iphoneblog | apple | iphone | blog

Kaptam egy statisztikát az XMS-től arról, hogy miként fogynak az új gépek, és hát az látszik, hogy elég jól. Konkrétan egy hét alatt tízszer annyit vettek az Airekből, mint tavaly egész évben, megesett, hogy az egynapi forgalom meghaladta az előző modell 12 havi teljesítményét.

A pontos darabszámok emlegetése nélkül annyi elmondható, hogy mindkét gép ugyanolyan népszerű: a 11,6-osok adják ki a forgalom 49 százalékát, a maradék 51 százalék a 13,3 colos gépeké.

A kisebbik Airek toplistája így alakul (az utolsó háromból ugyanannyit vittek):

1. 1,4 Ghz, 4GB, 128GB
2. 1,4 Ghz, 2GB, 64GB
3. 1,4 Ghz, 4GB, 64GB
4. 1,4 Ghz, 2GB, 128GB - 1,4 Ghz, 2GB, 128GB - 1,6 Ghz, 4GB, 128GB

Ez meg a nagyobb Air toplistája (az első két gép ugyanolyan jól fogy)

1. 1,86 Ghz, 4GB, 128GB - 2,13 Ghz, 4GB, 256GB
2. 1,86 Ghz, 2GB, 128GB
3. 1,86 Ghz, 4GB, 256GB
4. 1,86 Ghz, 2GB, 256GB

A közvetlen környezetemben is azt látom egyébként, hogy akik korábban hülyeségnek találták az Airt, sőt, úgy általában az Apple gépeit, meghajolnak az új sorozat előtt, és azt mondják, hogy valóban remek gépet rakott le Jobs az asztalra.

Igazuk van.

Az Appleinsideren van egy tök jó összeállítás kedvenc cégünk elmúlt évtizedéről a laptopiparban, végigveszik a fontosabb mérföldköveket, akit érdekel az ilyesmi, okvetlenül olvassa el. Én inkább csak azt a részt emelném ki belőle, amelyikben összehasonlítják egymással az Apple öt évvel ezelőtti és mostani minijét: az iBookot és a MacBook Airt.

A régi apróság 12,1 colos volt (egészen mostanáig hiányzott is egy ilyen kis laptop a vállalat kínálatából), a gép 2,2 kilogrammot nyomott, a kijelző 1024x768 pixeles volt, vastagsága 3,4 centis, processzora 1,33 gigahertzes volt.

Ehhez képest öt évvel később a MacBook Air 11,6 colos, 1 kilós, 1366x768 pixeles, a vastagság 0,3 és 1,7 centi között mozog, a processzor órajele meg 1,4 gigahertzes lett.

Utóbbi látszólag nem sokat változott, csak öt százalékkal több a gigahertz, mint öt éve, most már azonban nem PowerPC G4-es, hanem Core 2-es van a laptopban, így a teljesítmény a szinte változatlan órajel mellett is körülbelül 50-100 százalékkal nőtt, attól függően, hogy az alkalmazás mennyiben használja ki a második processzormagot. És most persze csak a processzor változásáról beszélünk, mert a grafikus gyorsítónak és a memóriaalapú háttértárnak köszönhetően a teljes rendszer sebessége ennél jóval nagyobbat lépett előre.

Ez egy rövid poszt lesz, mert amiről hosszasan lehet írni, azt már hetekkel ezelőtt bepötyögtem: teljesítményadatokért, leírásokért olvassátok el az első tesztet, most kizárólag arról írok, hogy együtt lehet-e élni az Apple valaha volt legkisebb laptopjával, a 11,6 colos Airrel.

Röviden: együtt, méghozzá boldogan.

A gépet egy hét tesztelésre kértem el az Apple-től, mert tényleg kíváncsi voltam rá, hogy képes lesz-e helyettesíteni a 13,3 colos Prómat. Éppen ezért a gépemet félreraktam és csak akkor vettem elő, ha nem volt más megoldás: például kellett egy fotó, esetleg egy videó róla, a munkatársam viszont az Airt lett.

Elsőként az akkuidőt vizsgáltam, mert a gép elvileg pont addig bírja, mint a Próm, gyakorlatilag jóval tovább. Maximumra állított fényerővel és bekapcsolt wifivel simán elment 6,5 órán keresztül az apró Air, miközben az enyém jó ha négy órát bír hasonló beállítások mellett. Wifi nélkül hét óra fölé is eljutottam, és egyszer felére vett fényerővel, wifi nélkül 8 óra 20 percen keresztül használtam jegyzetelésre a gépet, ami döbbenetes.

Főleg, hogy a teljesítményt csak nagy ritkán éreztem kevésnek: az apróság szinte minden körülmények közt helyt állt, az ssd-nek hála villámgyorsan indulnak el a programok, minden fürgén reagál, csak néha éreztem lassabbnak a gépet, mint a Prómat, pedig abban nyolcvan százalékkal magasabb órajelen fut a Core 2-es. Egy hét alatt csak két alkalommal tűnt kevésnek a teljesítmény: a hd-felbontású flashvideók lejátszása már megakasztotta a gépet (a sima hd-t gond nélkül lenyomja), és amikor nagyon sok ablakom volt nyitva, szaggatottá vált az Exposé, pedig ilyen évek óta nem láttam Macen.

Az usb elrendezése szuper, a többi Macbookban ugye egymás mellett vannak a bemenetek, így ha az egyikbe valami kövéret dugunk, használhatatlanná válik a másik, az Air viszont mindig boldogan várta a behatoló tárgyakat, mindkét oldalról.

A billentyűzet tökéletesen használható, fél óra után már gond nélkül ment a vakon gépelés, nem csoda, ez a rész pont akkora, mint a 13-as, 15-ös vagy 17-es Prón. Csak az Enter zavart, de az mindegyik európai gépen ostobán vékonynak tűnik, az amerikai, széles, alacsony Entert szerintem sokkal kevesebbszer lehetett félreütni.

A munka közben már csak egy apróság zavart: nem lehetett eléggé szétnyitni a gépet, nem mindig volt kényelmes a kijelző és a billentyűzet egymáshoz viszonyított helyzete, jó lenne, ha ezen még tudnának finomítani egy kicsit.

Ezt leszámítva azonban a kicsi Air tökéletes munkagép, sem a szerkesztés, sem a szövegírás, sem a netezés, sem az egyszerűbb kikapcsolódások nem okoztak gondot a gépen. Voltak ugyan kétségeim, de utóbb azt mondom, hogy az Apple tényleg a tökéletes subnotebookot rakta le az asztalra, amihez nincs nagyon hasonló a piacon. Ilyen formát egyik gyártó sem készít, az OS X tökéletesen egybeforr a hardverrel, a teljesítmény rendben van, az üzemidő jó, sunáznám.

És csak egy példa az érzetekre, amiket a gépnek köszönhetek: az Air használata után a Próm, a könnyű, elegáns Próm egy orrszarvúnak tűnt, egyszerűen a kanyarban sincs a 11,6-os gép obszcén módon hajlékony vonalaihoz képest. És a kijelző is kiábrándító volt: 1280x800 pixel 13,3 colon sokkal kevesebb, mint 1366x768 pixel 11,6 colon, éppen ezért a Pro idejét múltnak, ódivatúnak, csúnyábbnak tűnt az Air után.

Összesen talán két komolyabb észrevételem van, ha ezeket kijavítják az 2.0-ás 11,6-os Airre, akkor tényleg hibátlan lesz a gép: a billentyűzetvilágítás nagyon hiányzik belőle, és bírjon már bekerülni a házba egy 3G-s csip, mert mégiscsak méltatlan mindenféle modemeket tömködni a finom vonalú házba.

Az apró gépek Flash nélkül érkeznek, ami elég határozott, bár buta állásfoglalás az Apple-től. Értem, mi van a döntés mögött: hogy az 1,4 gigahertzes processzort kár megterhelni az erőforrás-zabáló pluginnel, hogy az üzemidő húsz százalékkal csökken, hogy a Safari folyton összeomlik a Flashtől, ettől függetlenül egy számítógépről 2010. novemberében nem lehet száműzni egy ilyen fontos platformot.

Ami mobilon vagy tableten védhető álláspont, egyebek közt azért, mert látszik, hogy a problémára jó megoldást a konkurencia sem tud nyújtani, az egy laptopon elfogadhatatlan, minden észérv ellenére is.

De lehet, hogy lesz megoldás, az Adobe vezetőjének egyik panaszkodása alapján. Shantanu Narayen az Engadgetnek beszélt arról, hogy sajnos nem kaptak tesztpéldányt az Airekből a megjelenés előtt, ezért nem tudták elkészíteni a Flash apró gépekre optimalizált verzióját.

A CEO szerint amint megírják a hardveres optimalizációt, ami kihasználja a grafikus gyorsítóban lévő tartalékokat, sokat javulhat a teljesítmény. A munka már folyik, a tesztgépek segítségével optimalizálják a kódot, így az már nem fogja olyan drasztikusan csökkenteni az üzemidőt az Adobe szerint.

Kérdés, hogy ebből mi valósul majd meg: emlékszem én azokra a fogadkozásokra, amik már két évvel ezelőtt használható, gyors mobil Flash-t ígértek. Aztán nézzük meg, hova jutottunk: a telefonok, tabletek hardvere sokat fejlődött, teljesítményük összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint 2008-ban volt, mégis gondot okoz még egy Samsung Galaxy Tabnek is a gördülékeny böngészés vagy videolejátszás, ha belép a képbe a Flash.

Elhiszem a legjobb szándékot, hiszen az Adobe érdeke is az, hogy népszerű, sőt, megkerülhetetlen legyen a platformja, de van, ami egyszerűen nem megy. És ez még akkor is igaz, ha egy laptopról, legyen az akár szuperszexi, vagy szupervékony, nem hiányozhat a Flash.

Egyébként ezt a posztot már egy 11,6 colos Airről írtam, ami tesztelésen van nálam, és meg kell, hogy mondjam, hogy legalább olyan gyorsnak és valamivel még gördülékenyebbnek tűnik, mint a 2,53 gigahertzes processzorral szerelt MacBook Próm, gondolom főleg a memória-alapú háttértárnak és a grafikus gyorsítónak köszönhetően. Remek kis gépről van szó, amiről a tartós teszt végén írok majd egy hosszabb posztot, de annyit már most elmondok, hogy az egyik első dolgom a Flash telepítése volt, bármennyire is ismerem annak minden hátrányát.

Laptopon Flash Nélkül Nem Megy.

Amellett, hogy az Apple hadjáratot folytat az Adobe ellen, tényleg nehéz szeretni a Flash-t Mac OS X-en: instabil, lassítja a böngészést, ráadásul rengeteg teljesítményt követel. Zavaró ez akkor is, amikor csak elkezd pörögni a ventilátor, és az addig néma gép zajos lesz, de még sokkal nagyobb a baj, ha akkumulátorról dolgozunk és hirtelen eltűnik az üzemidő egy része.

Márpedig az Ars Technika szerint semmi jóra nem érdemes számítani, főleg, ha egy 11,6 colos Airrel dolgozunk, aminek a gyenge processzorát még a szokásosnál is jobban leterheli a Flash. Van egy konkrét adat is: az apró gép akár hat órán keresztül is üzemképes marad böngészés közben, ami remek eredménynek számít ebben a kategóriában, a mutató azonban négy órára zuhan vissza, ha engedélyezzük a Flasht.

Márpedig ez a teljes idő harmadát jelenti, szignifikáns különbségről van tehát szó.

Tény, hogy gyakran nekem is problémát jelent a Flash, legutóbb például 3-4 böngészőablak is futott, ami 7-8 százalékos leterheltséget okozott a 2,53-as Core 2-esemnek, aztán az egyik oldalon be kellett kapcsolnom a szolgáltatást, és máris 70 százalékra ugrott fel a mutató. Ami azért durva.

Már egy hete az országban van, és a héten többször is kipróbáltam a MacBook Airt, úgyhogy röviden leírom a véleményem. A legfontosabb: szép a 13,3-as, de majdnem értelmetlen a 11,6-os mellett. Pont azért, amiért az elődje sem fogyott igazán, és amit az alapgép megjelenése óta hangoztatok: egy laptop ne vékony legyen, hanem könnyű és apró.

Jó volt az Air alapkoncepciója, de az első tesztnél is azt írtam már, hogy inkább egy 12-es gépet kellett volna gyártania az Apple-nek ahelyett, hogy csiszolóval hordja el az alumíniumot a gép orráról, fenekéről. Na de arra álmomban sem gondoltam, hogy a cég váratlanul kiad egy laptopot, ami egyszerre apró, de vékony is.

A 11,6-es Air minden szempontból remek gép, most egy abszolút létező piaci igényt próbáltak meg kielégíteni. Az én igényem például majdnem pontosan ez volt: egy apró, könnyű gépet akartam, jó teljesítménnyel, jó építési minőséggel, használható billentyűzettel, és ezeket meg is kaptam.

Az 1,4 gigahertzes Core 2-vel szerelt gép például kimondottan erős, itt van egy grafikon, ami azt mutatja meg, hogy milyen gyors egy tipikus netbookhoz képest, amiben 1,6 gigahertzes Atom dolgozik integrált videokártya társaságában:

Ami azonban ennél is meglepőbb, az a meglévő termékvonalhoz mért sebesség. A 13-as MacBook Pro 2,4 gigahertzes processzora persze erősebb, de nem annyival, grafikus gyorsító viszont az Airben közel ugyanannyit tud, persze ugyanarról a Geforce-ról is beszélünk (az OpenGL-eredményt tízzel osztottam, hogy ne nézzen ki olyan hülyén a grafikon):

A teljesítmény tehát jó, a képernyő jó, a hangszóró minősége elfogadható, végre van két usb a döbbenetesen vékony, alig egy kilós gépben, ami hordozhatóbb, mint az Apple történelmében bármi. A flash-alapú háttértár miatt a munkafolyamatok hihetetlenül felgyorsulnak, egyszóval nagyon harmonikus, jó karaktere lett a kis gépnek, azt hiszem, az Apple elkészítette a tökéletes utazólaptopot. Ha nem alig egy éve vettem volna a kétszer ilyen nehéz Prómat, komolyan elgondolkoznék a kisebbik Air vásárlásán, bár az is igaz, hogy amíg a 13-as gép tökéletesen megfelel az otthoni munkára is, addig a 11,6-os mellé nem árt egy első rendszert venni, akár egy Prót, akár egy iMacet, van bőven választék.

Pár apróság azért akad, ami nem annyira tetszik. Nekem hiányzik a kicsi gépről az sd-kártya-olvasó. Jó lenne, ha világítana a billentyűzet, ezt az előző Airen sikerült még megoldani. És az üzemidő is kevés: öt óta ilyen méret és teljesítmény mellett kiemelkedő, de ebben a kérdésben tipikusan feláldozták a funkciót a forma oltárán: ha csak kicsivel vastagabb lenne a gép, és egy kiló helyet mondjuk 1,15-1,2 kilót nyomna, bírhatná akár hét órán keresztül is, de ebbe a formába ennyi fért.

Egyébként érdemes elgondolkozni azon is, hogy a 11,6-os gép összes alkatrésze, burkolati eleme nyom körülbelül annyit, mint a telepek, szétszedve még megdöbbentőbb a kép:

Feltalálhatnák végre a hideg fúziót, hogy egy gombostűnyi semmi működtesse örökre a gépet.

Az apró laptopban ugye nem a legújabb technológia, hanem a 2006-os Core 2-es processzor, pontosabban annak egy 2008-ban bemutatott verziója található meg. Jogosan merül fel a kérdés, hogy miért, és az Ars technica elég alapos választ ad erre cikkében.

Jelenleg az Airek Core 2-es csipjeinek órajele 1,4-től 2,13 gigahertzig terjed attól függően, hogy melyik kiépítést választjátok a gépet, fogyasztásuk az órajel függvényében 10 és 17 watt között mozog.

Mije van az Intelnek ebben a kategóriában Core i5-ös vagy Core i7-es alapokon? Néhány olyan csipje, amiknek a fogyasztása 18 watt, órajele meg 1.06-1,2 gigahertz között mozog. Bár a Core i7-es technológia jóval fejlettebb a Core 2-esnél, 1,06 vagy 1,2 gigahertzen legfeljebb a 11,8 colos modell 1,4 gigahertzes processzorával tudnák úgy-ahogy felvenni a versenyt, nyolcvan százalékkal magasabb fogyasztás mellett, ami teljes képtelenség egy apró gépben. A 13 colos Airekben használt Core 2-esek ugyan már 17 watt körül fogyasztanak, ezek azonban a legtöbb esetben jóval gyorsabbak, mint az alacsony órajelű Core i7-esek.

És akkor ott van ugye az integrált grafikus gyorsítók problémája: az Intel csak a Core 2-esek mellé engedi be másik gyártó termékét, a Core i-sorozatnál már kikötés, hogy csak a processzorba integrált Intel gpu-kat lehet használni, ha valakinek nagyobb teljesítmény kell, rakjon egy dedikált csipet a gépbe. A módszer nagyobb gépeknél működik is, az Airben azonban nincs hely az ilyesmire, sem akkukapaciátás, az Intel integrált gpu-jának teljesítménye azonban túlságosan harmatos, így mindent egybevéve nem nagyon volt más megoldás, mint a Core 2-es használata.

Az Ars technica szerint azonban minden megváltozhat jövő nyáron, amikor az Intel új Core i5-ös és Core i7-es csipeket mutat be. A lap értesülései szerint ezeket már elsősorban az Airhez hasonló ultravékony gépekhez fejlesztették ki, akárcsak azokat a Core 2-eseket, amik az első MacBook Airben debütáltak, és amik később más gyártók kínálatában is felbukkantak.

És ahogy két évvel ezelőtt, úgy jó esély van rá, hogy az Apple-nek most is komoly rálátása van az Intel legújabb fejlesztéseire, így könnyen lehet, hogy az új technológia megint valamelyik Macben jelenik meg először. Feltéve persze, hogy az Intel leszokik a saját grafikus gyorsítójának az erőltetéséről, mert azt nehezen tudom elképzelni, hogy az Apple egy generációváltásnak a kicsit erősebb processzorért cserébe lemondana a sokkal-sokkal erősebb gpu-ról. Ha nem lesz ez a megkötés, legkorábban jövő nyáron érkezhet az új Air, már Core i-alapokon.

Azért gondoltam, hogy érdemes körbejárni ezt a kérdést, mert sokan gondolják úgy, hogy az Apple most egy netbookot dobott piacra, olyan teljesítménnyel, mint amit az Asus Eee, MSI Wind meg hasonló gépektől megszokhattunk.

Hogy tisztázzuk a kérdést, előbb válaszoljunk arra, hogy mi is az a netbook? Nehéz pontos definíciót találni, de a Wikipedia szerint olyan apró, könnyű, csökkentett teljesítményű laptop, ami olcsó is.

Vegyük át: apró? Eléggé. Bár a netbookok inkább 10 col körül tetőznek, 12 colig még ehhez a kategóriához lehet sorolni a gépeket.

Könnyű? Persze. Egy kilós súlyával szintén kimeríti a netbook-elvárásokat.

Csökkentett teljesítményű? Nem, és ekörül a kérdés körül van a legtöbb félreértés. Ennek oka talán az órajel: a netbookok Intel Atomjai 1,6 gigahertzesek, míg az új Air csak 1,4 gigahertzes, logikus lenne tehát arra a következtetésre jutni, hogy az Apple gépe egy lomhább netbook. Logikus, de téves.

A két processzort ugyanis egy világ választja el egymástól. A netbookok Intel Atomjai extrém alacsony fogyasztásúak, mindent a hatékonyságnak és az árnak rendeltek alá. A most használt Pineview-nevű csipek platformszinten is beérik 6-10 watt fogyasztással. Ez azt jelenti, hogy a wattokba a processzor fogyasztásán kívül az integrált memóriakontroller és a grafikus gyorsító fogyasztását is beleszámolják, ennek a remek értéknek köszönhetően bírják viszonylag sokáig az aprócska akkumulátorral szerelt netbookok.

A hosszú üzemidőnek persze ára van, amit a felhasználó keményen megfizet: az Atom csip teljesítménye minden szempontból idejét múlt. Nézzük például a processzor erejét, méghozzá a legtöbb gépben megtalálható N270-esét: ezek körülbelül 2,1 gigaflops teljesítményre képesek, tehát 2,1 milliárd lebegőpontos műveletet tudnak végrehajtani másodpercenként. Elég nagy számnak tűnik, nem igaz? Egészen addig, amíg össze nem hasonlítjuk valamivel, mert akkor rögtön kiderül, hogy a kis Atom ereje körülbelül a 900 megahertzes Pentiuméval egyenértékű, ami utoljára a kétezres évek első felében volt versenyképes.

Na jó, akkor az Air SU9400 Core 2-esének lehet körülbelül 55 százalék előnye, hiszen az 1,4 gigahertzes órajel pont ennyivel nagyobb a 900 megahertzes Pentiuménál, igaz? Nem igaz! A Core 2-es ugyanis egy jóval fejlettebb architektúra, nem új persze, de az Atoménál még így is jóval összetettebb, és számos olyan teljesítménygyorsító fejlesztés került bele, ami sokszorosára növeli az előnyét.

Vegyük például, hogy két mag van benne, míg a legtöbb Atomban csak egy, ami rögtön háromszoros sebességkülönbséget feltételez. Sokkal nagyobb a gyorsítótár, négyszer annyi a tranzisztorszám, emiatt aztán csak a processzor fogyasztása annyi, mint Atoméknál a teljes integrált rendszeré, de nem öncélúan: 11 GFLOPS teljesítményt tud felmutatni a csip, ami ötszöröse az Atoménak.

Az Air teljesítménye tehát valóban alacsonyabb, mint a belépő MacBooké, viszont sokkal közelebb áll egy teljes értékű laptophoz, mint egy netbookhoz: előbbi teljesítményének körülbelül a hatvan százalékát hozza, míg utóbbinak az ötszáz százalékát.

Nézzük a grafikus gyorsítót. Az Atomba integrált gpu nem sokra képes, hiszen ezt is az árnak és a fogyasztásnak vetették alá: az egyszerű kis szerkezet a 2D-s megjelenítésen kívül nem alkalmas semmire, éppen ezért a 3D-s teljesítménye körülbelül a nyolcada az Airben használt Geforce 320M-ének, a különbség tehát tovább nőtt.

Láthatjátok, hogy teljesítményben távol áll az új Air a netbookoktól, és az utolsó mutatóban, az árban is: a fejlesztések, a nagyobb teljesítmény, a jobb anyaghasználat miatt legalább kétszer annyiba kerül, mint egy netbook, ami tipikusan 500 dolláros áron szokott elkelni.

Szóval akkor vegyük át: a netbookok apró, könnyű, csökkentett teljesítményű, olcsó laptopok, amik olcsók. Az Air ezzel szemben egy apró, könnyű, elfogadható teljesítményű és árú gép, márpedig ennek is van egy kategóriája, amit úgy hívnak, hogy subnotebook, és amit felhasználói élményben egy világ választ el a netbooktól. 

Folytassuk a tegnapi események méltatását, lássuk a nagyon régóta nem frissített MacBook Air család két új tagját.

Miközben a Mac OS X Lion előremutató képességei miatt egyetlen melléknévfokozás sem esett bántóan a fülemnek, a MacBook Air esetében nem éreztem hitelesnek Steve Jobs áradozását. Ez egy tök jó laptop, de hogy ez lenne az iPad és a MacBook közös gyermeke, és hogy "a legfantasztikusabb dolog, amit valaha készített" az Apple, nem látom be. Ez egy MacBook Air, kisebb, könnyebb, ismerni fogja a Lion gesztusait, flash-tároló található benne, jónapot.

Ha már holnap úgyis megtudjuk, milyen lesz az új MacBook Air, használjuk ki az utolsó másodperceket a találgatásokra. Az Appleinsider a pletykákat összegyűjtve elég jó kis írást tett közzé, amiből már kezd körvonalazódni, hogy mire is készül a kaliforniai cég.

A Cult of Mac szerint például két gigabájt memória lesz az alapmodellben, ezt azonban végre lehet bővíteni is. Várhatóan jelentősen nőni fog az üzemidő is: bár a gép mérete csökken, hiszen lesz 11,6 colos modell is, az akkumulátor mérete másfélszeresére nő, így a jelenlegi ötórás kapacitás 8-10 órásra hatalmasodik.

A lap azt is tudni véli, hogy két verzió lesz a gépből, a 11,6 colos modell mellett megtartják a 13 colost is. Ennek ára várhatóan 1100 dollár lesz, a kisebbet 999 dollárért vihetjük majd haza.

Várhatóan újszerű lesz a háttértár is: a pletykalapok csak SSD kártyaként emlegetik azt a meghajtót, amit a szétszerelt laptopban találtak. Ennek elvileg az lesz a lényege, hogy könnyen tudjuk majd cserélgetni, de gondolom holnap Jobs úgyis elmondja, miért kellett szakítani a megszokott háttértár-formátummal.

A pletykák két hardverkonfigurációról szólnak, az egyikben 2,1, a másikban 2,4 gigahertzes processzor lesz, az erősebb gépet alapból négy gigabájt memóriával kapjuk. A grafikus gyorsító ugyanaz a GeForce 320M lesz, mint amit az olcsóbb Macekben találunk.

Hát így.