2 darab jegyet kaptunk a szervezőktől, ezért most SzifonJáték következik! Nem kell mást tennetek, csak írjátok le ide hozzászólás formájában, hogy melyik magyar alkalmazás/fejlesztés tetszik nektek a legjobban. A kikötésünk annyi, hogy 2011-2012-es legyen!
A napokban jelent meg a Sanoma egy újabb alkalmazása iPad-re, az IMAGES, ami szebbnél szebb fényképekkel lepi meg az érdeklődőket.
A kiemelkedő kortárs fotográfusok munkáit bemutató gyűjtemény az élet legváltozatosabb terület dolgozza fel igényesen, érdekesen, új, eredeti látásmódot mutatva.
Az első három képsorozatot a több szakmai díjat is elnyert Lóránt Attila fotográfus készítette, aki számos fényképpel gazdagította a National Geographic-ot is.
A digitális galéria segítségével a felhasználó megcsodálhatja Afrika érintetlen és ismeretlen oldalát, megismerheti az Andok csúcsai között élő indiánok természetközeli életét, de akár beleshet az Amazonas folyó mentén élő népek hétköznapjaiba és ünnepeibe is. A képsorozatokhoz eredeti, a tájak hangulatát idéző aláfestő zenék is készültek.
Az alkalmazás különlegessége, hogy nem csupán egy professzionális fotóalbum szerepét tölti be, hanem minden képhez megmutatja, hogy az adott felvétel a Föld melyik pontján készült. Így eddig soha nem látott módon lehetőség nyílik megnézni, hogy merre jártak a fotográfusok, hol álltak, amikor az adott felvétel készült.
A jelenleg elérhető professzionális képsorozatok:
Életképek Afrikából
Életképek az Andokból
Az Amazonas indiánjai
Az első három sorozat mindegyike közel 150 képet tartalmaz, amik közül sorozatonként viszont sajnos csak 15 érhető el ingyenesen, a többit tehát meg kell vásárolnunk.
Korábban már írtunk a TV24 HD nevű alkalmazásról, ez az első komolyabb iPad-es TV-műsor app hazánkban, ami ráadásul ingyenes. Az alkalmazás nem is azzal emelkedik ki, hogy egy digitális műsorújság, hanem hogy 1-1 sorozatot vagy filmet a Facebook segítségével akár ismerőseinkkel is megbeszélhetünk. A TV24 HD hazánk első közösség alapú digitális műsorújságja!
Miért is írunk róla ismét?
Mert pár napja frissült, és pontosan a Ti értékeléseitek, kéréseitek alapján fejlesztették tovább. A fejlesztő csapat saját ötletei mellett a felhasználók által beküldött hibák és kiegészítések alapján frissítette az appot. Ezek a következők:
Több nap műsorának lekérdezése
Egyéni csatornalista létrehozása (csatornák törlése, hozzáadása)
“Nem akarok lemaradni!” – értesítés már hangjelzéssel is
A Filmek oldalon csak a kedvenc csatornák programján szereplő filmek jelennek meg
Keresés a kedvenc csatornák műsorában és a hírekben
Előző napon kezdődött műsorok megjelenítésének optimalizálása
Felhasználói felület optimalizáció
Amint látszik, tényleg kitettek magukért, aminek az eredménye ez lett a frissítés óta:
Azt hiszem, a TV24 HD megérdemli az 5 csillagot, értékeljétek és használjátok Ti is az appot!
Nem mindennapi fejlesztésről számolhatok be nektek. Tegnap a Marquard kiadónál jártam, akik már többször bizonyítottak nálunk az Éva magazin iPad-es változatával. Most pedig bemutatom a Marquard kiadótól az első férfimagazint a magyar App Store-ban:
Playboy: Exclusive magyar kiadás
Természetesen Newsstand alkalmazás, így szépen bekerül az “újságosunkba” Az app hozza a vártat, gyors, egyedi, szép megjelenést kapott. Rögtön egy érdekes videó fogad minket az elején, mintha a nyomtatott világból átlépnénk a digitális “valóságba”.
Ezután rögtön megtudhatjuk, hogyan lehet irányítani az appot. Semmi extra csak a már megszokott jobbra-balra lapozás, hogyan lehet a képeket nagyban megtekinteni, illetve mikor kell az eszközt elforgatni. Természetesen van könyvjelző, keresés, tartalom megjelenítés is, minden ahogy az a nagy könyvben meg van írva.
Nyomban hozzá is kezdtünk a lapozgatáshoz, és noha az elején picit furcsálltam a reklámokat, de a végére annyi anyagot tettek bele, hogy alig tudtam lerakni az iPad-et. Azt kell mondanom cikk/szöveg és a képek harmonikusan vannak elosztva, és rengeteg a tartalom. Különösen tetszettek a cikkek, tényleg férfiaknak találták ki a magazint, órákat és elég komoly sportkocsikat is találhatunk benne.
Mivel Playboy, természetesen megkérdeztem, hogy hol a felnőtt tartalom, és miért Exclusive a neve?
Az Apple rendszerébe felnőtt tartalmat szinte esélytelen bevinni. Nagyon komoly ellenőrzések vannak a 17+ kategóriának is akkora követelményei vannak, hogy ezt így elsőre felesleges lett volna megkockáztatni. Természetesen így is több mint 40 levélváltás volt az Apple-el a Playboy név miatt, de siker koronázta az igyekezetünket. Úgy gondoltuk, ha nem is elsőre, de később mindenképp tervezünk felnőtt tartalmat. Az Exclusive név természetesen az újság után jött, mivel évente van Playboy Exlusive, de iPad-re negyedévente tervezzük ezt.
Félórát sikerült lapozgatnom az első alkalommal az appot, és azt kell mondjam tényleg azt kapjuk, amit elvárhatunk egy ekkora volumenű újságtól. Továbbá meg kell említsem, hogy már több ezer letöltés történt, és így a magyar App Store-ban méltán tartja az első helyét 2 napja.
Férfi iPad tulajdonosok, nektek mi a véleményetek az appról?
A Horoszkóp egy, a beépített időjárás alkalmazás mintájára készített egyszerű és gyors alkalmazás, amivel megnézheted a horoszkópodat. A program kiírja a napi horoszkópon kívül a heti, havi, üzleti és szerelmi előrejelzéseket is, ha arra lennél kíváncsi. Ha valami érdekeset ír, azt megoszthatod a Facebookon ismerőseiddel, hogy ott megbeszélhessétek.
Az egyszerű beállítások képernyőn (i gomb a sarokban) kiválaszthatod csillagjegyedet, illetve bejelentkezhetsz Facebookra:
Az app négy verzióban készült el: külön magyar és angol nyelven, Free és Pro verziókban. A Free verzióban egy reklámcsík jelenik meg a horoszkópod alatt és nem elérhető a szerelmi előrejelzés sem, egyébként minden tud, amit a nagy testvére. A Pro verzió ára mindössze 0.79 €. (x)
Arisztotelész szerint az ember társas lény, csak társadalomban tud élni, de ott is arra törekszik, hogy ne legyen kívülálló. Az egyén a családon keresztül tud hatni a társadalomra, így alapösztön az, hogy keressük a köteléket az ellenkező nemmel. A felgyorsult világunknak köszönhetően a kapcsolatok kialakításának jelentős része online közösségi térben történik, mivel itt mindenkinek jóval nagyobb az önbizalma. Ezáltal háttérbe szorul a kudarcelkerülési motiváció, hiszen amennyiben elutasítanak nem egy nagy közeg előtt kerülünk kellemetlen helyzetbe. De mi történik, ha egy szórakozóhelyen vagyunk, kiszemeltünk magunknak valakit, de nem tudjuk, hogy a vonzalom kölcsönös-e? A magyar fejlesztésű innovatív Hi!temptation alkalmazás ebben tud egyedülálló segítséget nyújtani.
A Facebookon mostanában nagyon keményen szankcionálják az egyirányú ismeretséget. Tehát amennyiben valakit bejelöltek a legnagyobb közösségi oldalon ismerősnek, de ő zaklatás jogcímen bejelentést tesz a fejlesztőknek, nagyon gyorsan törölhetik az új kapcsolatra vágyó ember profilját. Így lehet, hogy megtaláltad a tökéletes nőt vagy férfit az előző esti buliban, de nem biztos, hogy eljuttok a valós kommunikáció szakaszába, ha az éjjel egy mondatot sem beszéltetek. Gyakran az se segít, ha megtudod, hogyan hívják az illetőt, hiszen gyakori a vezeték-és a keresztnév esetén vajmi kevés esélyed van megtalálni azt, akit kerestél – főleg egy emlékkiesésben gazdag, túlságosan vadra sikeredett szórakozás másnapján.
A Hi!temptation segítségével nem kell profilokat keresni, nem kell félni attól, hogy letiltanak, de a népszerű srácoknak vagy lányoknak sincs semmi félnivalójuk: be lehet állítani, hogy kik láthassanak téged. Az alkalmazás ugyanis GPS-re épülő algoritmusok segítségével kilistázza azokat azokat a Hi!temptation felhasználókat, akik a közeledben vannak. A mai világban a nők nem kezdeményeznek, megvárják a férfi közeledését. Ezentúl változhat a helyzet, hiszen egy gombnyomással felhívhatják magukra a figyelmet. Amennyiben megtaláltad a kiszemeltet, nincs más dolgod, mint dobni egy Hi!-t, közben vágyakozva reménykedni abban, hogy az érdeklődés kölcsönös. Ha a másik fél elfogadja a Hi!-t, akkor máris tudtok online csevegni. Mivel a közeledben van úgyis odamész hozzá, hiszen az applikáció segítségével már tudod: nem fog elküldeni téged az első pillanatban. Innentől pedig már csak rajtad múlik, hogy kéz a kézben hagyjátok-e el a partihelyszínt, amikor kezd felkelni a nap.
A Hi!temptation az App Store-ból ingyenesen letölthető alkalmazás, azonban a kényelmi funkciók kreditbe kerülne. Számos programmal ellentétben itt ha aktív felhasználó vagy, akkor ezért sem kell fizetned. A csekkolásokért krediteket kapsz, amit profil kiemelésre, előrerendezése, Facebook letiltásra és más számos dologra tudsz elhasználni. A csekkolás nem kötelező, azonban csak így tudsz virtuális fizetőeszközt gyűjteni. Ráadásul ezáltal mások azt is látják, hogy Te hol vagy. Amennyiben ezt a funkciót nem preferálod, valós pénzért tudsz krediteket vásárolni.
A regisztráció Facebookhoz kötött, tehát profilt csak abban az esetben tudsz aktiválni, amennyiben rendelkezel itt adatlappal. Ez nem adatszerzési célokkal jött létre, hanem azt kívánták a fejlesztők elérni, hogy valós, névvel rendelkező felhasználók legyenek, így elkerülve azt, hogy az alkalmazást gyorsan belakják a kamu emberek.
Az applikáció vírusszerűen terjedhet, bár az igazi promóció jelen pillanatban még csak Magyarországon kezdődött a napokban, egyre több külföldi regisztrál be és használja aktívan a Hi!temptation alkalmazást. Mivel a program Facebook oldalán a lájkok száma átlépte az ötezret, a kreditek egy hónapra ki lettek kapcsolva, viszont csekkolással most is lehet gyűjteni virtuális fizetőeszközt. Töltsd le az alkalmazást és légy részese egy új, magyar közösségi alkalmazás születésének.

Idén karácsonyra is biztos sokan kaptak iPhone-t, illetve iPod Touch-ot vagy iPad-et. Elsősorban most az iPhone-ra térnék ki, és azon belül is az App Store-ból telepíthető alkalmazásokra.
Manapság az App Store-ból már több mint 300.000 alkalmazást lehet letölteni, és ezek közül jócskán van magyar fejlesztés is. Az utóbbi 1-2 évben megszaporodott hazánkban az okostelefonokra, főleg iPhone-ra és iPad-re való fejlesztés. Természetesen ezt mi folyamatosan figyelemmel követtük és bízunk benne, hogy még ennél is több hazai fejlesztés várható 2012-re.
Ebben a cikkben nem térnék ki a telefonon már előre feltelepített Naptár, Safari, Mail programokra, mert azokat biztos mindenki használja, inkább válogatnék azok közül, amiket én használok a mindennapokban és talán hasznos lehet nektek is.
Kommunikáció – Social alkalmazások:
Az első mappa nekem mindig a kommunikációról szól. Külön nem emelném ki a Facebookot, Twittert, illetve a Skype-ot, ezeket mindenki ismeri. Kiemelném viszont a következő appokat:
Foursquare: Erről azért biztos sokan hallottak. Ezzel az alkalmazással egy játékkal egybekötve megoszthatod a helyzetedet másokkal, ahogy a Facebookon belül is a Places-ben. Ám itt közben jelvényeket, illetve pontokat is szerezhetsz, amikért lehet egymással is küzdeni. Képeket is feltudsz tölteni, és ismerőseid hozzá tudnak szólni a bejelentkezésedhez. Érdemes letölteni.
WhatsApp, Touch: Ezek azonnali üzenetküldő alkalmazások. Az iOS5-ben már van ugye iMessage, de régebbi készülékeken vagy más platformokat használókkal csak ezzel tudunk SMS-hez hasonló üzenetet küldeni mobilneten keresztül, és így ingyen.
Find Friends: A pontos neve Find My Friends. Ez az Apple által készített alkalmazás arra, hogy tudd, épp hol tartózkodnak a barátaid, már ha ezt ők is megosztják.
Miso: Ez az app tulajdonképpen ugyanaz, mint a Foursquare, csak itt a filmekre és sorozatokra jelentkezhetsz be. Ismerőseid láthatják, épp mit nézel, és ezt akár Facebookon és Twitteren is megoszthatod.
Hasznos, kevésbé hasznos magyar fejlesztések:
Szifon.com: Természetesen nekünk is van appunk. Ezzel minket böngészhetsz iPhone-ról, cikkeket adhatsz a kedvencekhez későbbi, akár offline olvasáshoz, írhatsz a szervizünknek, vagy böngészheted a SzifonStore kínálatát is.
Árfolyamok: Érdemes letölteni, ha picit is érdekel minket az aktuális árfolyamok.
ATM Hungary: Szinte az összes ATM benne van benne, de néha hibázik is. Teljes mértékben nem érdemes benne megbízni, nálam már tévedett, de ettől függetlenül rendkívül hasznos app lehet.
OTP Smart: Manapság már minden banknak van alkalmazása. Én az OTP-t használom, számomra teljesen megfelel, mindent el lehet vele intézni. Használata előtt be kell jelentkezned a Direkt felületre, hogy aktiváld az belépésedet az appba.
TV24, Mozi24: Mindkettőt a Sanoma fejleszti. A TV24 appjuk most frissült iPad-re is, érdemes letölteni, a Mozi24-ből pedig van egy Pro változat is, amiben hasznos új dolgokat találunk meg. Ezek elengedhetetlenek a telefonunkról.
BpMenetrend: Budapestieknek teljes BKV menetrend. Tökéletes alkalmazás, ami folyamatosan frissül is. Kiegészíthető a SmartCity Budapest appal, amiben meg még útvonaltervező is van.
Gyorsétterem: Ha függők vagyunk, vagy éppen nincs sok időnk és sokszor járunk ilyen éttermekben ez is hasznos lehet.
Blikk, HVG: Ha éppen olvasni támad kedvem, akkor én ezeket szoktam elindítani.
iGO: GPS navigáció. Ezt gondolom nem kell senkinek sem bemutatnom.
Milyen programokat használok még?
SoundHound: Előszeretettel használom, ha valami számot hallok épp egy kávézóban, és fogalmam sincs, mi az. Ez az alkalmazás megmondja “mi szól a rádióban”
Light: iPhone 4-en és 4S-en felkapcsolja a LED-et, és zseblámpaként tudjuk azt használni.
Heart Rate: iPhone 4 és 4S esetén a LED segítségével megmutatja, mekkora a pulzusunk.
Photosynth: Panoráma és teljes 360 fokos képeket is készíthetünk vele. Érdemes letölteni.
Model Pose: Ha picit komolyabban fotózik valaki, ebben az alkalmazásban találja meg a legtöbb modell pózt.
Azt hiszem én összesen ennyi appot használok a telefonomon, de érdemes megnézni a régebbi cikkeinket ezzel kapcsolatban, sokan küldtétek be anno, hogy Ti milyen alkalmazást használtok. 50-100 alkalmazásról írtatok már leírást!
Ti miket használtok? Mik azok, amiket mindenképp ajánlanátok másoknak is? Írjatok most is hasonló vendég-blogger cikket! Küldjétek el dokumentumként a szöveget és külön a képeket az 1phonehublog@gmail.com -ra.
Két nap múlva itt a karácsony, ilyenkor a család együtt van, és persze sok helyen gyerkőcök is vannak. Ahogy azt már megszokhattuk, idén is kapunk új “Lolameséket” D. Tóth Krisztától. Az új iPad-re optimalizált mese címe: Jövős-menős karácsony.
Lola világában a felnőttek csúszdáznak, a paradicsom palánta az égig ér, és a karácsony egy nagyon bonyolult ünnep. A négyéves Lola a Jövős-menős karácsonyban arra keresi a választ, hogy milyen feladata van a Mikulásnak Angliában, hol vannak az angyalok, amikor nem karácsonyfát díszítenek, és Magyarországon miért a Jézuska hozza az ajándékokat karácsonykor. „Egyvalami mindenhol ugyanolyan. A családok, legyenek Magyarországon vagy Angliában, karácsonykor igyekeznek együtt lenni.” Az iPad-mesekönyv multimédiás megoldásokkal teszi igazi interaktív élménnyé a mesét, amellett, hogy a szülők maguk is felolvashatják a kicsiknek, a felolvasás funkció bekapcsolásával egy hangoskönyvvé alakul a kiadvány. A mese és a hozzá tartozó animációs film tanulságait a gyerekek újraélhetik négy interaktív játékban. A hópelyheket kerülgetve kell összegyűjteniük az ajándékokat, segíteniük kell a gyertyagyújtásban, illetve feldíszíteni a karácsonyfát, és Lola után énekelhetik a Hull a pelyhest.
Az iPad-mesekönyv január elsejéig ünnepi kedvezménnyel, 1,59€-ért tölthető le az alábbi linkről:
SzifonJáték
Ismét SzifonJáték a Lolamesék - Jövős-menős karácsony-ért! Kaptunk 5db ajándék kódot, amit gyerekes családok között szeretnék kiosztani. Kedves apukák vagy anyukák, nem kell mást tennetek, csak fotózzátok le, ahogy a gyerkőc játszik az iPaddel, és már tiétek is lehet az egyik kód. A beérkezett képek között péntek este fogjuk kisorsolni az 5db kódot.
Egy újabb egyedi, de annál mókásabb fejlesztéssel rukkolt elő a Sanoma Budapest Zrt. A tegnap megjelent a Friend-o-meter egy nem mindennapi “horoszkóp” app. Mindenképp ajánljuk a letöltését, kellemes perceket tölthetünk el az alkalmazás használata közben.
Az új alkalmazással napi rendszerességgel ellenőrizheted, hogy az ismerőseiddel mennyire vagytok összhangban mentális, üzleti és érzelmi szempontok alapján, illetve hogy közülük kivel a legjobb az aznapi viszonyod. Mindezt természetesen meg is oszthatod a közösségi oldalakon vagy e-mailben, ahogy azt is, hogy mit üzennek neked és barátaidnak aznapra a csillagok. Az alkalmazás megmutatja a bioritmusod állását is, de akár azt is megnézheted, hogy a barátaid körében milyen százalékban fordulnak elő az egyes csillagjegyek. Megnézheted az egyes csillagjegyek általános jellemzőit, illetve azt, hogy melyik csillagjegy szülötteivel milyen a kapcsolatod. A naponta frissülő, személyre szabott tanácsok megmutatják, hogy miben vagy aznap a legerősebb, és segítenek eldönteni, mely döntéseket érdemes máskorra halasztani.
Hány százalékos összhangban vagy a barátaiddal adott napon összességében, illetve mentális, üzleti és lelki síkon?
Barátaid napi horoszkópja
Milyen a barátaiddal az aznapi kapcsolatod a csillagjegyeitek tükrében?
Az összes csillagjegy jellemzői és az adott csillagjegyhez tartozó barátaid
Csillagjegy statisztika: barátaid csillagjegy szerinti megoszlása
Napi horoszkóp
Bioritmus
Lelkiállapotod, mentális és fizikai állapotod százalékos értékelése
Személyre szabott tanácsok
Facebook, Twitter, iWiW, e-mail megosztás
Reklámmentes
A teljes funkcionalitáshoz csak a Pro verzióval juthatsz hozzá, mely mindössze 0,79-ért az alábbi linken érhető el: