szept 12

Az alábbi levelet szlaszlo küldte nekünk, aki láthatóan elég komolyan átalakította a telefonja kinézetét. De inkább át is adnánk a szót neki:

Sziasztok!

Mostanában mindig, csak a fikció megy az iPhone 5 körül, és a 4-esekről már alig esik szó, pedig azért az is elég erős vas… :) Másik kérdés, ami mostanában kevesebb hangot kapott a Cydia nyújtotta előnyök, és itt nem az Installous-on keresztüli letöltésekre gondolok, hanem a telefonban rejlő lehetőségek kiaknázására. Ezen felbuzdulva gondoltam, bemutatom, jelenleg az én kedvenc 4-esem miképpen lett módosítva, úgy is régen volt vendég blogger poszt… :)

Kezdjük a LockScreen-nél:

Ide 8 dolgot emelnék ki, amiből 6 látszik is a fenti képen:

  • téma: JADE HD , az utolsó frissítés óta ez ~ 110MB, viszont full téma (van benne 3 féle LS, 2 féle SB, módosított ikonok, jelző hangok, SB settings téma, Color Keyboard, status bar ikonok módosítása)
  • Camera Lock – feloldás mellé kiteszi a kamera ikont, így arra bökve egyből a fényképező indul el
  • Notifier+ - ahogy a képen is látszik, ikonokkal jelzi az elmulasztott eseményeket, testre szabható, hogy kis, vagy nagy ikonok legyenek, és ezeknek mi legyen a funkcionalitásuk (beállítható az is, hogy rájuk kattintva megnyitja azt az alkalmazást, viszont máshova nem tudunk lépni, csak, ha feloldjuk a telefont)
  • Logo Fix 4.2+ - ide úgy gondolom nem kell sok leírás, színes operátor lógó lesz a sima kiírás helyén a bal felső sarokban.
  • Colored Notification Badges - a kis értesítő buborékok színét lehet vele a pirosról másra módosítani, ami az én esetemben szürke lett, mert jobban illik a témámhoz, meg zavart már a piros… :)
  • Lockscreen Clock Hide - az órát és a dátumot távolítja el, témák használatánál ez hasznos lehet
  • iGotYa – ez a 7. amit mondtam, hogy nem látszik: ha jelkód zárral látjuk el a készüléket, akkor be lehet kalibrálni az iGotYa-t, hogy amennyiben rossz jelkód zárat üt be valaki, akkor az előlapi kamerával észrevétlenül csinál egy képet, és az előre megadott e-mail címünkre elküldi a képet az aktuális GPS-pozícióval társítva, ahol a helytelen próbálkozás volt. Úgy gondolom, ez a Find my iPhone programmal tökéletesen használható, ha elhagynánk szeretett készülékünket, mert így képet is tudunk mutatni a rendőrségen, hogy ki volt, aki próbálkozott használni is…
  • AndroidLock XT – ez a 8. ami jelenleg nincsen aktiválva a telefonomon, elég hasznos is alkalmazás, az androidos mintára a 3*3-as négyzetrácsos feloldás, de a pöttyök teljesen eltüntethetőek, így igencsak megnehezíthető a készülék feloldása…

És akkor el is érkeztünk a Spotlight-hoz, meg a Springboard-hoz.

Kezdetnek a Spotlight keresőmet mutatnám meg, ahol a háttéren van a hangsúly, ide a PerPage alkalmazással a HTC Weather Animated lett beállítva, ami egy HTC design-os óra, időjárás alkalmazás, láthatjuk a napi és a heti várható időjárás jelentést is, bár ehhez T-Pot kell, hogy kalibrálni lehessen a várost.

Ezen kívül 2 oldalon található a Springboard-om, köszönhetően az Infinifolders alkalmazásnak, ami a gyári, 12 ikonra limitált méretet végtelenre növeli, amit egy mappába tenni tudunk.

 

Hívás:

  • AddCallHistory – megszállottaknak, üldözési mániásaknak, vagy csak úgy heccből… A lényeg, hogy előzményeket hozhatunk létre, megadhatjuk, hogy milyen név jelenjen meg, kimenő hívás, nem fogadott hívás, vagy bejövő hívás legyen a típusa, és hány perc, hány másodpercig tartott
  • Call Delete - gyanítom, mindannyian voltunk már abban a cipőben, hogy volt olyan hívásunk, amit nem akartunk, hogy otthon a párunk lásson, de ezt csak úgy tudtuk törölni, ha a teljes előzményt törültük, na erre nyújt megoldást ez az app, nem tesz ki kuka, vagy szerkeszt ikont, egyszerűen a kiválasztott eseménynél a szokásos jobbra való húzással jelenik meg a Törlés gomb.
  • CallLock - beszélgetés közben a POWER gombbal billentyűzárat tehetünk a telefonunkra, így kivédhető a közelségérzékelő esetleges hibája, mert lockscreen-en nem tudjuk bekapcsolni a fülünkkel véletlen a némítást vagy a hívástartást. Beállítható, hogy automatikusan bekapcsoljon, de az is, hogy csak manuálisan aktiváljuk.
  • Copic – telefonkönyvünkben a kontaktok mellé kis képeket rendelhetünk, ezt például a kedvenceknél, előzményeknél és a kontaktoknál is megjeleníti
  • iCallAnnounce - a kedvenc alkalmazásom, amikor bejövő hívás van, akkor magyarul bemondja a hívó nevét, vagy ha nincsen elmentve a szám, akkor a számot, és nem idegesítő gépiesen, hanem meglepően szépen magyarul, headset esetén hibátlan, nem kell előtúrni a telefont, hogy lássuk, ki az, és hogy akarunk-e vele beszélni
  • Call Counter 3 - a statisztikák szerelmeseinek, kördiagram, sávdiagramban jeleníti meg a hívásadatainkat, kimenő, bejövő, időpont, név alapján szűrések beállíthatóak
  • iBlacklist - feketelista alkalmazás iPhone-ra, beállítható, kitől fogadunk, vagy nem fogadunk SMS-t, hívást, MMS-t, FaceTime-ot
  • MobileLog - a híváslistánk előzményeit láthatjuk, csoportosítva, külön-külön, de jóval nagyobb mennyiségben, mint amennyit gyárilag megjelenít a telefon

Üzenetkezelés:

  • BiteSMS – gondolom senkinek nem kell bemutatni, a gyári SMS appnál sokkal összetettebb, testre szabhatóbb alkalmazás, réges-régen én még ezért adtam a fejemet a jailbrake-re
  • Action Menu / Action menu Plus Pack – a másolás, beillesztés lehetőségeit emeli egy magasabb szintre
  • aTimeTool – időzíteni tudjuk vele SMS-ek elküldését, vagy app-ok megnyitását, hasznos kis program
  • iPhoneDelivery – SMS kézbesítési értesítő BiteSMS-hez, akár teljes képernyős értesítés is beállítható
  • Photomail – e-mail írásakot kapunk egy „+” jelet amire kattintva képeket tudunk beilleszteni a levelünkbe
  • SMS Counter 3 – a statisztikák szerelmeseinek, kördiagram, sávdiagramban jeleníti meg az SMS adatainkat, kimenő, bejövő, időpont, név alapján szűrések beállíthatóak

Rendszer:

  • Data Counter – a statisztikák szerelmeseinek, napi szintre visszabontva látható az adatforgalmunk
  • Gridlock – az ikonok bárhova helyezhetőek a springboardon
  • Multitasking Time 2 – amikor a multitasking részt előhívjuk, oda is be lehet az órát, akku %-ot állítani
  • SBsettings – úgy gondolom ezt sem kell senkinek sem bemutatni, alap alkalmazás az iPhone-on, kép látható róla
  • UnlimTones – aki az Audiko.net oldalat használta már csengőhang letöltésre, annak ismerős lehet ez az alkalmazás, hiszen ez a mobilos változata, és a letöltött csengőhangot alapból beteszi a gyáriak közé
  • Winterboard – ez is mindenki által ismert alkalmazás, ami a témák megjelenítéséért felelelős
  • 3G Unrestrictor – szintén ismert alkalmazás, elhiteti a telefonunkkal, hogy WiFi hálózaton van, így még az App Store-ból is le lehet tölteni a 20MB-nál nagyobb file-okat, bár itt az adatforgalomra érdemes ügyelni

Nagy vonalakban ezeket szerettem volna bemutatni, amiket én használok, és tényleg csak Cydiás alkalmazás, nem pedig feltört, Installousban is elérhető app. Biztos vagyok benne, hogy mindenki talál köztük olyat, amit szívesen használna, és remélem, inspirál másokat is, hogy megosszák Ők is, hogy milyen programok vannak a telefonjukon… :)



Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Vendég blogger: Cydia, én ezért szeretlek by admin
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

máj 12

Az alábbi cikket b3nk3 küldte, és úgy gondoljuk, sokak számára érdekes, mások számára meg még hasznos is lehet, hogy egy jó ötlettel mi mindenre lehet használni egy almás kütyüt az alapfunkcióin túl.

***

Sziasztok!

A következő app azoknak lesz hasznos, akik rendelkeznek digitális tükörreflexes kamerával és iKészülékkel (iPhone-iPod, iPad-en tesztelni kellene). Nekem egy iPhone 3G-m van 4.2.1-es szoftverrel, ezen tökéletesen fut az app. A fényképezőn és a szifonon kívül szükség van még egy infra adóra is. Ezt házibarkács megoldással kell készítenünk, mivel készen nem árulják, de nem nagy ördöngősség, senkinek, a cikk alján megtaláljátok hozzáa leírás és a linkeket.

Telepítés után a beállításokba bekerül alulra, ahol ki kell választanunk, hogy milyen márkájú géppel rendelkezünk. Jelenleg 4 nagy márkát támogat a szoftver (Nikon, Canon, Pentax, Sony), de a fejlesztők további bővítést ígérnek. Specifikációk és tesztelt eszközök, angol nyelven, a link alatt http://www.dslrbot.com/specifications/.

Ha kiválasztottuk a márkát, nincs más dolgunk, mint elindítani az appot és a gépünket távirányító módba (de hülyén hangzik) kapcsolni. Indulás után a következő kép fogad:

Shoot: ezen a felületen egyszerű infrás távirányítóként működik, Shoot gombra nyomva exponál. Továbbá ezen a felületen kapcsolhatjuk be a GPS logolást, melyet kimentve később a képekhez rögzíthetünk.

Long exposure: vagyis hosszú záridő, a gépet zársebességét Bulb-ra (Nikonnál távirányító módban Time) állítjuk, majd a programban megadjuk az időt, és rányomunk a start gombra, ekkor megkezdi az exponálást, majd az előre beállított idő elteltével befejezi. Lehetőség van hoszú záridejű Time-Lapse készítésére is, itt a Repeat menünél kézzel beírhatjuk, hogy hány kép készüljön, a Delay-nél pedig megadhatjuk, hogy 2 exponálás között mennyi idő teljen el, ez az aktuálisan beállított időegységtől függ (Sec, Min, Hour)

Time Lapse: “időmúlás”. Fentebb már érintőlegesen beszéltem róla, ezzel a technikával képekből összefűzött videókat készítenek, melyet gyorsítva játszanak le, de leírás helyett egy gyönyörű videót linkelnék:

A csodálatból visszatérve ismertetem a beállítási lehetőségeket. Itt be tudjuk állítani, hogy a gép hány képet készítsen, illetve mennyi idő teljen el két kép lövése között. Két kép elkészülte között érdemes 4-5s időt hagyni a gépnek. Van egy Rapid Fire nevezetű beállításunk is, mint ahogy neve is mutatja, semmi mást nem tesz, csak folyamatosan küldi a jelet a gépnek, ami veszettül exponál.

HDR: ezt nem beszélném túl, még fejlesztési fázisban van, a videó mutatja, hogyan is kellene működnie. Nekem nem így muzsikált :)

Movie: A Movie módnál listában jelennek meg a felvételek, amiknek nevet is adhatsz. Mindegyik felvételnél ott van, hogy mikor készült, és milyen hosszú.

Az app 4.99$ az App Store-ban.

IR adó elkészítése

Szükséges alkatrészek:

-2db 940 nm-es IR adó led (méret nem lényeg, beszerezhetőek elektrotechnikával foglalkozó boltokban, BP-en pl Lomex a Lehelen.)
-1db 3.5mm-es jack dugó(szintén nincs nagy elvárás, rossz füles vége teljesen megfelel, vagy vehetsz újat is a fentebb említett boltokban)
-forrasztó páka
-forrasztó ón

Elkészítés menete:

Jól megnézed a 2 lededet és a pozitív-negatív lábait egymással ellentétesen forrasztod, majd ezután a megblankolt jack zsinór egyik kábelét az egyik, a másik kábelét a másik lábához forrasztod, a földelést összesodrod és elszigeteled a lábaktól. az egészet betekered szigetelőszalaggal és meg is vagy.

Angol leírás Az iPhone Guru-tól: http://goo.gl/10hnj .

Üdv: b3nk3



Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
DSLR.bot for iOS – avagy infrás kioldó a Szifonodból! by admin
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

ápr 01

Vendég Blogger: Death Rally teszt – Mobilize.hu

By Mobilize vendeg-blogger Hozzászólások kikapcsolva

Kevés iOS-játékot előzött meg akkora felhajtás, mint a Death Rally-t: a Remedy nem bízott semmit a véletlenre, és a megjelenés előtt több mint fél évvel elkezdték csepegtetni az információkat és a roppant látványos képeket a játékról, melyben egy poszt-apokaliptikus, ultra-erőszakos versenyen vehetünk részt többedmagunkkal. Most végre megérkezett a játék, és nem is okozott csalódást – igaz, azért ez sem sikerült tökéletesre.

Mint ahogy az a képekről is látszik, egy csodaszépen kidolgozott játékkal van dolgunk, melyben az autókra szerelt fegyverek segítségével takaríthatjuk el ellenfeleinket az útból – ám vigyáznunk kell, hiszen a mögöttünk haladók pontosan ugyanígy szeretnének minket is az elmúlásba taszajtani. A Remedy-s srácok tényleg nem fogták vissza magukat, fantasztikus látványvilágot teremtettek: a környezet aprólékosan megmunkált, a textúrák (megfelelő készülék esetén) tűélesek, az effektek pedig igazán látványosak, főként a robbanások mutatnak fantasztikusan. Mindez mit sem érne, ha az atmoszféra nem lenne rendben, ám szerencsére az is a helyén van – bár sztoriból túl sok nincs, valahogy az egész játékot áthatja a jellegzetes poszt-apokailptikus, kicsit Mad Max-es hangulat. A hangokkal már nem voltunk ennyire megelégedve, s a zene egyenesen rettenetes: monoton, cseppet sem emlékezetes, s még akkor sem pörög fel, amikor pontosan ez lenne a szerepe.

A játékmenet pofonegyszerű: szép sorban kell egyre nehezedő versenyeket teljesítenünk, hogy az azokon elért pénzből fejlesszük járgányunkat, illetve egyre híresebbek legyünk eme képzeletbeli világban. Idővel új fegyvereket, tartozékokat és autókat kapunk, ám ezeket – más játékokkal ellentétben – nem pénzből, hanem a versenyek során összedett alkatrészekből kapjuk meg. Szerencsére ez nem holmi gyűjthető erőforrás, hanem szimpla “kirakósdi” – hiszen mindegyik kocsinak és rendszabályozó eszköznek külön-külön összetevői vannak – ha pedig elérjük a meghatározott számot valamelyikből, az áhított cucc egyből a miénk is lesz. Minden futam után a garázsunkba kerülünk, ahol az aktuális csörtéből szerzett zsetont elkölthetjük masinánk javítására, illetve annak sebességének, páncélzatának, kezességének illetve fegyverzetének fejlesztésére.

Állandó vesszőparipánk, hogy minden iOS-játéknál igen sarkalatos pont a kezelés – ez pedig sajnos itt nem sikerült tökéletesre. A vezetést és a lövöldözést külön-külön virtuális joy teszi lehetővé, ám a beépített, végtelen lőszerrel rendelkező fedélzeti gépágyúnk automatikusan tüzel, ha célpontot lát. Már ez is tud zavaró lenni, mikor egy általunk áhított ládát akarunk kasztninkkal széttörni, ám a “babvető” folyamatosan arrébb taszigálja azt magától – a nagyobbik probléma azonban nem ez, hanem az autó helyes irányítása. Míg a Reckless Racing hasonló kameranézetből simán meg tudott valósítani a remek kezelhetőséget, ez valahogy nem jött össze a Death Rally-nak: az autók furcsán reagálnak az éles kanyarokra, s mivel “nem jut ujjunk” gázra és a fékre, ezen műveleteket is az analóg karral kell megtennünk. Ez viszonylag kényelmetlen tud lenni eleinte, ám garantálom, hogy mindenki gyorsan bele fog jönni, s pár kör után már élvezettel szedi atomjaira a mit sem sejtő ellenfeleket.

Kissé fájó pont, hogy mindössze öt autó és hatféle fegyver áll rendelkezésünkre, és a pályaválaszték sem túl nagy – kis kárpótlás viszont, hogy a játék pont kellően nehéz, így még annak ellenére sem fogunk gyorsan végigszaladni rajta, hogy nincs rogyásig megpakolva tartalommal. Apróbb hibái ellenére elmondható, hogy a Death Rally egy fantasztikusan eltalált iOS-app lett, mely bár eleinte kicsit körülményesen irányítható, és egy idő után kevéssé változatos, mindenképp megéri a pénzét: ennél szebb grafikát aligha láthatunk a mostani generációs almás készülékeken, s a lövöldözéssel egybekötött versengés igazi adrenalin-pumpa. Remek móka, melyet borsos ára ellenére is bátran ajánlunk mindenkinek, aki egy kicsit is szeret játszani kedvenc kütyüjén!

Grafika: 10/10
Játszhatóság: 6/10
Hangok: 7/10
Hangulat: 9/10

A tesztet a Mobilize.hu jóvoltából olvashatjátok a Szifon.com hasábjain!



Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Vendég Blogger: Death Rally teszt – Mobilize.hu by Mobilize
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

márc 29

iOS játékok – 2011. március

By admin játék, vendeg-blogger Hozzászólások kikapcsolva

Death Rally

A Remendy elkészítette első sikerjátékai egyikének remake változatát. A játék célja megnyerni a versenyeket bármi áron. A játékosok különféle fegyvereket aggathatnak a járművekre, így nem biztos, hogy a leggyorsabb versenyző be fog érni a célba. A fegyvereket a játék folyamán fejleszthetjük, nitrót vehetünk  a jobb gyorsulás érdekében, és páncélunkat is fejleszthetjük. A játék elején a rangsor végéről kell magunkat felküzdeni.  A versenyek után kapott észpénzt tehát lesz mire költeni, főleg, hogy a verseny alatt szerzett sérüléseket is ki kell javítani. A pályán különféle powerupok vannak szétszórva, így a játék sokkal inkább szól a harcról, mint a versenyről.

death rally screen.jpg

A játék megjelenése rendkívül jó, részletes és reális. A lángok szépek, jól kihasználja az iPad grafikus képességeit. A Death Rally támogatja a Game Centert. A fejlesztők 4-5 órányi intenzív játékra tervezték az appot, amit ingyenes frissítésekkel kívánnak életben tartani, így a játék megjelenése után 6-7 héttel új térképeket és extra elemeket kapunk.

A hivatalos megjelenési dátum és ár egyenlőre nem ismert.

Real Racing 2

A Real Racing első változatát iPhone-ra készítette el a Firmint. Az új változatot iPad 2-re optimalizálták a programozók. A 18 hónapos fejlesztés alatt 2 millió dollárt költöttek a projektre.

A Real Racing 2 HD támogatja az iPad 2 HDMI kimenetét 1080p felbontással. A Firemint realisztikus autóversenye 30 autót  és 15 helyszínt vonultat fel multiplayer támogatással.

Az iPad 2-t HDMI kábellel csatlakoztathatjuk külső kijelzőhöz. A játék nem felskálázott képpel dolgozik, valódi FullHD felbontással dolgozik 30 fps mellett – állítja a Firemint. A videón látható tech demóban nem az iPad kijelzője tükröződik, hiszen azon nem az autókat, hanem a verseny térképét láthatjuk.

Final Fantasy III


A Square Enix kiadta a Final Fantasy III iPhone és iPod touch változatát. Az iPad változat csak áprilisban fog megérkezni.

A játék most 21 éves. Elsőként Japánban adták ki 1990-ben, majd 2006-ban Nintendo DS eszközre is megjelent. Utóbbihoz képest az iOS változat sokkal szebb 3D-t ígér, pörgősebb a játékmenet és egyszerűbb az irányítás, új vizuális dizájnt kapunk és a grafika kompatibilis a Retina Kijelzővel szerelt iPhone 4 és iPos touch 4G készülékekkel.

A játék 15.99 dollárba kerül, ami soknak mondható a többi iOS játékhoz képest, de a felhasználók tapasztalatai szerint a játék megéri az árát.

Forrás: macportal.hu

Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
iOS játékok – 2011. március by admin
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

márc 28

Egy érdekes történetet szeretnék leírni mindenkinek, amely nem az USA egy soha nem hallott városkájában történt, hanem itt Magyarországon.

Egyik kedden kora délután egy kedves barátom hívott fel, hogy eltűnt az iPhone 4-ese és Mobile Me-n próbáljak ránézni, merre járhat a készülék. Sajnos addigra ki volt kapcsolva és nem láttunk semmit, de bejelentkezve maradtam és kb. 1 óra múlva láttam, hogy a Gödöllőn eltűnt készülék Veresegyházán van. Gyorsan szóltam is ismerősömnek, hogy induljon oda és közben még egy veresegyházi barátot is próbáltam értesíteni, de sajnos nem értem el. A jel a tó partján mutatta az utolsó pozíciót, de sajnos mire odaértek, már 12 perce nem volt friss jel. Másik böngészőben próbáltam az ismerős gyerekének a készüléket nézni Mobile Me-n, hogy a lehető legjobban meghatározhassam, merre kell haladniuk!

Közben a rendőrséget is kihívtuk, meg is érkezett a járőr és felvette az adatokat, de sajnos lecsúsztunk az elkövetőről. Maradtam online és kb. 1,5 óra múlva újra jelet fogtam már Gödöllőn, sajnos csak cellainformáció alapján, bár csak néhány ház jöhetett szóba.

Ismerőst gyorsan a megfelelő helyre navigáltam, de a leginkább gyanús ház sem jött be. Bement személyesen is, próbált a környéken körülnézni, de semmi. Maradtam online…

Kb. 1 óra múlva gyenge cellainformáció alapján megjelölt a rendszer egy utcát, 2 embert is mozgosítottunk, de sajnos nem találtunk semmit a kiérkezéskor. Nem adtuk fel, maradtam online…

Kb. 2 óra múlva felvillant GPS alapon a meghatározás egy háznál. Megörültem, gyors behívtam ismerős másik készülékét, elkezdtem navigálni, már fordul be az utcába mikor mondja, hogy egy szám hívja, mindjárt visszahív… Pár perc múlva csörög a telefon, hogy a lánya osztálytársának apukája hívta: a fia talált egy iPhone-t ma és kiderült, hogy ismerősé a készülék, náluk van! Erre ismerősöm: – Itt állok a házatoknál! :D

Mivel a fiú többször is látta aznap a tulajdonost és a készülékben ismerős nevek is voltak, így a nap végére kiderült, hogy kié a készülék. Így nem egy bűnözőt kergettünk egész nap, hanem egy 11 éves fiút, aki fél napot a szüleivel ment a rokonokhoz.

Tanulság: érdemes az Apple által nyújtott Mobile Me szolgáltatást igénybe venni. Ez a történet amúgy is szerencsésen zárult volna, de ha rossz kezekben kötött volna ki a készülék, akkor is lett volna lehetőség a nyomára bukkanni.

Ha valaki nem értene a Mobile Me Find my iPhone szolgáltatásához, akkor az iSzervizPont-ba behozva a készüléket, segítünk azt beállítani.



Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Vendég blogger: Find my iPhone, Magyarországon by admin
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

márc 23

Nincs kétségünk afelől, hogy a Rainbow Six-szériát senkinek sem kell bemutatnunk: az 1998 óta futó sorozat szinte minden létező platformon tiszteletét tette már, kezdve az asztali számítógépektől a konzolokon át egészen a hordozható játékgépekig. Az iOS, azaz az iPhone-ok, az iPod Touch-ok, illetve az iPadek eddig kimaradtak a szórásból, ennek a szegregációnak azonban most vége – öt és fél euró ellenében ugyanis már ezen készülékek tulajdonosai is részt vehetnek a terrorelhárító egység küldetéseiben.

Mint ahogy azt a széria esetében megszokhattuk, a Rainbow Six: Shadow Vanguard is egy taktikai elemekkel megfűszerezett lövölde, melyben egy háromfős csapatot kommandírozhatunk 11 küldetésen át. A játék jellegéből adódóan a John Rambótól ellesett harcmodor itt nagyjából semmire sem lesz elég, hiszen elég csupán pár golyó, hogy hősünk holtan rogyjon össze – bizony alaposan meg kell terveznünk a hadműveleteinket, és szobáról szobára kell megtisztítanunk az épületeket a rosszfiúktól. Természetsen társaink is aktívan részt vesznek majd a cselekményben, nem csupán dísznek jönnek velünk: egyikük a felderítésben, másikuk a robbanóanyagok hathatós használatában jeleskedik.

A játék grafikailag szépnek mondható, ám ugyanazt az ezerszer látott grafikai motort használja, mint nagyjából az összes többi Gameloft-játék – emiatt pedig valahogy az egész olyan, mintha már láttuk volna valahol. A terep valahogy nagyon steril, és bár a textúrák, a modellek és az effektek is nagyon szépen mutatnak, az egészből valahogy elmarad a “wow-faktor” – kár érte, hiszen az előzetes videók jól mutattak. A karakterek animációival is akadnak gondok, de ez megint az ezerszer használt engine sajátossága – és bár tudjuk, hogy a Gameloft bizonyára dollárszázezreket ölt bele kifejlesztésébe, lehet, hogy így 2011-ben már illene valami újjal előrukkolniuk.

A játékmenet egyébként nem különösebben újszerű azt leszámítva, hogy két társunkat megkérhetjük különböző feladatokra, illetve aktívan használhatjuk a fedezékeket is. Ha úgy döntünk, hogy valami mögé elbújunk, a kamera harmadik személy-nézetre vált, nagyon helyesen – így pedig bátran apríthatjuk a rosszarcúakat a sarok mögül kihajolva. Bár sokan előzetesen úgy gondolták, hogy a játék fő erősség a többjátékos co-op mód lesz majd, a fejlesztőknek sikerült eszméletlenül elbaltázniuk azt: nem lehet semmiféle kommunikációt létesíteni a másik játékossal, nemhogy szóban, de még írásban is – így ha valakitől esetleg hallótávolságon kívül lennénk, esélyünk sincs okos, összehangolt akciókat véghezvinni.

Hibái ellenére egy élvezhető, viszonylag szép és meglepően hosszú játékot dobott ki magából a Gameloft app-gyártó gépezete, mely távolról sem tökéletes, és talán pár hónap múlva nem is emlékszünk majd rá, arra azonban tökéletes, hogy ilyen esős, kora-tavaszi estéken elüssünk vele egy-két órácskát. Hogy ez megér-e nektek 5,49 eurót, azt már nektek kell eldöntenetek – mi azt javasolnánk, hogy várjatok pár hónapot, míg az ár a felére csökken.

A teszt a Mobilize.hu portál jóvoltából olvasható a Szifon.com hasábjain!



Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Vendég Blogger – Rainbow Six: Shadow Vanguard teszt by Mobilize
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

márc 22

Balla Vivienne divatfotós egy nemzetközi és  hazai viszonylatban sem elterjedt újdonsággal állt elő: saját IPhone és IPad alkalmazást fejlesztett, ami elsőre átment az Apple minőség-ellenőrzésén, így ingyenesen letölthető az iTunes App Store-ból. Az alkalmazással a hazai ás a nemzetközi sajtó is foglalkozott szép számban, sikerét mutatja az is, hogy január óta 1200-an töltötték le. Egyedülálló abban, hogy fotós appot adjon ki, no meg abban is, hogy ilyen ötletesen kihasználja a technikát a promóra.

A cikk tovább folytatódik a spottr.hu-n!

 

Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Magyar divatfotós alkalmazása az App Store-ban by admin
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

feb 26

Magyar teszt: Új Macbook Pro

By admin szifon.com, vendeg-blogger Hozzászólások kikapcsolva

Partnerünk, a Stylebolt.com nem volt rest, a tegnapi nap folyamán már tesztelte is a legkisebb 13″ MacBook Pro-t. A tesztet érdemes megnézni – saját véleményem, hogy tényleg számít az új processzor. Aki most szeretne MacBook Pro-t venni, annak ez kiváló választás. Az új csatlakozó engem nem izgatott fel, az akkumulátor idő ugye 10-ről 7-re csökkent, de ez már valós. Részemről a 2010-es modellt egyelőre nem váltom le.

Magyar árak erre: stylebolt.com



Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Magyar teszt: Új Macbook Pro by admin
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

feb 12

H2CO3 kollégától kaptuk a következő “szösszenetet”, amiből azt tudhatjátok meg, hogy mik kellenek ahhoz, hogy OSX helyett linux alatt tudjatok iOS-alkalmazásokat fejleszteni. Figyelem: itt most igazi, száraz leírás következik.

***

0. DISCLAIMER

Az alábbi leírást legjobb tudásom szerint állítottam össze. Ennek ellenére, lehet, hogy valami hibás, a Te számítógépeden valami máshogy van, vagy csak elírtam valamit. Emiatt, kérlek, csak saját felelősségedre kövesd az itt leírtakat. Bár – tudomásom szerint – semmi illegális nincs ebben a cikkben, a jailbreak miatt elveszik a garanciád! Éppen ezért az itt leírtakból eredő közvetlen vagy közvetett (anyagi, jogi, netán egészségügyi :D ) károkért SEMMILYEN FELELŐSSÉGET NEM VÁLLALOK. Egyébként nem valószínű, hogy akár a legkisebb kár is keletkezne, sem a szifonodban/iPod-odban/iPad-edben/AppleTV-dben, sem a számítógépedben, szóval csak bátran! ;-)

Ha terjeszted a cikkemet, azt örömmel veszem, csak kérlek, nevezz meg engem, mint eredeti szerzőt! Ha kiegészíteni-, javítani-, vagy bármilyen egylb módosítanivalót találsz az írásomban, akkor [kulturált formában] jelezd itt, a kommentek közt, nekem e-mailben, vagy akár javítsd ki Te magad, és az én említésemmel, s saját (ál)neveddel is ellátva tedd ki a saját honlapodra! Köszi szépen! :-)

I. PREFACE

Miről is lesz itt szó?

Aki rendesen figyelt az oldalon :D , az tudhatja, hogy szeretem kihasználni kedvenc okostelefonom képességeit. Természetesen azt sem tartottam fair play-nek, hogy az iKészülékekre való fejlesztés, saját programok írása csak Mac-en lehetséges. Erre két év (mivelhogy ennyi ideje vagyok lelkes iPhone felhasználó, és immár fejlesztőjelölt) alatt találtam pár megkerülési módszert (pl. webalkalmazások felruházása speciális képességekkel), de egyik sem volt az igazi. Azonban a nyáron megtaláltam a legjobb lehetőséget. Mivel akkoriban nem akartam Hackintosh-sal szenvedni (igaz, ez mára megváltozott, de a Linux még mindig közelebb áll a szívemhez), megpróbáltam magamnak elkészíteni az opensource toolchaint. Ha nem tudsz programozni, és gyengék az idegeid, ne olvass tovább! :D (persze, mindenki nyugodtan olvasson, az érdeklődőknek általában kedvük támad az ilyesmihez. Elég nehéz dolog az itt leírt folyamat – -de nem Nektek! Nagyjából féléves tapasztalatomat gyűjtöttem össze itt, ebben a posztban azért, mert én elég sokat szenvedtem az itt leírt dolgokkal, és szeretném, ha ezt másoknak nem kellene végigjárniuk!)

Némi magyarázat

Anno az Apple a 70-es években volt annyira rafinált, hogy ráérezzen: a jövő nem a Windows alapú platformoké. Ez eyébként a lelkes számítógép-használók és -értők körében majdnem teljesen be is jött. Ezért az egyik népszerű Unixot választotta a Mac OS, így később az iOS alapjául: ez a BSD (Berkeley Software Distribution, egy egyetemi projektként induló, nyílt forráskódú operációs rendszer) volt.

Mint holmi Unix-leszármazott, a BSD is erősen nyílt forráskódú történelmet tudhatott (már ekkorra) a háta mögött. A rá történő programozáshoz – melynek de facto szabványa már akkor is a C nyelv volt – , a GCC compilert használták (ez a program a GNU project által a mai napig fejlesztett, igen népszerű C fordító). Ez a mai napig megmaradt: csakúgy, mint Linuxon és Mac-en, az iOS platformon is a GCC az úr.

Hála Istennek, a GCC nemcsak nyílt forrású, de a GNU GPL licensz alatt is kerül kiadásra. Ezért az Apple-nek az iOS fejlesztőeszközök készítésekor – a licenszben foglaltak miatt – közzé kellett tenni a GCC módosított forrását (egyébiránt ezt az Apple fejlesztőcsapata többször “elfelejtette” megtenni, és igencsak fogvicsorgatva pótolta ezen mulasztásait, amikor Jay “Saurik” Freeman, oldalán a törvénnyel, erre szólította fel (!)). Ezeket a tényeket felhasználva egy pár ügyes hacker (közöttük pl. az iPhone Dev-Team tagja is) összeállítottak egy “kis” szkriptet ahhoz, hogy mindenki magának otthon lefordíthassa az iOS fejlesztőeszközök lényegi részét. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy Mac nélkül is lesz Interface Builder meg Xcode kényelmes kódszerkesztővel, de teljes értékű programokat tudunk írni az iPhone-ra (is). [Szerény véleményem szerint egyébként sokkal jobb (NEM kényelmesebb!), főleg a kezdő fejlesztőknek, először Interface Builder és Xcode nélkül dolgozniuk. (Ezek az eszközök a kényelemért cserébe azt veszik el, ami az egyik legfontosabb: elrejtik, hogy mi megy a "motorházető alatt". A fejlesztő ilyenkor javarészt nem tudja, hogy milyen kód, meg más egyéb fájlok generálódnak a grafikus felület összeollózásakor, nem látja egyből, hogy milyen beállításokkal fut a compiler, stb. Emiatt a későbbi tanulási folyamatban nehezebb lehet megértenie, hogy hogyan kerülhet egy kép az alkalmazásba, mikor nem húztuk bele, és ezzel párhuzamosan nem tudja, hogy mit csinál az UIImageView setImage metódusa.) Ennek ellenére pl. a szintaxiskiemelés nagyon hasznos és kényelmes lehetőség, ezért én a GNOME asztali környezet GEdit nevű egyszerű szövegszerkesztőjét használom a programírásra.]

Előfeltételek

1.) Programozás és nyelvek. Valamilyen szinten értened kell a C-alapú nylevekhez. A C és Objective-C középszintű ismerete elengedhetetlen, de nem árt némi C++-tudás sem (a runtime jellege miatt a nagy számítási igényű programok Objective-C nyelven írva jelentősen lassabban futnak, mint C++-ban lekódolva). Ha nem ismered ezeket a nyelveket, de már valamilyen programozási nyelvet/szkriptnyelvet (pl. JavaScript, Python) használtál, akkor érdemes egy rövid kis tutorialt/referenciát keresned az Interneten. Ha beszélsz angolul (ami a hibaüzenetek megértése végett amúgy is ajánlott), akkor érdemesebb angol nyelvű írások után kutatnod, mivel a magyar szakirodalom kissé hiányosabb az angol nyelvűhöz képest). Mivel ezután majdnem mindent (a feljesztői környezet elkészítését, iPhone programok lefordítását stb.) a terminálból (ez a Unix-szerű rendszerek parancssor-megfelelője) fogunk végezni, jól kell ismerned a BASH szintaxisát, illetve a programok fordításának mélyebb testreszabásához Makefile nyelvet (habár egy példa Makefile-t sima apphoz és MobileSubstrate-alapú pluginhez mellékelek a cikk végén). Az Apple-környezet miatt fontos érteni a PLIST fájlok szintaxisát (ez sima XML, meglehetősen szűk kulcsszókészlettel). Az Apple környezetben, op. rendszer alatt futó programok ugyanis ezt a formátumot használják információk, beállítások tárolására. Szöveg- és bináris formátumú plistek konvertálásához, szerkesztéséhez javaslom a PLUTIL nevezetű programot, ld. Függelék.

Ha szeretettel használod a különböző szkriptnyelveket (pl. Python, Perl, Ruby, netán JavaScript), és nem akarod megtanulni a “nehéz” C nyelvcsaládot (bár nekem, sokévnyi JavaScript-gépelés után pár napnál többig nem tartott a C megtanulása, csak bátran!), akkor is érdemes tovább olvasnod: bár ezekre a nyelvekre általában írtak Objective-C kapcsolódási könyvtárat, nem árt megismerkedni a natív úttal sem.

Fontos továbbá, hogy valamennyire értsd a kompilált nyelvű programok lefordításának folyamatát. Természetesen nem kell, hogy tudj compilert írni [én sem tudok, nem is fogok egyhamar tudni], de nézz utána a fordítás lépéseinek (AST, assembly, object code, a linkelés folyamata és értelme stb.)

2.) Operációs rendszer a számítógépen. Erősen ajánlom valamilyen Unix-variáns használatát ÉS alapos ismeretét (természetesen ennek megfelelően Mac-en is működik a dolog, de ugye ott a hivatalos fejlesztőeszközök megléte és támogatottsága miatt fölösleges ez az eljárás), de természetesen Windows alatt is működik a dolog, ld. később. Ugyancsak ajánlott a Te saját oprendszered ismerete mellett a unixok általános koncepcióinak, valamint a Cocoa és Cocoa Touch irányelveinek, konvencióinak ismerete.

3.) Egy jailbreakelt iOS-t futtató iKészülék. Tulajdonképpen bármin (iPhone 2G…4, iPod Touch 1G…4G, iPad) elfutnak a készülő (teszt-)programok, bár az AppleTV 2-ről nem sokat tudni. A jailbreak nélkülözhetetlen, hiszen hivatalos Apple-féle digitális aláírás nélkül az iOS nem engedi fel a programokat (nem is beszélve a MobileSubstrate-alapú “tweak”-ekről, melyeknél a hivatalos firmware-ben letiltott root account- és fájlrendszer-hozzáférés szükséges). A leírásom iOS 3.x.x és iOS 4.x.x alatt működik, az iOS 2.x.x már egyrészt elavult, másrészt jómagam kb. 2 napig használtam (2009 júniusa vége óta van szifonom, és ugye akkoriban jelent meg a 3.0, amire szinte azonnal frissítettem). E miatt a szóba jöhető készülékek:

iPhone + iOS 3.0, 3.0.1, 3.1, 3.1.2, 3.1.3
iPhone 3G + iOS 3.0, 3.0.1, 3.1, 3.1.2, 3.1.3, 4.0, 4.0.1, 4.0.2, 4.1, 4.2.1
iPhone 3GS és iPhone 4 az összes szoftveren
iPod Touch 1G mint az iPhone (az iPod Touchokra kiadtak iOS 3.1.1-et is, az is jó!)
iPod Touch 2G mint az iPhone 3G ( —– ” —– )
iPod Touch 3G, 4G mint az iPhone 3GS és iPhone 4.
iPad az összes szoftveren
(???Apple TV 2???)

4.) Egy hasznos kényelmi szempont. Nem árt, ha van egy jól kialakított projektstruktúrád. Én ez alatt a rendszerezett fájlrendszert, konvencionális (mi erre a jó magyar szó?) elnevezéseket értem (az elnevezések különösen lényeges szerepet kapnak a tényleges forráskódban). Nekem például minden projekt egy mappa, amin belül van src (“SouRCe”) a kódnak, bld (“BuiLD”) a kész programnak, valamint misc (“MISCellaneous”) az ún. erőforrásoknak, tehát az Info.plist fájlnak, az ikonnak, az elinduláskor látszó “splash screen”-nek stb. Én a konzisztencia érdekében csináltam magamnak egy-egy kis projekt-alapot, amit egy BASH-szkripttel lemásolva, majd a szükséges dolgokat átnevezve (nincs több 4-5 sornál!) kész a friss iPhone alkalmazás, készen állva a kódolásra.

Az anyarendszer (“host”)

Az alábbi leírás Linuxra (speciálisabban az Ubuntunak a cikk írásának pillanatában legfrissebb, 10.10 “Maverick Meerkat” verziójához igazodva) készült, de némi trükközéssel Windowsra is értelmezhető (ehhez valamilyen Unix-emulátort, pl. MinGW-t, Cygwin-t kell telepíteni). (Egyébként a megrögzött Windows-használóknak is érdemes legalább egy gépre Linuxot tenni, vagy pl. az Ubuntut Wubival, live CD-vel kipróbálni: kisebb, gyorsabb, jobb, ingyenes, rengeteg hasznos, előretelepített alkalmazással, _egyes disztribúciókban_ kiváló magyarítással – fejlesztőknek ideális.) Természetesen a parancsok bármilyen Debian-alapú disztrón működni fognak (nem Debian-alapú rendszeren az APT/egyéb csomagkezelőparancsokat értelemszerűen a disztró saját csomagkezelőjének megfelelően kell módosítani, pl. Yum). Csak hozzávetés végett: gépem egy Asus laptop, AMD Athlon64-es procival, 3 giga rammal, és 320 giga HDD-vel.

II. A TOOLCHAIN ELKÉSZÍTÉSE

Akkor vágjunk is bele (amennyiben nem vagy rendszergazda, root, akkor többször be kell majd írnod a jelszavadat! Ha ezt szeretnéd elkerülni, akkor a sudoers fájlhoz add hozzá magadat és felhasználói csoportodat NOPASSWD: ALL attribútumokkal)!

Előkészületek

Az alábbi parancsokat mindig a Home-ban (~) add ki!

Egy pár dolgot kell telepíteni:
[kód: BASH]
sudo apt-get install make automake m4 autotools gcc gcc-multilib g++ g++-multilib gobjc gobjc-multilib bison flex gzip bzip2 libbz2 libbz2-dev libxml2 libxml2-dev libssl libssl-dev p7zip p7zip-full subversion git git-core uuid wget
[/kód]

Szükségünk lesz továbbá a XAR-ra: ehhez tegyél így:
[kód: BASH]
wget http://xar.googlecode.com/files/xar-1.5.2.tar.gz
tar -xzvf xar-1.5.2.tar.gz
pushd xar-1.5.2
./configure
make
sudo make install
popd

[/kód]

A következő lépés: szükségünk van az iPhone Dev On Linux googlecode projekt fájljaira:
[kód: BASH]
mkdir ios-toolchain
pushd ios-toolchain
svn checkout http://iphonedevonlinux.googlecode.com/svm/trunk/ ./
popd

[/kód]

Ezek után jön a nehezebb része. Le kell tölteni az iPhone SDK 3.1.3-as verzióját (reigsztrált Apple Developer kell, hogy legyél, a reg még ingyenes!), majd 7Zip-pel kibontani a letöltött fájlt: iphone_sdk_3.1.3_with_xcode_3.1.4__leopard__9m2809a.dmg

Ha letöltötted, mozgasd át a felhasználói fiókod főkönyvtárába (“~”, nálame ez /home/h2co3), majd:
[kód: BASH]
7z x iphone_sdk_3.1.3_with_xcode_3.1.4__leopard__9m2809a.dmg # SOKÁIG TART.
sudo mkdir /media/dmg
sudo mount -t hfsplus -o loop 5.hfs /media/dmg

[/kód]

Ekkor megjelenik a fájlkezelőben a most felmount-olt DMG. Innen kell két csomagot kimásolni (a Packages mappában vannak): iPhoneSDK3_1_2.pkg és MacOSX10.5.pkg. Ha kicsit újabb fájlokat szeretnél, akkor másold ki az iPhoneSDK3_1_3.pkg-t és a MacOSX10.6.pkg-t helyettük (figyelem: ebben az esetben a kimásolt mappákat át kell nevezned, lásd a *-ot!).

Másold valahová (pl. Home-ba) a két fájlt, majd:
[kód: BASH]
xar -xf iPhoneSDK3_1_2.pkg
mv Payload Payload.gz
gunzip payload
cpio -i < Payload
xar -xf MacOSX10.5.pkg
mv Payload Payload.gz
gunzip Payload
cpio -i < Payload

[/kód]

A keletkező mappákban keresd meg az iPhoneOS3.1.2.sdk illetve a MacOSX10.5.sdk nevű mappákat (*: vagy a 3.1.3 illetve 10.6-osakatm de ekkor át kell őket nevezned 3.1.2 és 10.6-ra, értelemszerűen), majd mozgasd őket a ~/ios-toolchain/sdks mappába. Töltsd le az iPhone 3G 3.1.2-es szoftverét, majd tedd az IPSW filet a ~/ios-toolchain/files/firmware mappába: iPhone1,2_3.1.2_7D11_Restore.ipsw (vagy a http://felixbruns.de/iPod/firmware honlapról is leszedheted a fájlt).

Megjegyzés: ha nagyon benne vagy már a letöltögetésben, most töltsd le az iOS 4.2-es SDK-t is, az előbb leírt módon szedd ki belőle az iPhonOS4_2.sdk mappát, és keresd meg benne a header illetve a framework fájlokat (nomeg az usr/lib mappát), mert ezek is kelleni fognak az iPhone appod kódjának lefordításához. Érdemes a 3.2-es (tehát csak iPad) SDK-t is letölteni, mivel abban rengeteg olyan header fájl van, ami hasznos, iOS4-ben is meglévő lehetőségeket engedélyez, viszont a 4-es headerfájlokat az újonnan bevezetett: (^) szintaxis miatt a régebbi compiler hibásnak jelzi.

Most már elkezdheted a toolchain lefordítását:
[kód: BASH]
cd ~/ios-toolchain
./toolchain.sh headers # SOKÁIG TART.
./toolchain.sh darwin_sources # SOKÁIG TART.
./toolchain.sh firmware
./toolchain.sh build # MÉG TOVÁBB TART.

[/kód]

Az első (“./toolchain.sh headers”) hívás kiszedi a neki szükséges header-öket a két .sdk “kiterjesztésű” mappából. A második letölti a toolchain ~100 MB-nyi forrását. A harmadik további fájlokat szed ki a letöltött IPSW-ből. A negyedik pedig elkezdené a fordítást. De a negyedik parancs (./toolchain.sh build) NEM fog működni: sok-sok letöltés és SVN, valamint GIT checkout illetve fájlpatchelés után kapsz egy hibaüzenetet: building odcctools failed. Ez “normális”: azért van, mert hibás a toolchain egy részének forráskódja. Megoldás: menj be a ~/ios-toolchain/toolchain/src/cctools/ld64/src mappába, majd add hozzá az összes ott levő .hpp kiterjesztésű fájlhoz az alábbiakat (megoldható például a kódrészlet vágólapra helyezésével, majd gedit *.hpp paranccsal):

// PATCH azért, hogy működjön a build — by H2CO3, 18/12/2010
#import <cstdio>
#import <cstdlib>
#import <climits>
// PATCH vége

Utána mégegyszer próbálkozz meg ezzel: ./toolchain.sh build

Ha minden igaz, jó félóra várakozás után (rengeteg warning és hibaüzenet lesz közben, de ha nem szakad meg a fordítás, nem kell figyelned rájuk) kiírja: It seems like the toolchain built. (“Úgy látszik, a toolchain elkészült.”)

Remek! :-) Készen is vagy a nehezével!

Utolsó lépés: a ~/ios-toolchain/toolchain/sys mappát cseréld ki az iPhoneOS4_2.sdk mappából kinyert headereket és library-ket, frameworköket tartalmazó mappával (a mappa tartalma kell, hogy legyen: System/Library/Frameworks, usr/lib, usr/include; a 4.2-es header-öket nem szereti a linuxos GCC, ezért azok maradhatnak a 3.1.2-es, vagy az emlegetett 3.2-es verzión!)

III. KÉT PÉLDAPROGRAM

1. példaprogram: Hello World!

— itt vágd le —
// ments el engem main.m néven valahová, majd
// így fordíts le: make, sudo make install
// Készítette: H2CO3, 28/01/2011
@interface hello: UIApplication {
}
@end
@implementation hello
- (BOOL)application: (UIApplication *) app didFinishLaunchingWithOptions: (NSDictionary *) opts {
UIWindow *mainW = [UIWindow new];
UIView *mainV = [UIView new];
mainW.frame = CGRectMake (0, 0, 320, 480); mainV.frame = CGRectMake (0, 0, 320, 480);
[mainW addSubview: mainV];
[mainW makeKeyAndVisible];
UILabel *label = [UILabel new];
label.text = @”Hello World!”;
label.frame = CGRectMake (0, 220, 320, 40);
[mainV addSubview: label];
}
@end
int main (int argcm char **argv) {
NSAutoreleasePool *p = [NSAutoreleasePool new];
int exitCode = UIApplicationMain (argc, argv, @”hello”, @”hello”);
[p release];
return (exitCode);
}
// fájl vége — main.m

— itt vágd le —

Fordítsd le az előbb leírt paranccsal (ügyelj, hogy a Makefile-ban PROJECT = HelloWorld szerepeljen, az első sorok környékén van), majd a keletkező végrehajtható fájlt tedd bele egy HelloWorld.app nevű mappába, a következő tartalmú Info.plist fájllal együtt:

— itt vágd le —
<plist>
<dict>
<key>CFBundleIdentifier</key>
<string>h2co3.helloworld</string>
<key>CFBundleName</key>
<string>HelloWorld</string>
<key>CFBundleExecutable</key>
<string>HelloWorld</key>
<key>CFBundleVersion</key>
<string>1.0</string>
<key>UIStatusBarHidden</key>
<true />
</dict>
</plist>

— itt vágd le —

Másold fel a szifonra a /Applications mappába (pld. scp-vel), majd indítsd újra/repspringeld az almás készüléket. Ha minden igaz, egy fehér ikon megjelenik, és rátapizva ezt látod: Hello World!  :D

A másik példaprogram egy MobileSubstrate-plugin. Az eredetit az iPod Touch Fans oldalán találtam, és nem keveset szépítgettem rajta, valamint a tulajdonképpeni alkalmazást is átírtam (az eredeti verzió meglehetősen gonosz volt: nem tudtál megnyitni egyetlen appot sem a főképernyőről! :D ). Csupán annyit tesz, hogy a programok megnyitásakor rezeg egyet. Megtalálod a mellékletekben.

Megjegyzések:

Egyetlen megjegyzésem aktuális a korábbiakból:
Az UIKit – hála az Apple fejleszőinek – kissé rendszertelen felépítésű, de az iPhone, iOS appok gyakorlatilag erre épülnek. Muszáj megtanulnod, ha szeretnél kezdeni valamit az újonnan elkészült fejlesztői környezeteddel. Később majd meg fogod tudni írni (!) a saját GUI keretrendszeredet, de addi itt van az alapértelmezett (egyébként kócossága ellenére hihetetlenül sok lehetőséget és funkcionalitást tartalmaz). “Forgasd” gyakran:
http://developer.apple.com/library/ios/#documentation/uikit/reference/UIKit_Framework/_index.html

IV. UTÓSZÓ ÉS FÜGGELÉKEK

Hibakeresés

Már a múlt alkalommal is halasztgattam. :-) Tényleg megér egy külön cikket, elöljáróban csak annyi, hogy főleg a C és Objective-C nyelvek két fontos részénél van probléma: mutatók (pointerek), nem implementált metódushívások (a program/SpringBoard crasheléséhez vezetnek), illetve felesleges memóriafogyasztás (memory leak): a fel nem használt objektumok memóriában felejtése.

Programok

PLUtil: http://developer.apple.com/library/mac/#documentation/Darwin/Reference/ManPages/man1/plutil.1.html
GEdit: alapértelmezetten jön a linux alapú operációs rendszerek GNOME asztali felületéhez, nagyon jó kis szerkesztő, de a beállítások néha kissé el vannak rejtve.
Nano: a _legjobb_ parancssoros szövegszerkesztő. Linuxon, Mac OS X-en alapértelmezett.

Referenciák

C: a “de facto” Unix programozási nyelv; tutorial itt:
http://www.physics.drexel.edu/courses/Comp_Phys/General/C_basics/; http://www.cprogramming.com/tutorial/c/lesson1.html
Objective-C: nem nehéz nyelv (főleg, ha ismered a C-t), de meg kell tanulni:
http://www.otierney.net/objective-c.html; http://developer.apple.com/library/mac/#documentation/Cocoa/Conceptual/ObjectiveC/Introduction/introObjectiveC.html
C++: jól jöhet. Erre tessék:
http://www.cprogramming.com/tutorial/lesson1.html
Makefile: nagyon érdemes használni. Tutorial:
http://mrbook.org/tutorials/make/
PLIST dokumentáció:
http://en.wikipedia.org/wiki/Property_list (kivételesen a Wikipédia igazat mond…)

Függelékek

Csatolt állományok: AppTemplate.tar.gz, MSTemplate.tar.gz, HelloWorldApp.tar.gz, HelloWorldSubstrate.tar.gz



Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Vendég blogger: Nemhivatalos iPhone SDK (“toolchain”) készítése by Jadeye
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

feb 10

Reformok az oktatás(om)ban? A jövő?

By admin vendeg-blogger Hozzászólások kikapcsolva

Két cikket olvastam a napokban, és egyből megfogalmazódott bennem egy harmadik. Az egyik címe ,,2000 iPad a New York-i iskoláknak”, a másik meg ,,Elkerülhetetlen a tanulás forradalma” című cikk. Mindkettőt ajánlom mindenkinek, de én más irányból fogom megközelíteni a dolgot, ugyanis itt egy jövőbeli 16 éves diák átlagos iskolai napját írja le nekünk:

Aznap 2016 február 9-et írtunk, és tanulás szempontjából pontosan olyan volt, mint a többi nap:

Első óra: angol. 8-kor szólalt a csengő, de én csak pár perc múlva zártam be a Cut the Rope játékot, mivel épp egy izgalmas pályán voltam, és a tanár úgy is késett. Először az e-mailben elküldött házik hibáit sorolta fel Ági néni (aki nem küldött, 1-est kapott), aztán egy angol weblapot nyitott meg mindenki a saját iPad-jén. A szöveget Attila, Peti és Laci olvasta és fordította, míg a videót én. A 10 Minute English-ben, azaz 10 perc angolban megoldott mindenki pár feladatot, és utána a nyelvtanos részben haladtunk tovább az iPad-en. Hülye Gergő kitörölte az iBooks-ából a saját tankönyvét, de hamar letöltötte, ezért a tanár nem vette észre.

Második óra: irodalom, jelezte nekem az iStudiez alkalmazás. Ebben az alkalmazásban van az órarendem, és ide írom a házikat is. Kriszti néni, a tanár, szokta a legjobb Keynote-okat (=PowerPointokat) csinálni a suliban. Ma is érdekes volt, mindent le is jegyzeteltem az iPad-be. Puskintól az Anyegin a kötelező olvasmány, gyorsan le is töltötte mindenki. Házinak John Keats: Egy görög vázához című versében kellett kikeresni a mulandó dolgokra utaló szavakat, és kékkel aláhúzni, míg az örökkévalóságot kifejezőket pedig pirossal. Ezt szintén az iPad-en, a Notes Plus nevű programmal tudtam megtenni, ami egy jegyzetelést segítő alkalmazás:

Harmadik óra: matek. A geometriával foglalkoztunk, ezért a GeoBoard-ot nyitottam meg. A háromszög egyik szögét feleztük, majd a párhuzamos szelők tétele segítségével nagyítottuk. Nekem könnyen megy a matek, ezért ez egy laza óra volt.

Negyedik óra: történelem. Zsóka néni feleltet, közben a múlt órai Keynote(=powerpoint) ment a kivetítőn. A stréberebbek mindig csinálnak az adott tananyagból egy képekből álló Keynote-ot, például erre az órára a padtársam vállalta. Nem nagy meló, csak nagyszünetben letöltötte netről a képeket és átmásolta a saját iPad-jén egy Keynoteba. A felelő kettest kapott, mert nem tanult semmit. Könyves Kálmánt vettük, és azon viccelődtünk, hogy pár év múlva már a “Könyves” jelzőre is Gugliznunk kell, hogy mi az. A törit a Pages-be szoktam jegyzetelni. Itt egy videó róla:

Ötödik óra: Kémia. Emese néni kiszámíttatta velünk pár Aldehid tömegéből a benne lévő hidrogénrészecskék tömegét. Ebben segített a Calculator nevű program (erről bővebben itt olvashatsz). Ezután továbbhaladtunk az anyaggal, természetesen az iBooks-szal. Zsolt túl uncsinak találta az órát, ezért játszott egy picit, de a tanár észrevette, és most emiatt 1 hétig nem iPad-ezhet. Addig írhat füzetbe, mint egy ősember. Az iPad-en a kedvenc alkalmazásom is a kémiához kapcsolódik, ezt is használtam az órán. A neve The Elements:

Hatodik óra: nyelvtan. Kriszti néni tanítja ezt is, de nyelvtanra nem szokott preziket csinálni. Ehelyett elolvastuk a TK-et az iPad-en, és utána rákerestünk arra, hogy a neten mik vannak ezzel kapcsolatban, például a http://www.profession.hu/oneletrajz nevű oldalon. Aztán nekünk kellett csinálni egy modern (amerikai) és egy klasszikus önéletrajzot magunkról, amit el is küldtünk egyből a tanárnak e-mail-en.

Itt van az a program, amit a legtöbb órán használunk, hiszen ebben vannak a tankönyveink:

Hetedik óra: testnevelés. Na itt aztán senki sem iPad-ezett, gondolhatnánk, de ez nem így volt. Mondjuk az óra első felén mindenki erősített. Az iPad-ek eddig biztonságban voltak, egy helyen mind. Jól néz ki együtt az összes :) Erősítés jól elfárasztott, ezért utána már nem játszottam a többiekkel. A fél osztály ilyenkor a tesitanárral beszélget, és itt jön képbe az iPad, mivel egy érdekes programot mutatott nekünk, és magyarázott vele kapcsolatban sok érdekes dolgot:

Itt ért véget a 2016-ban iskolába járó tanulónk napja. Remélem hamarosan én is iPad-del járhatok suliba, bár a fentiek nem fognak egyhamar megvalósulni, de azért mindenképpen egy jó eszköz a tanuláshoz az iPad. Több videó van róla az apple youtube csatornáján.

(forrás: http://sulipad.blog.hu/)



Köszönjük, hogy a Szifon.com írásait olvasod!
Reformok az oktatás(om)ban? A jövő? by admin
©Szifon.com – Minden jog fenntartva!

preload preload preload