem-4S készülékeden is: “Test Siri Proxy”.

Ha ez is működött, hátba veregetheted magad. Ezután állítsd vissza a DNS-t az iPhone 4S-en arra, ami eredetileg volt, és amit fel kellett jegyezz még korábban. Esetleg támogasd a fejlesztőket, ha teheted.

És hogy minden rendben működjön…

Ahhoz, hogy gond nélkül működjön a dolog, az alábbiakra érdemes odafigyelned:

  • Ha az iPhone 4S és egy olyan készülék, amivel megosztod annak a kulcsát, egyszerre, vagy egymáshoz nagyon közeli időben indítanának Siri-s kérést, azt a szerver visszadobja mindkét eszköz esetén. Egyszerre csak egy eszközön használd!
  • Nem szükséges, hogy az iPhone 4S-ben a DNS folymaatosan a SiriProxy-dra mutasson, ha napjában hozzáférsz az eszközhöz. Ez a beállítás ugyanis ahhoz szükséges, hogy a proxy megkapja napjában a friss azonosítókat a 4S-ről. Ezt áthidalhatod úgy, hogy a DNS beállításainál az eredetit is visszaírod, vesszővel a Proxy-d adatai után, plédául: “siriproxy.dns.ip, normal.dns.ip”.

Ha kérdésed van, tedd fel, de mivel nekünk nem volt kapacitásunk ezt tényleg végigpróbálgatni, így könnyen lehet, hogy nem fogunk tudni segíteni.

(Ennél a cikknél minden más, OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)

dec 27

Kérünk mindenkit, hogy mielőtt bármit is tenne a készülékével, figyelmesen olvassa el az alábbi cikkben foglaltakat. Az itt leírtak el nem olvasásából vagy meg nem értéséből fakadó problémákért nem tudunk felelősséget vállalni.

Frissítés #2: MobileSubstrate hibák javítása, Telenor fix

A redsn0w legújabb, b3-mas verziója azt a hibát javítja, ami akkor jelentkezett, ha a redsn0w-t egy korábbi jailbreaken újra lefuttattuk. Ebben az esetben a MobileSubstrate-ot használó alkalmazások nem működtek mindaddig, míg magát a MobileSubstrate-ot újra nem telepítettük.

Az új verziót lefuttathatjuk a korábban jailbreakelt készüléken, mindössze mindenképp vegyük ki a pipát az “Install Cydia” elől! Ha ilyenkor a készülék és az iOS verziójának automatikus felismerése esetleg hibával leáll, akkor válasszuk ki a készülékünknek megfelelő firmware fájlját az Extras / Select IPSW alatt.

Letöltés:

A másik fontos dolog, hogy a Telenor fixet már legutóbb frissítettük, pontosabban a hozzá tartozó CommCenter patchet, így a telenoros fixnek gond nélkül kell működnie, bár ezzel az új jailbreakkel még nem teszteltük.

Frissítés #1: launchctl hiba javítva

A frissített, b2-es verzióban egy, a launchctl-hoz kapcsolódó hibát javított @planetbeing, ahogyan azt már @saurik megírta Twitteren itt és itt. Természetesen most is lefuttatható újból a jailbreak a korábbi verzióval feltört rendszeren (akár Pwnagetool-os custom firmware-en is!), mindössze az “Install Cydia” opciója elől vedd ki a pipát mindenképp. Hasonlóképp fontos, hogy a redsn0w használata előtt tényleg kapcsold ki teljesen a készüléket.

Letöltés:

***

Korábban már volt szó arról, hogy pod2g átadja a felfedezett hibát az iPhone Dev Team-nek és a Chronic Dev Team-nek, hogy ő utána minden idejét az A5-ös processzorral szerelt készülékek (iPhone 4S, iPad 2) jailbreakjére tudja fordítani. Ennek köszönhetően a két fejlesztőcsapat két különböző megoldással a mai nap elérhetővé tette az untetheredet:

pod2g
A4 5.0.1. untether released. Blog post: http://t.co/Hj71bSPP
2011.12.27. 12:02

A Chronic Dev egy Cydiás csomagot készített belőle, míg az iPhone Dev Team frissítette a redsn0w és a Pwnagetool szoftvereket, amelyek így már képesek untethered módon jailbreakelni az 5.0.1-et.

Untethered jailbreak gyakorlatilag a 4.3.4 megjelenése óta nem volt, csak a régi iBoot-os iPhone 3GS-ekre. Más készülékek esetén csak az úgynevezett tethered jailbreak volt. Ez azt jelenti, hogy jailbreak után a készülék csak számítógép segítségével tölt be a legtöbb esetben. Ez most megváltozott, és a legújabb generációs készülékek kivételével elérhetővé vált az untethered.

Mivel működik?

Az 5.0.1 untethered jailbreak csak az alábbi készülékeket támogatja, mást nem:

  • iPhone 3GS
  • iPhone 4 (GSM és CDMA is)
  • iPad 1
  • iPod Touch 3. és 4. generáció

Teendők

Ha tehát jailbreakelnénk a készülékünket, a következőkre kell odafigyelnünk:

Ha jelenleg nem 5.0.1 van a készüléken, akkor azt frissítsük 5.0.1-re, ugyanakkor ha függetlenítenünk is kell, akkor ezt a frissítést mindenképp basebandet nem frissítő custom firmware segítségével tegyük meg, amit például a redsn0w tud nekünk megcsinálni. Ha nem így teszünk, akkor a készülék basebandje frissül, és az legtöbb esetben nem függetleníthető szoftveresen.

  • Tipp: Ha a frissítéskor vagy a custom firmware felrakásakor hibát ír az iTunes, ezt a cikket nézd meg: Leggyakoribb iTunes hibaüzenetek
  • Figyelem! Jailbreakelt készülékek menüből, készüléken történő, úgynevezett OTA (over-the-air) frissítése nem lehetséges, felesleges próbálkozni!

Ha már most is 5.0.1 van a készüléken tethered jailbreakkel, abban az esetben két lehetőségünk van: vagy lefuttatjuk rajta a legújabb redsn0w-t, kiszedve a pipát az “install Cydia” opció elől; vagy feltesszük a “corona” nevű Cydiás csomagot, amit a Chronic Dev készített. Teljesen mindegy, melyiket választjuk, mindkettőben ugyanaz van.

Ha korábban úgy jailbreakeltük az 5.0.1-et, hogy még az 5.0-t tallóztuk be, úgy egy kevert rendszerünk van, ami vegyíti az 5.0 és az 5.0.1 egyes fájljait. Ebben az esetben az adataink mentése után egy restore javasolt az 5.0.1-re (persze a basebandet nem frissítve, ha függetlenítünk is!).

Összefoglalva

Ha NEM kell függetlenítened, akkor frissíthetsz bátran 5.0.1-re, és használd a redsn0w legfrissebb verzióját a jailbreakhez.

Ha függetlenítened kell, használj custom 5.0.1-es firmware-t, mert az nem frissíti a basebandet, és nem is foglalkozik azzal sem, ha netán iPad-es van fent. Ebben például a redsn0w lehet a segítségedre, de az ezzel készített custom nem jailbreakelt, mindössze csak a basebandet nem frissíti, tehát a jailbreaket még le kell utána futtatni rajta.

Ha függetlenítened kell, de a fentieket nem érted pontosan, akkor inkább bízd egy tapasztaltabb ismerősre a dolgot, másképp könnyen elbukhatod a függetlenítés lehetőségét!

Jelenleg nem szükséges az 5.0.1 felrakásához az SHSH, hiszen az a hivatalosan elérhető legfrissebb firmware, így azt az Apple épp aláírja! Viszont mindenképpen mentsd le a legújabb TinyUmbrellával az SHSH-t az 5.0.1-hez, máskülönben később, ha kijön például az 5.0.2 vagy újabb, akkor utána nem fogod tudni visszatenni többet az 5.0.1-et, kizárólag csak az 5.0.2-t (vagy ami épp aktuálisan a legfrissebb hivatalosan elérhető firmware). Erről itt írtunk bővebben: Mi az az SHSH, és hogyan működik a TinyUmbrella?

Carrier- és logófixek: a T-mobile és Vodafone logófixeknek elvileg működniük kell probléma nélkül, de a Telenor carrier fix hivatalosan NEM az 5.0.1-hez való, így azt NE tedd fel! A Telenor carrier fixet a CommCenter patch miatt ismét frissíteni kell az 5.0.1-es CommCenterhez. Ha a jelenlegi, 5.0-ra készült Telenor fixet felrakod 5.0.1-re, akkor a rendszer nem tölt be, és restore lesz szükséges! A Telenor fix esetén már korábban frissítettük a CommCenter patchet, így annak is működnie kell!

Letöltés

A jelenlegi letöltési linkek az alábbiak, de ha nem működnének, akkor az iPhone Dev Team oldalán található cikkben vannak az aktuálisak, amiknek mindenképp működniük kell:

Figyelem! Tegnap óta frissült a redsn0w, részletek és letöltési link a cikk elejénél a frissítésben!

Az is elképzelhető, hogy az óriási érdeklődés miatt többször, vagy később kell próbálkozni.

(Ennél a cikknél minden OFF-topic hozzászólást törölni fogunk.)

Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Megjelent az 5.0.1-hez az untethered jailbreak – frissítés #2! by Jadeye
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

dec 26

Karácsonyra többen is kaphattak iPhone-t, iPod Touch-ot, vagy iPad-et, és ilyenkor rengeteg kérdés fel szokott merülni, főleg, ha még korábban nem használtunk ilyen készüléket. Így ebben a cikkben összeszedtük azokat az információkat, amit hasznosnak tartunk az újdonsült tulajdonosok számára. Mondhatni, ezek a kötelező alapok, amit minden tulajdonosnak érdemes elolvasni, mielőtt “belakná” a készülékét.

Adatok és tartalmak szinkronizálása: iTunes

Az első, és legfontosabb dolog talán az iTunes, ugyanis az adatok készülékre szinkronizálásához alapértelmezetten ez szükséges. Persze ha valaki nem tudja megszokni az iTunes-t, akkor lehet küzdeni többféle külső szoftverrel, de sokszor ezek a szoftverek nem nyújtják azt a funkcionalitást, amit az iTunes segítségével elérhetünk.

Az iTunes segít nekünk abban, hogy a készülékkel szinkronizálhassuk a névjegyzékünket, a naptárunkat, az email-fiókjainkat, a böngészőnk könyvjelzőit, a jegyzeteinket, és az iTunes Library-nkben található különféle tartalmakat (alkalmazások, csengőhangok, zenék, videók/filmek, podcast-ek, könyvek, vagy fotók).

Az iTunes felismeri az adott tartalmakat, és nem enged olyan formátumú fájlokat a Library-be importálni, amit a készülék utána nem tudna lejátszani. Így például DivX-es filmeket közvetlenül nem fogunk tudni a készülékre szinkronizálni és azon lejátszani, ahhoz külső (általában fizetős) alkalmazás kell, amihez viszont az iTunes fájlmegosztás funkciójával tudjuk a fájlokat felmásolni.

Az iTunes ingyenesen tölthető le az Apple oldaláról: iTunes letöltése

Alkalmazások és tartalmak letöltése: Apple ID

Az Apple ID egy felhasználónév, amit az Apple szolgáltatásainak igénybe vételéhez használhatunk: többek között vásárolhatunk vele az iTunes Store és az Apple Online Store áruházban, bejelentkezhetünk az iChat vagy a iCloud szolgáltatásba, előjegyeztethetünk egy terméket valamelyik Apple Store üzletben, valamint igénybe vehetjük vele az Apple.com támogatási lehetőségeit.

Ha tehát tartalmakat szeretnénk letölteni az iTunes Store-ból, vagy alkalmazásokat telepítenénk a készülékre az App Store-ból (vagy a Mac számítógépünkre a Mac App Store-ból), ahhoz iTunes Store account, illetve az új elnevezés eredményeképp Apple ID szükséges. Az accountunk lehet ingyenes (bankkártya nélküli), de ekkor alapesetben nem tudunk fizetős tartalmakat letölteni, vagy beállíthatunk bankkártyát is, ilyenkor a megadott folyószámla-egyenleg terhére vásárolhatunk a Store kínálatából.

Az alábbi cikkben arról lesz szó, hogy hogyan kell új Apple ID-t létrehozni, mind számítógépen, mind iOS-t futató eszközön, mi a lényeges különbség a bankkártya nélküli és a bankkártyát is tartalmazó account között, valamint hogy magyar vagy amerikai accountot érdemes-e létrehozni, és miért, és nem utolsó sorban az esetleges korlátozásokról vagy hibaüzenetekről: Gyakori kérdések: iTunes Store account-ok (Apple ID)

Készülék szoftverfrissítése vagy visszaállítása: update vagy restore

Újdonsült tulajdonosként sokan nem tudják, mi a különbség a készülék szoftverének frissítése (update), vagy annak alaphelyzetbe állítása (restore) között. Ugyanígy gondot jelenthet első alkalommal ezek bármelyikének a végrehajtása, noha egyáltalán nem nehéz, mert az iTunes pár kattintás után mindent automatikusan megcsinál. Ebben a cikkben ezekről találhatunk részletes információkat: Gyakori kérdések: update vagy restore iTunes-ban

Költözés régi készülékről az újra

Amennyiben a készülékünk nem jailbreakelt, úgy egyszerű a dolgunk: csak készítsünk róla iTunes-ban egy backupot, majd azt állítsuk vissza az új készülékre. Ezzel minden beállításunk és minden személyes adatunk (névjegyzék, üzenetek, naptár, stb.), és minden telepített alkalmazásunk és azok adatai is átkerülnek az új készülékre.

Ám ha jailbreakelt az adott eszköz, az arról készült backup visszaállítása nem javasolt. Ebben az esetben az adatokat mentsük és állítsuk vissza manuálisan. Erről itt írtunk részletesen: Hogyan mentsük az adatainkat manuálisan?

Hasonlóképp ha a régi készülékünk jailbreakelt, viszont az új nem jailbreakelt (vagy jelenleg nem is jailbreakelhető), úgy a régi készülékről készült backup visszaállítása szintén nem ajánlott, mert ebben az esetben még inkább felléphetnek problémák. Persze ha másképp nem lehetséges az adatok átvitele, akkor használhatjuk az iTunes-szal készült backup visszaállítását, de ha problémákat tapasztalunk, egy restore lehet szükséges.

Jailbreak

Figyelem! Aki újdonsült tulajdonos, és nem ért hozzá, annak nem javasoljuk, hogy nekiálljon a jailbreaknek, inkább kérje tapasztaltabbak segítségét!

A következő, leggyakrabban feltett kérdés mindig a jailbreakre vonatkozik. A jailbreak segítségével a készülékre olyan alkalmazásokat vagy kiegészítéseket is telepíthetünk, ami az App Store-ban az Apple korlátozásai miatt nem jelenhet meg. Az iOS5 óta a jailbreak jelentősége is folyamatosan változik, mert noha rengeteg olyan funkciót tartalmaz már az iOS, amit korábban csak jailbreak segítségével lehetett megoldani, mindig van még hová továbbfejlődni.

A jailbreak lehet tethered, ebben az esetben a készüléket annak újraindítása után csak számítógép segítségével lehet rávenni arra, hogy betöltse az iOS-t. Lehet semi-tethered, ebben az esetben az iOS betölt ugyan, de jailbreak nélkül, és a jailbreak miatt egyes alkalmazások (például a Mail, Safari) nem működnek. És lehet untethered, amikor nincs semmi korlátozás, a készülék ugyanúgy kapcsolható ki vagy be, mintha nem is lenne jailbreakelve, viszont működnek a jailbreakes kiegészítések is.

Az iOS5 esetén jelenleg a következők érvényesek a jailbreak kapcsán (noha ez akár napokon belül is megváltozhat, és akár az összes készüléktípus esetén elérhetővé válhat az untethered jailbreak is):

  • untethered jailbreak: jelenleg kizárólag a régi iBoot-os iPhone 3GS esetén érhető csak el
  • semi-tethered jailbreak: feltételei vannak, részletek a fentebb is linkelt “Gyakori kérdések: mi a különbség a tethered és untethered jailbreak közt?” cikkben, az összes többi eszközön elérhető (kivétel: iPhone 4S, iPad 2!)
  • tethered jailbreak: elérhető az új iBoot-os iPhone 3GS, iPhone 4, iPad 1, iPod Touch 3. és 4. generációja esetén
  • iPhone 4S: jelenleg semmilyen jailbreak nem érhető el rá
  • iPad 2: kizárólag iOS 4.3.3 esetén jailbreakelhető, ilyenkor untethered módon, de semmi más esetben nem lehet sehogy
A jailbreakhez külön szoftver kell, használható hozzá például a redsn0w legújabb verziója, de az is csak a fentebb írtaknak megfelelően.
Figyelem: a jailbreak NEM függetlenítés, tehát ettől önmagában még nem fogadja el a szolgáltatófüggő készülék más szolgáltató kártyáját! A függetlenítésről alább.

Függetlenítés

Ha egy adott szolgáltatótól vásároltuk a készüléket, akkor az csak az ahhoz a szolgáltatóhoz tartozó SIM-kártyákat fogja elfogadni (például Vodafone-os telefon csak Vodafone-os kártyát). Az ultrasn0w segítségével az iPhone készülékek bizonyos esetekben szoftveresen függetleníthetőek, így azok más szolgáltató SIM-kártyáit is elfogadják utána, nem csak az eredeti szolgáltatóét, akitől azt vettük. Használatához a készülék megfelelő baseband-verzióval (modem firmware) kell rendelkezzen, továbbá az iOS-t jailbreakelni kell hozzá, majd a Cydiából telepíthető fel az ultrasn0w csomag.

Az ultrasn0w csak a következő basebandekkel működik, semmi mással:

iPhone 3G/3GS esetén:
04.26.08, 05.11.07, 05.12.01, 05.13.04 és a 06.15.00

iPhone 4 esetén pedig változatlanul csak:
01.59.00

iPhone 4S esetén jelenleg nincs elérhető szoftveres függetlenítés, a Wi-Fi + 3G-s iPad-ek pedig eleve gyárilag függetlenek.

Az ultrasn0w-ról bővebben ebből a cikkből tájékozódhatsz: Megjelent az ultrasn0w iOS 5.0.1-es kompatibilitási frissítése

Egyéb hasznos cikkek

Összegyűjtöttük pár további cikket is, amik szerintünk még hasznosak lehetnek, és amikkel kapcsolatban legtöbbször kérdés szokott felmerülni:

Ha valami nem tiszta, és egyik cikk sem adott rá választ, azzal kapcsolatban a kérdést itt, vagy például a bal oldali oldalsávban is külön kiemelt Gyakran Ismételt Kérdések cikknél lehet feltenni, és igyekszünk rá mihamarabb válaszolni.

Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Hasznos információk, tippek, trükkök újdonsült iPhone, iPod Touch, iPad tulajoknak by Jadeye

preload preload preload