Nem tudom, ti hogy látjátok, szerintem azért olyan brutálisan nem hasonlít egymásra a Meizu készüléke, meg az iPhone, nem jobban, mint a Samsung Galaxy S, meg még egy rakás mobil a piacon, de az Apple valamiért ezt a kínai céget szúrta ki az első csapásra.
A Meizu vezetője ugyanis bejelentette, hogy leállítják az M8-as gyártását, mert az Apple olyan nagy nyomást gyakorolt a kínai hatóságokra, hogy nincs mit tenni. Ne kérdezzétek, én sem értem, hogy miként lehet külföldről bármilyen nyomást is gyakorolni a kínai hatóságokra, már az anyagi természetűn kívül, ugyanakkor a vállalat vezetője, Jack Wong bejelentette, hogy az M9-es bevezetése is csúszhat, ha az Apple nem lesz megengedőbb.
A kaliforniai cég egyébként mostanában egyre keményebben avatkozik be az ázsiai országban, ahol néhány perccel az új iPhone bejelentése után már ontják is a gyártószalagok a hasonmásokat. Ennek köze lehet ahhoz is, hogy a készüléket már hivatalosan és nagy erőkkel forgalmazzák az országban, a négyes modellből például néhány nap alatt százezer fogyott, ami többszöröse az előző generáció eredményének.
Elég jól pörög a mobil az ázsiai országban is, százezer darabot adtak el belőle alig négy nap alatt. Ezt az eredményt persze bármelyik utah-i Apple Store hozza az Egyesült Államokban, óriási tételnek számít viszont Kínában, ahol tavaly még csak ötezer darabot sikerült eladni a 3GS-modellből.
A mostani eredmény tehát sokkal jobb, mint amire számítottak, de talán az érdeklődés is nagyobb lett. Nem tudom, mi lehetett ott tavaly, amikor az iPhone még csak a szürkeimporton keresztül volt ismert, de amikor idén nyáron Sanghajban mászkáltam, olyan érzésem volt, mintha mindenki iPhone-t akart volna magának, vagyoni helyzettől függetlenül. Az utcai kofák legalábbis szemérmetlenül nyomták a hamisítványokat, amik a legtöbb esetben az Apple mobilját koppintották, persze lehet, hogy ez csak a turistáknak szánt attrakció volt, miközben a kereskedők elégedetten markolászták a Mokiát a zsebükben.
Mindenesetre a China Unicom, a forgalmazásért felelős szolgáltató is úgy nyilatkozott, hogy a tavalyi start leginkább arra volt jó, hogy alapot teremtsen a mostani eladásoknak, és a negyvenezres nyitónap, valamint a százezres első négy nap arra utal, hogy elég szilárd alapot sikerült összerakni.
Az előfizetők többsége egyébként Kínában is a 16 gigabájtos modellt vitte két éves előfizetéssel, a csomag havidíja kilencezer forint körül jár. A kínairól fordított sajtóközlemény szerint egyébként van olyan konstrukció is, amikor egy fillért sem kell fizetnek a mobilért, viszont 96 hónapos, nyolc éves hűséget fogadsz, na ilyet is nehéz lenne Európában elképzelni.
Ázsiában, pontosabban Kínában, még pontosabban Hongkongban semmi jele annak, hogy az iPadek forgalmazása még nem indult meg a térségben. Már a különleges státuszú államba tartó repülőn feltűnt, hogy több utas is az Apple tabletjével játszadozik, a városba érve viszont egyből világossá vált, hogy mi ennek az oka: szinte az utolsó elektronikai boltban is lehet már iPadet kapni.
A hivatalos boltokba természetesen még nem érkezett meg a tablet, azokban csak szokásos felhozatalt, MacBookokat, iPodokat, iPhone-okat lehet vásárolni az itthon megszokott árhoz képest pofátlanul olcsón: a kártyafüggetlen mobilhoz például már 135 ezer forintért hozzájuthatunk, biztosan vettem is volna egy 3GS-t, ha nem csak néhány nap választana el minket az új készülék bemutatásától. Nem biztos, hogy azt fogom megvenni, viszont a 4G/HD bemutatása után csökkenhet annyival a szerintem még mindig kiváló 3GS ára, hogy érdemes legyen azt kivárni. Ha meg tud annyit az új mobil, hogy felkeltse az érdeklődésemet, nyilván azt fogom választani.
Visszatérve az iPadekre, a legtöbb hongkongi kereskedő kirakatában két-három-négy tablet várja, hogy elvigye őket valaki, szóval a világnak ezen a részén egyértelműen NINCS HIÁNY a kütyüből.
De nemcsak a kereskedésekben, a vevők oldalán is dúskálás van. Az Intercontinental szálloda klubrészlegén például, Alain Ducasse Spoon étterme fölött, ahol a Victoria bayt egy hatalmas ablakon át szemlélve tudjuk olvasni a híreket, megbeszélni a fontos ügyeket az üzleti partnerekkel, három iPad is várja a vendégeket, ezeket bárki felkaphatja, és használhatja, amíg a helyiségben tartózkodik.
Kínában, a szárazföldön már nem ilyen jó a helyzet: Sencsenben egyetlen iPadet sem láttam, és Sanghajban is csak az Expón futottam bele egy-egy bemutatódarabba, de hát Kínát és Hongkongot nemcsak egy határ, a pénznem, a rendszám és a politikai rendszer választja el egymástól. Persze biztos vagyok abban, hogy aki Sanghajban akart magának iPadet, az már megvette, és elnézve a város méreteit, belvárosának mérhetetlen gazdagságát, rögtön érthetővé válik az is, miért a kínai lesz a legfontosabb piac lassan mindegyik világcégnek.
Ezzel együtt is az országban jelenleg inkább a fake, mint valódi Apple cuccok aratnak sikert. Az utcán sétálgatva folyton olyan árusokba botlunk, akik a katalógust felnyitva eredeti, érted, eredeti (not!) Rolexeket kínálnak tíz dollárért, vihetsz Prada, Fendi, Gucci-táskákat minden mennyiségben, amiket a képen is látható módon zsákokba pakolva gyűjt be magának a turista (én) és ott vannak az iPhone-ok is, persze ezeknek kábé annyi közük van az eredetihez, mint a kétezer forintos óráknak.
Néha viszont többet tudnak az Apple kütyüjénél: hatvanezerért például már olyan modellt lehet kapni, amihez nem kell iTunes-t használnunk, sima áthúzással rámásolhatjuk a tartalmakat a mobilra. Az App Store alkalmazásai persze nem futnak rajta, de legalább nem kell vacakolni a szinkronizációval. Valamivel olcsóbban iPhone-nak látszó JAVA-s tárgyat lehet beszerezni, és aki igazán meg akarja nyomni magát Kínában, az két SIM-kártyás Apple mobilt vesz magának. A helyi kínálatból legjobban nekem mégis az a maós óra tetszett, amiben a nagy vezér karja integet, miközben a mutatók elárulják a pontos időt. Na AZ ütött.
Kína egyébként mindkét része, a szárazföldi és a hongkongi is egyértelműen fel van készülve az Apple-cuccok fogadására, mondhatni az a szabvány. Először a hongkongi Intercontinentalban találkoztam Bose-hangszórókra kötött iPod/iPhone dokkolóval, amik csak és kizárólag az Apple eszközeivel voltak kompatibilisek, tehát a térségben alapértelmezettnek veszik, hogy aki ilyen hotelben száll meg, és a saját zenéjét akarja hallgatni szobájában, az valamelyik i-kütyüt rántja elő a zsebéből. Ugyanez volt a helyzet a sanghaji Ritzben, ahol megint csak szívesen látott vendég volt az iPhone-om.
Holnap egyébként megint elutazom, ezúttal Toszkánába megyünk Dórával, szóval szegény Ádám újabb hétre marad egyedül, így sajnos az új iPhone bejelentést sem tudjuk közösen nyomni, de valahogy mindig ez van: a nagy show-k idején a legritkább esetben vagyok itthon, Ádám viszont, nem is értem, hogyan, egyedül is olyan közvetítéseket nyom, mint amikor ketten dolgozunk a témán.
Bocs Ádi, ígérem, nemsokára visszaadom ezt a két és fél hetet, amit most elvettem az életedből (egyébként behajtja!).
Végezetül álljon itt egy videó a sanghaji repülőtér VIP-várójából, ahol a következő vécémozgató szerkezettel találkozhat a gyanútlan arra járó (a 492 emelet magas, 101 emeletes Shanghai World Financeal Center 91. emeletén található, hét nyitott konyhával működő 100 Century Avenue Restaurantban egyébként ugyanezt láttam):
