szept 28

Szándékos a hazai iPhone 4-hiány?

By mcs magyarország, t_mobile Hozzászólások kikapcsolva

Tudjuk, hogy mindig sokkal édesebb, ami nem lehet a miénk, és tudja ezt az Apple, meg a T-Mobile is. Sorbaállunk érte, ha úgy gondoljuk, hogy nem jut biztosan, beszélünk róla, várunk rá, mint a Mikulásra.

Vagy mint az iPhone-ra. A 3GS modell például hat hónapon keresztül hiánycikk volt Magyarországon, miközben közel két hónappal a világpremier után jelent meg, akkor volt tehát csak elég készülék a hazai raktárakban, amikor alig négy hónap volt hátra az iPhone 4 piacra dobásáig. És hiánycikk az új készülék is, a legtöbb boltban a kereskedés első napján elfogyott.

De nem az országban.

Néhány T-Pont üzlet ugyan sajnálkozva tárta szét a karját, amikor valaki szombaton, netán vasárnap iPhone után érdeklődött, de megjegyezték azt is, hogy hétfőn jön újabb szállítmány. 

Hétfő délután az volt a válasz, hogy jött ugyan néhány iPhone, de mind elfogyott. Érdemes kedden érdeklődni. 

Két lehetőség van: vagy nem is jön készülék, és a raktárakban is elfogyott a kezdőkészlet, vagy nagyon is van Magyarországon elég mobil, de azokat csak apránként szivárogtatják el a boltokig, hogy folyamatos legyen a hype.

Ezzel kapcsolatban egy néhány napja ide belinkelt videó jut eszembe. Amikor a fickó megkérdi, hogy van-e még EyePhone, és a válasz az, hogy talán még akad egy, az valami szenzációs:

szept 21

Kaptam egy titokzatos levelet, ahogy mondani szokták, név és cím a szerkesztőségben, amiből kiderül, hogy a Vodafone is készül valamire.

Kis alapozás: tegnap elsőként írtuk meg, hogy mikor és hol lesz az iPhone 4 hazai premierje - aki esetleg lemaradt a hírről, annak mondom, hogy most csütörtök este lesz a gyülekező az Aréna plázában (gondolom a korábbi helyszín, a szabadtéri várakozással egybekötött Mom park a szeptemberi hideg miatt nem jöhetett szóba), és éjféltől, azaz péntek 00:00-tól lehet megvenni a mobilt.

Csakhogy: a Vodafone minden valószínűség szerint még aznap, de néhány órával korábban bejelenti, hogy mikortól árulja az iPhone 4-et Magyarországon. Sem időpontot, sem semmilyen részletet nem sikerült megszerezni, az viszont biztosra vehető, hogy lesz valamilyen bejelentés a készülékről.

Maradjatok velünk, természetesen erről a hírről is elsőként számolunk be az Appleblogon, az angol királynő kedvenc híroldalán! 

aug 26

Noha iPhone-t nem kapunk a héten, a T-Mobile vigaszképp ingyenes magyar térképet ajánl a Navigon szoftveréhez. Íme a közlemény:

Az App Store-ban elérhető Navigon select T-Mobile Edition navigációs szoftvercsomag számos kényelmi funkcióval és a NAVTEQ térképgyártó legfrissebb magyarországi térképanyagával 2 évig ingyenesen használható és frissíthető.

 

A Navigon select T-Mobile Edition az iPhone beépített GPS-vevőjét használva Magyarországon segít a könnyebb tájékozódásban. A program számos hasznos funkciója révén autós, kerékpáros és gyalogos navigációra egyaránt alkalmas. Az autósokat a sávnavigáció és az autópálya-lehajtók grafikus megjelenítése, valamint a közelben lévő parkolóházakhoz való navigáció segíti. Emellett a Navigon program használatát az intelligens címkeresés, a „Vigyél haza” lehetőség, az automatikus átváltás állított és fektetett formátum között, a navigáció automatikus folytatása a hívás befejezését követően funkciók teszik egyszerűbbé. A felhasználó kényelmét szolgálja továbbá, hogy a Google keresési találatok megjeleníthetők a térképen, valamint lekérdezhető a célállomás és az útvonal mentén várható időjárás is.

 

A navigációs alkalmazás a T-Mobile akciós kedvezményeként 2011. június 30-ig ingyenesen tölthető le a magyarországi App Store-ból iPhone 3G és iPhone 3GS készülékekre (iOS 3-as verziótól felfelé).

aug 04

Szereti a magyar az iPhone-ját

By mcs iphone, magyarország, t_mobile Hozzászólások kikapcsolva

Ritka, hogy a hazai piacról bármilyen hivatalos statisztika megjelenjen, éppen ezért volt jó azt olvasni, hogy a T-Mobile 900 fő bevonásával felmérést végzett a hazai mobilozási szokásokról.

Elsősorban az okostelefonokra koncentráltak, leírták a statisztikai átlagot, majd mellé rakták az iPhone eredményeit, amik minden esetben kiemelkedőek: az Apple mobilját jobban szeretik, többet használják, gyakrabban ajánlják, mint általában a konkurenciáit.

Kiderült például, hogy a felhasználók 61 százaléka szokta győzködni ismerőseit arról, hogy azok is ugyanazt a készüléket vegyék, az iPhone-nál ez az arány 74 százalékos.

A T-Mobile ügyfelei naponta átlagosan 20 percet szoktak a neten tölteni mobiljukkal, de ha az Apple készülékét választják, 31 percre szakadnak ki a valóságból.

Az üzleti előfizetők platformfüggetlenül sok levelet küldenek, kilenc-tíz mail naponta, az iPhone ehhez csak egy levelet tesz hozzá

Érdekes, hogy miközben a júzerek 69 százaléka szinkronizálja csak a számítógéppel a készülékét, addig az iPhone-nál ez az arány 86 százalékos. Ebben az eredményben főleg az lep meg, hogy az iPhone-nál nem 100 százalékról van szó. Persze akkor is mindig megdöbbenek, amikor valamelyik ismerősöm addig bűvészkedik a készülékkel, amíg csak egy restore segíthet, és az utolsó pillanatban derül ki, hogy backupot sosem készített, minden adatának lőttek. Egyáltalán hogyan lehet használni az iPhone-t szinkronizálás nélkül?

Lényeg, hogy a magyarok elég ügyesen használják az okosmobilokat, és ha ez a készülék történetesen almás logóval kerül forgalomba, akkor még szívesebben veszik birtokba az online képességeket.

júl 22

Egyik olvasónk hívott azzal a hírrel, hogy a hazai szolgáltatónál kezdenek kifogyni az iPhone-készletekből. Eredetileg egy 3GS modell vásárlásán gondolkozott, a T-Mobile ügyfélszolgálatosa azonban kénytelen volt elkeseríteni őt: állítólag a készülékből egyáltalán nincs raktáron, kifogytak, és várhatóan jóideig nem is lesz elérhető a mobil. Olvasónk ekkor az iPhone 3G-ről kezdett el érdeklődni, illetve annak várható áráról: úgy gondolkozott, hogy az iPhone 4 bevezetésével a 3GS ára lejjebb, a 3G ára meg még lejjebb megy, amit elő is adott az ügyfélszolgálatosnak, aki megint csak elkeserítette őt: mint elmondta, a 3G iránt fokozottan növekszik az érdeklődés, ezért még némi áremelés is elképzelhető lesz a későbbiekben.

Szóval az iPhone 4 még nem érkezett meg, a 3GS már egy éve itt van, de most nem lehet kapni, a 3G ára meg emelkedni fog.

júl 19

Pletykákról azóta lehet hallani, hogy elkezdték árulni az Apple mobilját Magyarországon, most, közel 23 hónappal a premier után azonban még mindig csak annyit lehet állítani hivatalosan, hogy azt egyetlen szolgáltató, a T-Mobile értékesíti.

Ennek azonban ősszel várhatóan vége lesz. Biztos forrásból tudom ugyanis, hogy a Vodafone intenzív tárgyalásokat folytat az Apple-lel, aminek a kimenetele nem igazán kétséges: információim szerint az iPhone 4 mindenképp megjelenik a kínálatban, már csak a részletekben kell megegyeznie a két cégnek.

Egybevág ez azokkal a korábbi hírekkel, amik szerint a Vodafone Globalnál komolyan megütötte a bokáját az a szakember, aki két évvel ezelőtt próbált megegyezést kötni az Apple-lel, hiába. Bár a brit cég több országban is elkezdte forgalmazni a készüléket (ezért lehetséges, hogy a hazai alkalmazottak jelentős része iPhone-t használ), a T-Mobile ügyesebben tárgyalt, ezért nagyobbat szakított, több piacot szerzett meg magának. A szándék tehát megvolt, talán most lehetőséget is kap mellé a cég.

Konkrét dátumot még nem tudok, és természetesen a Vodafone hivatalosan nem kommentálta a hírt, de a forrásaim szerint még idén piacra dobják a készüléket, és megerősítheti az információt az is, hogy a szolgáltató péntek óta hivatalosan is árulja az iPhone 4-be való micro SIM-eket.

A Telenortól ugyan nem futott be semmilyen információ, de elég könnyű összerakni a mozaikdarabkákat: ha a hazai kizárólagosság megszűnik, elhárul annak is az akadálya, hogy a cég, amelyik más országokban szintén forgalmazza a mobilt, nálunk is előálljon egy csomaggal. Mivel a Telenor is elkezdi ősszel forgalmazni a micro SIM-eket, technikai akadálya nem lesz a bevezetésnek, és ahogy az a HWSW cikkéből is kiderül, a vállalat hazai vezetője szinte elismerte, hogy az iPhone 4 forgalmazására ők is készülnek. 

máj 03

Magyar nettel is használható az iPad

By mcs ipad, magyarország, t_mobile Hozzászólások kikapcsolva

Brékingszerű hír érkezett be vasárnap: a T-Mobile megkezdte a micro SIM-ek forgalmazását, szóval a legnagyobb magyar mobilszolgáltató felkészült az iPadek érkezésére.

Az Apple tabletje nem hagyományos SIM-kártyát, hanem annak kicsinyített mását használja, és mivel a készülékek szolgáltatófüggetlenek, semmi akadálya annak, hogy az Amerikából hazahozott iPadbe magyar netelőfizetést dugjunk.

Pontos részletek még nem ismertek, az mindenesetre biztos, hogy ha valaki meglévő kártyáját akarja lecserélni, annak fizetnie kell, meg hogy a T nem teketóriázott sokat: két nappal a 3G-s iPad megjelenése után már el is kezdte forgalmazni a belevaló SIM-et. Ennyi idő alatt még a FedEx sem szállítja Magyarországra a tabletet.

update: a kártyacsere négyezer forintba kerül.

feb 11

Indul az Appleblog-T-Mobile-nyereményjáték

By stevejobs nyereményjáték, t_mobile Hozzászólások kikapcsolva

Ahogy ígértük, keményen odataposunk, és útjára indítunk egy, a magyar blogoszférában szinte példátlanul nagyszerű sorsolást.

Az apropó: a közelmúltban volt kétéves az Appleblog, ennek örömére jelezte a T-Mobile, hogy szívesen beszállna egy nyereményjátékba valamilyen módon. Részleteket pár nappal későbbre ígértek. El is felejtkeztünk az ígéretről, amikor kiderült, hogy az Itbusiness szakmai zsűrije minket választott a 2009-es év blogjának, aztán pár órával a díjátadó után már hívott is minket a T-Mobile, és elárulta a részleteket: egy komolyabb ajándékkal kívánják megszponzorálni a beígért nyereményjátékot, tudta meg lapunk.

Elég hamar kiderült, hogy nem egy feltöltőkártyát vagy egy magentaszínű mangalicát akar felajánlani a cég, hanem egy 265 ezer forint értékű MacBookot, meg mellé egy 3G-s modemet, méghozzá kötöttségek, havidíjak nélkül. Aki tehát megnyeri a gépet, az szabad ember, azt kezd vele, amit akar, akár oda is adhatja ajándékba nekünk (not!).

Arra gondoltunk, hogy a különleges ajándékhoz különleges játékot indítunk, ezért utazásra hívunk titeket: a múlt öt postjában rejtettük el a megoldáshoz vezető kulcsokat, ezeket sorban végigjárva az utolsó írásban megtaláljátok a kérdést, és az emailcímet, amire el kell küldenetek a választ. Mindegyik postban találtok információt arra vonatkozóan, hogy merre kell továbbindulni, hogy a végén esélyetek legyen megnyerni a gépet.

Mostantól kezdve egy nap áll a rendelkezésetekre a válaszadásra, a játék lezárása után egy véletlenszám-generátor segítségével választjuk ki, hogy a beérkező emailek közül hányadik lesz a nyertes. Előre szólunk, hogy a nyeremény átvételénél fotót készítünk a szerencsésről, szóval csak olyan játsszon, aki névvel, arccal vállalja a sikert. Fontos továbbá, hogy mindenki csak egyszer válaszolhat. A válasszal együtt a játékosnak el kell küldenie nevét és születési dátumát is, amiket az átvételkor igazolnia kell, más személynek ugyanis nem adjuk oda az ajándékot. A nyeremény átadása Budapesten lesz, a nyertes vállalja, hogy személyesen veszi át egy később megadott címen az ajándékot. A szabályok betartását vasmarokkal fogjuk ellenőrizni, hogy mindenki egyelő esélyekkel játsszon.

Induljon tehát a kaland: az első kulcsot az Utazó iPhone-sorozatban rejtettük el egy óriási spriccparti árnyékában.
 

feb 09

iPhone-os játékot indít a T-Mobile

By mcs t_mobile Hozzászólások kikapcsolva

Van itt minden, ami érdekes lehet, App Store, iPhone, webkettő, a hazai mobilszolgáltató játéka ugyanis a Facebookon zajlik, és óriási előnyük van azoknak, akik ismerik az Apple mobilját. A történet a következő: a T-Mobile kirak egy képet az oldalára, amin egy rakás iPhone-os alkalmazás ikonja lesz látható. Nevek azonban nem lesznek az ikonok alatt, azokat nektek kell kitalálnotok. Aki felismer valamit, beírja a címet kommentben, és már részt is vesz a játékban. Több helyes válasz nagyobb nyerési esélyt jelent. A helyes megfejtők között egyéves MobilMe-előfizetést, vagy egy Sennheiser fülhallgatót sorsolnak ki.

Mi meg Ádámmal és a lányokkal lassan visszatérünk Zalakarosról az életbe, és szétcsapunk az Apple-pletykák között.

preload preload preload