okt 25

Windows Phone 7 – használnám?

By admin szifon.com, wp7 Hozzászólások kikapcsolva

Én minden újdonságra nyitott vagyok, így a csütörtöki nap folyamán Jadeye kollégával megtapogattuk a Samsung új Windows Phone 7-es készülékét. Jadeye pontosan felírta, mik a pozitívumok illetve negatívumok a 7-esben. Én inkább csak tapogattam, és nézegettem mit is tud. Nem akarok, és nem is tudok még komplex véleményt alkotni a kütyüről, mert még csak pár órát volt a kezemben, de már tetszik. Most jön az a rész, ahol fikázni kell az Android-ot. :) Tényleg, őket sem akarom leszólni, de a Windows Phone 7 tud valamit. Élet van benne, a folyamatos kommunikáció és ez az egyedi UI életet ad a telefonnak. A Microsoft akár azt a lépést is megtehette volna, hogy saját telefont kezd el gyártani, mert ez az UI hasonlóképpen egyedi, mint az iPhone-é. Ugyan olyan pontos, ugyan olyan gyors, és ugyan olyan egyedi saját kis dolgokat tartalmaz, amit az iPhone. Természetesen nem ugyan azokat. Itt például egy back (vissza) gomb van az eszközökön, amivel bármikor bármilyen programból vissza tudunk menni az előzőbe töltődés nélkül. Külön search (keresés) gomb is helyett kapott, amivel az alkalmazásokban lehet keresni egyetlen gombnyomással.

Az érintőkijelzőhöz egy szavam nem lehet. Mindent pontosan és ott érzékel, ahol nyomom. 3 év kellett, de ezt is elértük. Az UI is teljesen megfelel, minden fontos adatot kirakhatunk kijelzőre. Csak rá kell nézni, már tudjuk, hova kell menünk, vagy épp mi történik a közelben, ki hol van, stb… Minden egy helyen elérhető a kijelzőn, nem kell lapozgatni, nem kell belemászni a programokba.

Csak, hogy negatív dolgot is említsek, jelenleg a Windows Phone 7 ott tart, ahol az iPhone 2 éve. Nincs Copy/Paste, nincs tethering, hiányoznak alap dolgok. A WP7-nek van esélye a piacon, sőt, jóval több esélye van, mint az Android-nak, egyszerűen az Android megmarad majd azoknak, akik csak amiatt veszik, hogy hackelhessenek, meg össze-vissza barmolják a rendszert. Az iPhone-nak és a WP7-nek erre nincs szüksége, inkább business telefon vagy játék telefon lesz. Azt is érzem, hogy a WP7-nek akár lehet egy akkora tábora is, mint a szifonnak. Közösséget tud kovácsolni. Minden a helyén van a telefonon, és tényleg az a tábor fejleszti, aki tudja, mire van szüksége az embereknek. Csupán idő kérdése mikor lesz teljes értékű rendszer.

***

Az lehet mondani, hogy a Windows Phone 7 rendszer felhasználói felülete egy szövegcentrikus, tudatos minimál-design, ahol fontos a tipográfia, és nem holmi “Disney-s ikongrid” foglalja el a képet. A “Metro” elnevezést kapott felülettel azt akarták elérni, hogy a felhasználó úgy érezze, mintha az “Információs Szupersztrádán” közlekedve annak közlekedési tábláit látná: elég legyen a kijelzőre pillantania, és azonnal tudja majd, hogy merre kell fordulnia. (Akit bővebben érdekel a tipográfia jelentősége, annak érdemes megnéznie a “Helvetica” című filmet.)

A rendszer egy továbbfejlesztett, WinCE alapú kernelen futó, teljesen SilverLight alapú felület.

Három prioritást állítottak fel a készülékekkel szemben.

  1. Az első prioritás a user. A lényeg itt a felhasználói élmény, hogy az valóban élmény legyen, és ne kínlódás. Az alkalmazások folyamatait a rendszer azok bezárásakor hibernálja, majd ismételt indításukkor “ébreszti”, mindezt úgy, hogy ebből a felhasználó ne vegyen észre semmit, tehát egyik alkalmazásból ugyan olyan gyorsan kell váltson a másikba, mint a másikból egy harmadikba.
  2. A második prioritásként azt adták meg, hogy egyszerű legyen rá alkalmazásokat létrehozni. Ezért úgy alkották meg a rendszert, hogy a .Net és a SilverLight programozói környezeteket ismerők speciális ismeretek nélkül is tudjanak a WP7-re szoftvereket fejleszteni. Emellett az alkalmazásfejlesztés során egy designer is szinte működő alkalmazást tud készíteni, noha a funkcionalitást még le kell programozni, de legalább látható, hogyan is nézne ki a kész app.
  3. A harmadik pillérként a minimálisan kötelező hardvert írták elő. Ezzel elkerülhető, hogy csorbát szenvedjen a felhasználói élmény az alacsonyabb teljesítményű hardver miatt. Kötelező például a legalább 1GHz-es processzor, a minimálisan 8GB tárkapacitás, a DirectX-képes GPU, a 800 x 480-as (nagy) vagy a 320 x 480-as (kicsi) kijelző, illetve az eszköznek rendelkeznie kell GPS-szel, giroszkóppal, közelség- és fényérzékelővel, valamint iránytűvel. Ezen érzékelők közül a fejlesztő a GPS-t és a giroszkópot közvetlenül is tudja programozni, a többit a rendszer kezeli.

Fontos megjegyezni, hogy a WP7 rendszer minden adatunkat automatikusan a cloudban tárolja a Windows Live fiókunkban (így az adataik miatt rettegőknek nem ajánlott), és így a készülék elvesztésekor, vagy adatvesztéskor onnan bármikor visszaállítható. A cloud-integráció miatt elképzelhető lesz, hogy egyes alkalmazások nem is a készüléken, hanem a felhőben futnak, és csak a felhasználóval kommunikáló részük fut magán a készüléken, ezzel erőforrásokat spórolva a mobil eszközön.

Az ingyenes Live szolgáltatás részeként megkapjuk szinte ugyan azt, amit az Apple ad a MobileMe-vel: ha úgy állítjuk be a készüléket, a cloud folyamatosan tudja a helyzetünket, így a Find my Phone-hoz hasonló módon követhető egy webes felületen a készülék helyzete.

A szoftver jelenleg még gyerekcipőben jár, de a frissítéseket hasonló gyakorisággal tervezik, ahogyan az az iPhone esetén szokott lenni. Hiányosságnak éreztük, hogy nincs copy/paste, nincs bluetooth fájlátvitel, és nincs magyar UI (ez utóbbit jövő nyárra ígérik). Nincs Flash-támogatás, és egyelőre a SilverLight-tartalmakat sem szereti, valamint a HTML5 szabvánnyal sincs kibékülve, az ilyen oldalak szétesnek. Felmerült továbbá, hogy USB meghajtóként nem használható, a szinkronizáláshoz a Zune szoftver kell (ez egyelőre nincs OSX-re). A képekre duplán tappintva a kép azonnal nagyban jelenik meg, pedig itt elfért volna egy kis animáció.

A készülkék elvileg tudná az OTA (over-the-air) frissítést, tehát amikor (mobil)neten keresztül frissítené a készülék önmaga rendszerét, de ez egyelőre még nem támogatott.

Konkrét hibaként, bugként a következőket találtuk:

  • a Photo Sharing opció elindításakor a készülék ismeretlen okból eldobja a SIM kártyát: hibát ír ki, mintha nem lenne behelyezve a SIM kártya
  • az “ikonok” áthelyezésekor az üressé váló helyek üresen maradnak, holott az ikonokat elméletben automatikusan át kellene rendezze, ahogyan az iPhone teszi a SpringBoard esetén
  • manuálisan nem lehet hozzáadni WiFi hálózatot, így olyan WiFi hálózatra nem tudtunk csatlakozni vele, ami rejtett volt, hiszen nem látta
  • nem lehet kikapcsolni a 3G-t

Lehetséges, hogy hamarosan jobban is szemügyre vesszük a készüléket, de addig is egy videó és egy link:

Link: Windows Phone 7 magyar oldal

preload preload preload