dec 31
Tegnap a Skype frissítette az AppStore-os alkalmazását, az új képességek között pedig a legfontosabb, hogy 3G hálózaton is videótelefonálhatunk egy Skype accounton keresztül. Már előre felkészültem, hogy mekkora egy használhatatlan szolgáltatást rak le az asztalra a Skype - mint ahogy tette eddig az AppStore-ban -, de az eredmény ehhez képest meglepően tűrhető lett, persze attól még sokkal kevésbé alkalmas kommunikációra, mint a hagyományos telefonálás. A postagalambnál jobb.
A kép és a hang is sokszor akadozik, csúszik, a kép rossz minőségű (FaceTime-hoz képest), ismételgetni a mondatokat pedig egy idő után (5 másodperc) unalmas. Az előlapi kamerát ráadásul túlságosan belenyomja a pofánkba a program, kényelmesebb vízszintesen tartani a telefont, akkor beleférünk a képbe. Összességében értem, hogy a magyar (városi) le-feltöltsési sebességek esetében van értelme a 3G-s hálózatokra is kiterjeszteni a videótelefonálás intézményét, de úgy tűnik, nem a Skype lesz az, aki ezt tisztességesen meg is valósítja.
Nektek hogy jött be a frissítés?

feb 05
Apple az iPad SDK-val egyidőben az Apple az iPhone-os VoIP-hívásokat 3G-n is engedélyezte, így a hasonló szolgáltatásokat kínálók már múlt hét elején elkezdtek lecsapni a kínálkozó lehetőségre. Az AppStore-ban fontos, hogy első legyél, mert ha megfelelő szolgáltatást nyújtasz, nem fognak törölni a telefonról.
A Skype azonban az előző mondat első felét távolról sem érzi követendő példának, így a második felét célozta be. Állítólag.
Ugyanis egyáltalán nem egyértelmű a kiadott közleményből, hogy mégis miért nem frissült még mindig a Skype, miért nem képes 3G-s VoIP-hívásokra, ahogy arra sem, miért nem adtak még támogatást a Bluetooth headsetekhez, noha az az iPhone OS 3.0 óta lehetne, és miért nem használják az egy ideje már szintén működő push notificationt, ami az egyetlen módja, hogy a program futtatása nélkül tudj róla, ha éppen hívnak.
Noha még mindig alapvető funciók hiányára panaszkodnak a felhasználók - már ha vannak még -, a szövegben komoly fejlesztésekről beszélnek, amik elkészülését nem lehet napokban mérni. A legjobb elérhető hangminőséget kívánják nyújtani, hogy a 3G-s beszélgetés kristálytiszta, nadrágbavizelős élmény legyen. Ez a nézet nem új, az AppStore-ban 8 dolláros 3G-s VoIP alkalmazás is van, ők pedig pont a hangminőségre hivatkozva kérhetnek pénzt.
Ezenkívül a Skype vizsgálja a lehetőségeit az iPaden is, szeretnének azon is megjelenni, de a fent vázolt szolgáltatási színvonal erre nem biztos, hogy elég lesz. Egyelőre csak a neve van meg a Skype-nak, nem vagyok biztos például abban, hogy az Apple-related részleg nem ebből az egyetlen csávóból áll, akinek meg egész nap csak annyi a dolga, hogy fölényesen vigyorogjon.
